A 14. Filmtettfeszt négy napja alatt stabil telt ház volt az esti „főműsoridőben” a kolozsvári Győzelem moziban, a legtöbben Pálfi György új filmjére, a Szabadesésre voltak kíváncsiak. A legfrissebb magyar filmtermést bemutató fesztivál pörgősen indult, minden nap tudott okozni néhány kellemes meglepetést és egy igazi meghatározó filmélménnyel zárult – azaz tulajdonképpen nem is zárult, hiszen ez a filmadag egy darabig még elegendő beszédtémát biztosít majd a látogatók baráti köreinek, nem csak Kolozsváron, hanem a többi kilenc erdélyi helyszínen is.
A fesztivál kolozsvári kiadása idén a Győzelem mozi – Sapientia EMTE – Insomnia Café háromszögben zajlott, kevesebb kiegészítő rendezvénnyel, de izgalmasabb filmes válogatással. Az eddigi Filmtettfesztekhez hasonlóan idén is volt könyvbemutató és centenáriumi rendezvény, ezúttal a kettő egyben: dr. Góg Laura Tolnay 100 című portrékötetét ismerhettük meg Tolnay Klári születésének száz éves évfordulója alkalmából. A bemutató beszélgetésen kiderült, hogy a Horthy-, Rákosi- és a Kádár-korban egyaránt ünnepelt, 400–500 szerepes életművet maga mögött tudó színésznő idősebb korában „vagány öregasszony” volt, aki szívesen pasziánszozott, játszott négykezest és írt is. Egy grafológus, aki névtelenül elemezte az egyik írását – más ismert emberek kéziratai mellett – kijelentette az akkor 79 éves Tolnay Kláriról, hogy az „íráskép alapján az alany fiatal” és azt is, hogy „össze kellene kapnia magát, mert tehetséges”. A Filmtettfeszten folytatódott a Drakula-forgatókönyv felolvasásával tavaly elkezdett alternatív erdélyi filmtörténet is, az Insomniában szombat este „minden idők legrosszabb filmjét” vetítették, Lugosi Béla utolsó alakításának emlékére. A megtisztelő címet Ed Wood 1956-ban készült 9-es terv a világűrből című filmje kapta.
Ami a Győzelem moziban zajló főprogramot illeti, Zágoni Bálint főszervező a megnyitón elmondta, hogy idén jóval könnyebb volt összehozni egy négynapos programot a magyar filmfelhozatalból, mint tavaly. A játékfilmes válogatásból hiányoltam Mundruczó Kornél Oscar-díjra nevezett Fehér Isten című filmjét, de bizonyára adminisztratív oka van annak, hogy ez a film egyelőre nem került bemutatásra Erdélyben. Látható volt viszont több ígéretes elsőfilmes rendező alkotása, illetve a korábbi generáció néhány tagjának „átmeneti” alkotásai, olyan filmek, amelyek az igazi nagy projekt megvalósulására várva készültek el, de egyáltalán nem lettek mellékesek.
Az egyik ígéretes elsőfilmes rendező épp a fesztivál nyitófilmjét rendezte, Szász Attiláról van szó, aki tulajdonképpen már nagyon rég profi reklámfilmes, első nagyjátékfilmterve, a Zoé viszont többek között a korábbi magyar filmtámogatási rendszer összeomlása miatt még nem készülhetett el. Első egész estés filmjét így nem a saját, hanem Köbli Norbert forgatókönyvéből rendezte, felkérésre, az '56-os forradalom történetének egyik szeletéről – egy olyan korról, amihez nem érzett sok affinitást, viszont egy olyan formában, ami annál inkább közel áll hozzá. Ez lett A berni követ, a Montreal World mozifilmfesztiválon is díjazott tévéfilm, amit a kritika a „végre egy jó magyar thriller” felkiáltással üdvözölt. Valóban az, így jól indult a Filmtettfeszt és a vetítés után az is kiderült, hogy szerencsére már készül a következő Köbli-Szász tévéfilm. Az élet kegyetlen, de talán mégis van benne valami szép – tág értelemben több elsőfilm is erről szólt a Filmtettfeszten. A fesztivál első napját záró Isteni műszak, Bodzsár Márk fekete komédiája groteszk történet egy cinikus mentősorvos, egy démoni temetkezési vállalkozó és egy hősszerelmes fiatal orvos holttestüzletéről. Erőssége, hogy a karakterek nem egysíkúak, végig a rokonszenv és az ellenszenv között balanszíroznak, éppen ezért hitelesek.
