Christopher Nolan Észtországban forgat Christopher Nolan Észtországban forgat

Christopher Nolan Észtországban forgat

Christopher Nolan új akcióthrillerének forgatása zajlik Észtországban. A Tenet a tervek szerint 2020 júliusában kerül mozikba.

Az összesen mintegy 200 millió euróból készülő film 16.5 millió eurót költ az észak-európai országban, amelyből a filmtámogatási rendszernek köszönhetően 30 százalékot, azaz mintegy 5 millió eurót áll az észt állam, írja a Film New Europe.

A brit-amerikai-kanadai koprodukciót Észtország mellett Nagy-Britanniában, Olaszországban és Indiában forgatják, operatőre a holland-svéd Hoyte van Hoytema, akivel Nolan a Dunkirk című filmjén is dolgozott. A film az IMAX és a 70mm-es formátumok keveréke lesz.

A főszerepekben John David Washington, Robert Pattinson, Elizabeth Debicki, Aaron Taylor-Johnson, Kenneth Branagh, Michael Caine és Clémence Poésy látható. A film cselekményéről egyelőre csak annyi nyilvános, hogy kémtörténetről van szó.

(Címlapfotó: Christopher Nolan a Dunkirk forgatásán. Forrás: Warner Bros.)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?