Nagykorúvá vált a Filmtettfeszt: immár 18. alkalommal mutatták be a friss magyar filmtermés legjavát az erdélyi városokban. A Filmtett három magyarországi és egy felvidéki szerzőjeként először vettünk részt a programokon, ez a néhány kolozsvári nap pedig pazar szakmai feltöltődés és igazi kikapcsolódás volt.
Egy filmfesztivál általában nem csak egyszerű filmhalmozás vagy popcorntúladagolás, hanem igazi közösségi élmény is. Hatványozottan igaz ez a Filmtettfesztre, ahol a mozi előtti padokon, esetleg egy kocsmai asztal körül ugyanolyan fontos élményekkel gazdagodhatunk, mint a piros moziszékekbe süppedve. A családias hangulatú forgatagban éppúgy el lehet vegyülni Kolozsvár-szűzként, mint visszatérő, rutinos látogatóként. Az ember hamar kiismeri magát a Sapientia-Victoria/Győzelem mozi-Bulgakov-Insomnia négyszögben, és néhány nap elteltével már a legtöbb arc kedves ismerősként köszön vissza, a mozi pedig igazi gócpontként működik. A fesztivál legnagyobb erénye az, hogy mentes mindennemű feszélyezettségtől, nem határolódik el élesen az alkotók közössége a mezei filmrajongóktól, hanem bárkit bárhol el lehet kapni egy-két gondolatra az adott filmről, vagy épp az alkotókkal is el lehet diskurálni egy-egy bennragadt kérdésről egy sör mellett. Sok filmfesztiválból pedig éppen ez a közvetlenség hiányzik.
Külön kiemelendő, hogy Kolozsvár pont az a hely, ahol egy-egy vetítésen garantáltan összefuthatunk olyan filmszerető emberekkel is, akiket esetleg többszáz kilométerrel odébb ismertünk meg, de mégis idevonzotta őket a közös érdeklődési kör, legyen ez egy tanár, egy rég elfeledett osztálytárs, vagy valaki, akinek az írásaiért látatlanban is rajong az ember. Ez vezette Kolozsvárra kis pesti különítményünket is, és hiába láttuk már a magyar fővárosban az itt bemutatott filmek nagy részét, még a Pappa Piát is különös élmény volt megnézni ebben a sajátos közegben.
Szerencsére persze ennél sokkal fontosabb volt elmerülni a hamisítatlan hangulatban, a program mérföldekkel jobban sikerült alkotásaiban, vagy megnézni az itt versenyző kisfilmek felhozatalát. Érdemes tehát felkerekedni, hisz egyet biztosan megtapasztalhattunk: október elején minden filmes út a Filmtettfesztre vezet. (Polák Zsóka)
Magyar nagyjátékfilmek bűvöletében
Az idén nagykorúvá váló Filmtettfeszten a magyar nagyjátékfilmek terén minden megtalálható volt, ami szemnek és szájnak ingere; a fesztiválsikereinek köszönhetően sokat emlegetett 1945-től kezdve a tévéfilmes műfaja miatt nagyvásznon máskor nem megtekinthető Örök télig. Hétközben vetítették Mészáros Márta háborús traumákról szóló filmjét, az Aurora Borealis – Északi fényt, illetve Szász János szintén háború utáni környezetben játszódó A hentes, a kurva és a félszeműjét. A pénteki nap Vékes Csaba filmes debütálásával, a Hetedik alabárdossal indult, amiben egy színházi statisztából lesz az új darab rendezője; majd ezt követte Politzer Péter a férfilét különböző szakaszait vizsgáló Férfikorja; végül pedig a magyar slágerekkel tűzdelt Pappa Pia indította be a hétvégi bulihangulatot.
A látogatásom során volt bőven miből csemegézni, és sikerült megnéznem azokat a magyar filmeket, amikre valamiért a pesti mozikban nem jutottam el, most viszont Kolozsváron pótolhattam a hiányosságomat. Ilyen volt két elsőfilmes rendező debütálása is: az abszurd alapötletre ráhúzott szatíra, Lengyel Balázs Lajkó, cigány az űrbenje, illetve Bogdán Árpád romagyilkosságokról szóló súlyos drámája, a Genezis. A nagyjátékfilmes program mindenkinek tartogatott valamit, a szerzői alkotásoktól kezdve a rendszeresen estére időzített műfaji filmekig (Pappa Pia, Vándorszínészek, Budapest Noir), amik talán nem tartoznak a magyar filmtörténet kiemelkedő alkotásai közé – mint például a szintén vetített 80 huszár vagy A Pál utcai fiúk – mégis ideálisak voltak arra, hogy megtöltsék a Győzelem mozi nagytermét, és két órára kellemes kikapcsolódást nyújtsanak a közönség számára.