Zomborácz Virág Utóélet című filmje az Amélie csodálatos életére emlékeztet, férfi főszereplővel, magyarországi vidéki helyszínnel és jóval több fekete humorral. Mózes, aki sehogy sem tud megfelelni bibliai névadójának és az apai elvárásoknak, megpróbálja kézbe venni az életét és ebből mindenféle abszurd helyzet következik. Például egy hiperrealistának szánt karácsonyi betlehemes gyerekelőadás – a közönség kedvence a filmből. Bár a film végén a felnőtté válás talán túl didaktikusan valósul meg, az Utóélet szerethető film, azzal az üzenettel, hogy nem kell kétségbeesni, ha nem felelünk meg a társadalmi normáknak. Kellemes meglepetés volt Kerékgyártó Yvonne első filmje, a Free Entry, a Filmtettfeszt idei válogatásának egyik generációs filmje. Két kamaszlány Szigeten töltött kalandos éjszakája látható benne, érdekessége, hogy a Sziget három különböző kiadásán forgatták, szinte nulla költségvetésből, a végső egységet pedig az utómunka, illetve a ruhák, kiegészítők és a smink adta. Előfordult, hogy az egyik szereplő pólóját egy év után grafikástól rekonstruálni kellett az előző felvételek alapján, mert az alkalmi jelmez időközben eltűnt – derült ki a közönségtalálkozón. A másik generációs film Reisz Gábor vizsgafilmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című. A film a húszas éveik végén járó városi fiatalok kórképe, a főszerepben egy csellengő bölcsésszel, aki multiknál unatkozó, tudatosan táplálkozó, külföldön mosogató vagy éppen munkanélküli kortársai mellett, kudarcos szerelem után, szülei védő „karmai” között próbál túlélni. Végül is úgy tűnik, sikerül neki, mert az élet alapvetően ilyen és nem lehet egyszerűen, fájdalommentesen és egyik pillanatról a másikra „exitálni” belőle.
Az idősebb generáció úgy tűnik, pesszimistább, illetve nem volt célja a kellemes szórakoztatás: Dyga Zsombor és Pálfi György filmjeiből kimaradt a „mégis van benne valami szép”. Mindkét rendező epizodikus filmet forgatott, költségvetési okokból: a más-más színészekkel forgatott epizódok kevesebb forgatási időbe és kevesebb pénzbe kerültek. Dyga Zsombor a Couch Surfbe saját történetein kívül két másik szerző, Köbli Norbert és Mészöly Ágnes forgatókönyveit is bekapcsolta, a végeredmény tíz különböző, egy-egy kanapén zajló, változó színvonalú rövidfilm. Pálfi György hét epizódból rakta össze a Szabadesést, ezek szervesebben állnak össze egy egésszé, a karakterek ugyanis néha találkoznak a kerettörténetben. A film rekordidő alatt készült egy dél-koreai fesztivál finanszírozásából, a rendező a közönségtalálkozón elmondta, hogy felszabadító érzés volt egy nemzetközi közönségnek dolgozni, ugyanakkor „fel kellett kötni a gatyát, mert a koreaiak tudnak filmet csinálni”. Pálfi és csapata kellően megdöbbentő és hosszabb emésztést igénylő filmet rakott össze. A vetítést követő beszélgetésen néhány kulisszatitok is kiderült, például az, hogy a CGI-nál jobb a mechanikus trükk.
A dokumentumfilmek sem maradtak ki a Filmtettfeszt programjából, látni lehetett például Varga Ágota Balázs Béla-díjas filmrendező A tartótiszt című filmjét, amely nem csak azért kivételesen erős, mert először szólal meg benne nyilvánosság előtt a szocialista Magyarország egyik egyházi személyekkel foglalkozó tartótisztje, hanem azért is, mert ez a tartótiszt találkozik egykori megfigyeltjeivel, és a film segít neki abban, hogy kétes múltját valamiképpen feldolgozza.
Erdélyi alkotók filmje idén csak a rövidfilmes válogatásokban volt látható a Filmtettfeszten, jó hír viszont, hogy a következő generációban vannak ígéretes alkotók, akik remélhetőleg találkoznak majd az erdélyi filmre is figyelő producerekkel, például az Inforg stúdió vezetőjével, Muhi Andrással, a Filmtett Sárga Csikó Díjának idei nyertesével. A díjátadón Muhi az erdélyi filmesek újabb generációjából említette is Visky Ábel nevét, a rendező Maflicsek című rövidfilmje valóban az egyik legérzékenyebb volt az erdélyi rövidfilmes blokkból és ígéretesnek tűnik Gábor Lóránd is, aki a Zoltán című rövidfilmjében szintén árnyaltan nyúlt az anya-fiú kapcsolat témájához.
Egyszerű, de szívós – találónak érzem a szervezők önreflexív megállapítását a rendezvényről a műsorfüzet elején. Filmtettfesztre menni egyébként nem csak azért jó, mert ingyen van vagy mert amúgy is esős az idő október elején, hanem azért is, mert sok olyan emberrel lehet találkozni itt – barátságos légkörben – akik elég elszántak, kitartóak, kíváncsiak és elég önbizalommal rendelkeznek ahhoz, hogy mindenféle mostoha körülmény és pályázati macera ellenére filmet alkossanak és ez mindenképp üdítő jelenség, főleg, ha ezek a filmek élvezhetőek is. A közönség reakcióiból ítélve ez is megvolt a 14. Filmtettfeszten.
