Német pénzből kapirgál Pálfi György tyúkja Német pénzből kapirgál Pálfi György tyúkja

Német pénzből kapirgál Pálfi György tyúkja

A Taxidermia legendás rendezője Németországban talált támogatást új filmjéhez.

Berlinben talált újabb támogatóra Pálfi György Tyúk című filmterve, így a költségvetés már majdnem elérte azt a szintet, hogy el tudják kezdni a munkát nemzetközi koprodukcióban készülő alkotáson. A berlini tartományi filmalap is támogatja Pálfi György Tyúk című filmjét. „Most már úgy tűnik, hogy elindulunk. Szűken, de megvan a pénz, amik most bejönnek, azok a normál körülmények biztosítására kellenek” – mondta el a rendező a filmhunak, aki két éve keresi a filmhez a támogatókat.

A Tyúk főszereplője egy valódi baromfi lesz, de a háttérben egy emberi történet is zajlik majd. A film producere Thanassis Karathanos, koproducere Muhi András, aki a saját Facebook-falán számolt be a jó hírről. A filmet a tervek szerint Görögországban forgatják. A költségvetés puzzle-jét még azért nem sikerült százszázalékosan kirakni, így a projektet szeptemberben a Velencei Filmfesztivál keretében megrendezett Venice Gap-Financing Marketen is bemutatják a szakmai közönségnek és lehetséges támogatóknak.

A filmtervről korábban itt számoltunk be:

Egy tyúkról tervez forgatni Pálfi György

2020. december 3.

Egy háztáji csirke kiscsibékre vágyik, ezért fellázad a tojásait elvevő gazda ellen, és titokban kezdi kikölteni azokat – a filmterv sikerrel mutatkozott be a San Sebastian-i fesztiválon, koprodukciós partnereket Cannes-ban és az argentin Ventana Suron fognak keresni.

Olvasd tovább  

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?