A hétvégén megtekintett filmek közül személyes kedvencem Csuja László road movie-ja, a Virágvölgy lett, amiben az író-rendező két olyan ember kezébe adott egy ellopott csecsemőt, akik egészen biztosan nem alkalmasak a gyereknevelésre, mégis megteremtik a maguk komfortos családi életét – már amikor éppen nem menekülnek a rendőrség vagy a simlis üzletemberek elől. A Virágvölgy mellett Kenyeres Bálint Tegnapja volt az a magyar alkotás, amit nemrég mutattak be a magyar mozikban. Az észak-afrikai építkezésen játszódó film egy Antonioni-utánérzés, amiben a főhős a rejtélyes régi szerelme után kutat, miközben szépen elmerül a saját lelki nyomorában.
Akik még ennél is több változatosságra vágytak, azok a kis- és nagyjátékfilmek mellett megnézhettek két dokumentumfilmet is: Tuza-Ritter Bernadett Egy asszony fogságban című megdöbbentő alkotását a modernkori rabszolgaságról, illetve Zágoni Balázs A püspök reggelije – Márton Áron első ötven éve című filmjét, mely még úgy is végig érdekfeszítő, hogy Erdély egykori katolikus püspökéről szinte semmilyen mozgókép nem maradt fenn (a rendező legfőbb célja ezeknek felkutatása). Bár az első rész több mint tíz évig készült, remélem valamilyen csoda folytán a következő Filmtettfeszten bemutatják a Márton Áron életének második feléről szóló dokumentumfilmet is, mert egy biztos: jövőre visszatérek! Igaz, hogy az imént említett dokumentumfilmen kívül kevés olyan alkotást vetítettek, amit nem tudnék megnézni a legközelebbi moziban, de a fesztivál családias hangulata, Kolozsvár szépsége és persze a remek társaság miatt bőven megéri az a félnapos utazás. (Rácz Viktória)
Kérdések helyett csak válaszok
A 18. Filmtettfeszt remek szervezésének egyik kiemelkedő pontja a bemutatott nagyjátékfilmek, valamint dokumentumfilmek alkotóival való közönségtalálkozók voltak. A kolozsvári programokon hétközben is résztvevők megismerhették az Örök tél című gulágfilm forgatókönyvíróját és rendezőjét, az „50-es évek-thrillerekkel” már korábban is nagy sikereket elérő Köbli Norbert-Szász Attila párost, beszélgethettek a Férfikor direktorával, Politzer Péterrel, de az Egy nő fogságbant jegyző Tuza-Ritter Bernadettet is faggathatták a modernkori rabszolgatartás borzalmairól.
Hétvégén Zágoni Balázs, a Filmtett egyik alapítója osztotta meg a benyomásait arról, milyen érzés bő tíz éven keresztül dokumentumfilmet forgatni, hiszen ugyancsak az erdélyi magyar filmszemlén volt a bemutatója A püspök reggelije című filmnek, amely a híres püspök, Márton Áron életének első ötven évét mutatja be. Ezen a beszélgetésen a rendező mellett a második kulcsember, az operatőrként és vágóként egyaránt közreműködő Tóth Orsolya is a közönség rendelkezésére állt, ám sajnos nem sokan voltak nyitottak a kérdezz-felelekre. A beszélgetést vezető Benkő Levente azonban tartotta a frontot: történész lévén rengeteg, a filmben nem taglalt adalékinformációval is ellátta az érdeklődőket. A program legkellemesebb pillanata viszont talán mindenki számára az volt, amikor az egyik moziszékről váratlanul felemelkedett egy idősebb úr, majd megosztotta a jelenlévőkkel, hogy neki azért jelentett sokat ennek a filmnek az elkészülte, mert annak idején őt még maga a címszereplő, Márton Áron püspök szentelte pappá.
A hétvége folyamán találkozhattunk Csuja Lászlóval, a Filmalap kezdő filmeseket támogató Inkubátor-programjának keretében készült Virágvölgy című magyar „nyomorfilm” rendezőjével is. Ő az esti időpont miatt lényegesen nagyobb létszámú közönségnek örülhetett, mint Zágoni, ám a résztvevőkben valahogy itt is bennszorultak az őket feszegető, érdemi kérdések. Így amellett, hogy Csuja érdekes ízelítőt adott az improvizatív színészvezetés fortélyaiból, valamint megosztotta velünk, hogy a mesterkéltség elkerülése céljából döntött úgy, hogy amatőr színészekkel fogja forgatni első nagyjátékfilmjét, a kicsit zavaros forgatókönyv miatt felmerülő befogadói problémákat is kellett némi magyarázattal megoldania.
