Címke: koprodukció

Szlovák filmben játszik Jean-Marc Barr

2018. augusztus 1. – írta

Jean-Marc Barr francia-amerikai színész és Olga Simonova orosz színésznő főszereplésével, szlovák-cseh-orosz koprodukcióban készül Igor Voloshin orosz rendező bűnügyi drámája.

Adtam magamnak három évet... – Interjú Kántor László producerrel

2014. október 22. – írta

Producer, az Új Budapest stúdió vezetője. 1964-ben született Kolozsváron, értelmiségi családban (édesapja Kántor Lajos irodalomtörténész, sokáig a Korunk főszerkesztője). Fotósként kezdte, „papíron” operatőr és rendező is, az ezredforduló óta viszont szinte kizárólag csak producerkedéssel foglalkozik. Működtetett artmozit, szervezett román-magyar filmfesztivált Sepsiszentgyörgyön, az Európai Filmakadémia igazgatótanácsának tagja. Specialitása a koprodukció, legyen az magyar-román, magyar-szerb, vagy éppen magyar-török. Indulásától kezdve egészen új, bemutatás előtt álló filmjeiig kérdeztük.

Fűben, fák alatt – Tolnai Szabolcs: Čudna šuma / Az erdő

2014. szeptember 30. – írta

Két szülő csendes belenyugvással bandukol a szerb őszi tájban. Az esőre álló idő, a lucskosan aláfittyenő égfoszlányok lelki vívódásaikat tükrözik vacogtató hűvöségükkel, a gyermek iránti féltés a két ember befásult arcából egyszer csak egymás irányába köpött szitkozódást csal elő. Mindenből árad a pesszimizmus, a sötétszürke szocreál helyszínekből éppúgy, mint a megkeseredett szülői szívekből. Reménynek ebben a kortárs rengetegben nemigen akad hely.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?