A Filmtettfeszt Q&A-alkalmai tehát annak ellenére is kiválóan levezényelt, érdekes, szórakoztató és informatív kísérőprogramok voltak, hogy nem ártott volna hozzájuk egy kicsit lelkesebb, bátrabb, vagy éppen a magyar filmtermés mellett az alkotók elképzelései, gondolatai iránt is érdeklődést mutató közönség. Elvégre senkinek nem volt oka kínos pillanatoktól rettegnie – hiszen ahogy Pápai Zsolt, a Filmgalopp-verseny egyik zsűritagja elmondta a vasárnapi zárógálán: a Filmtettfeszt idén is a világ egyik legbarátságosabb hangulatú, legfamiliárisabb légkörű fesztiváljának volt nevezhető. (Tóth Menyhért)
Legendák és követőik
A fesztivál zárónapján került sor a díjkiosztó gálára, amelyen kihirdették a 4. Filmgalopp rövidfilmversenynek és a Filmtett kritikaíró-versenyének győztesét, valamint a Sárga Csikó-díjat is átadták. A Filmgaloppon nyolc erdélyi kisjátékfilm volt versenyben, közülük végül megosztott első díjat kapott Moldovai Katalin Ahogy eddig és Sztercey Szabolcs Benedek Your Face Without The Screen című munkája a Deák Kristóf Oscar-díjas filmrendezőből, Pápai Zsolt filmesztétából és Osváth Gábor producerből álló zsűritől. A fesztivál ideje alatt online is lehetőség volt megnézni a kisfilmeket, illetve szavazni rájuk – a közönségdíjat Incze Kata Small Talk című filmje kapta.
Mint Pápai Zsolt összegezte, az idei filmes mezőny csupa értékes műből állt, nem is tudtak egyetlen nyertest hirdetni, de a két legkiemelkedőbb művet egyhangúlag választották ki. Mindkét film veszteségekről szól, ám míg az Ahogy eddig hagyományos formanyelvű és történetvezetésű munka, addig a Your Face Without The Screen kísérletezőbb kedvű. Moldovai Katalin filmje egy idős, nehezen halló asszonyról (Venczel Vera) szól, akinél gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizálnak. A lesújtó hír után különös játszma kezdődik Margit néni, a lánya (Tóth Ildikó) és a kórház között. A Tóth Krisztina novelláján alapuló film különlegessége, hogy a nyitott befejezést egyformán értékelhetjük reménytelinek és tragikusnak – a finom eszközökkel játszó, elliptikusan építkező mű viszont biztosan nem hagyja érzelmileg érintetlenül a nézőjét.
A Your Face Without The Screen olyan mai disztópiák közép-európai rokona, mint a Westworld vagy a Black Mirror. Egy élő múzeumban játszódik, ahol hús-vér emberek életét lehet nyomon követni – a kapcsolatteremtés persze tilos. De meg lehet-e és meg szabad-e állni a beavatkozást, ha a szemünk láttára teszi tönkre valaki az életét akár érzelmileg, akár fizikailag? És vajon egyszerű performansz vagy a valóság az, ami lejátszódik a szabadon bejárható lakásokban? Sztercey Szabolcs Benedek filmje hasonlóan aktuális kérdéseket boncolgat, mint az említett népszerű sorozatok, ám sajátos nézőpontja sokkal közelebb hozza a magyar nézőhöz. A Your Face Without The Screen gondolatébresztő alkotás, tele ötletekkel, amelyek akár még egy nagyjátékfilmes változatot is megtöltenének.
A közönségdíjas Small Talk egy éjszaka is nyitva tartó virágboltban játszódik, ahol Sára rutinját, a megszokott rendben érkező törzsvendégek és típusfigurák sorát egy madárjelmezes fiatalember töri meg. A találkozás mindkettőjükben szokatlan gondolatokat indít el, hiszen egymás társaságában ők maguk is fel merik vállalni a szokatlanságukat. Incze Kata filmje a különleges helyszíne, az ebből fakadó vizualitás (az egész bolt vörösben úszik), a részletgazdagság és az ütős befejezés miatt működik igazán.
Az erdélyi filmesek támogatásáért járó Sárga Csikó-díjat idén Sára Sándor kapta. A legendás filmrendező és operatőr sajnos személyesen nem tudott megjelenni Kolozsváron, de videoüzenetben megköszönte a díjat, valamint felkonferálta a tiszteletére levetített, frissen restaurált 80 huszár című történelmi drámáját. Ha csak felvételről is, de felemelő volt látni Sára Sándort, ahogyan a 80 huszárt is hatalmas élmény újranézni tökéletes hang- és képminőségben, nagyvásznon – remélhetőleg ezután is sokakhoz eljut a Filmarchívum jóvoltából felújított változat. (Gyöngyösi Lilla)
Fotók: Radu Norbert.
