A 36. Magyar Filmszemle nagyjátékfilmes felhozatala jócskán hagyott kívánni valót maga után, így a négy keservesen napon át kínzott sajtó bizakodással tekintett a kisérleti és kisjátékfilmes mezőny elé, hátha abban vigaszra lel. Az első négy blokkot képező tizennyolc kisfilm a magyar filmezés igen széles palettáját villantotta meg. A kisfilmek között találunk hosszabbakat – rövidebbeket, nagyágyúkat és ifjú kísérletezőket egyaránt.
Kisiklások
A Színház és Filmművészeti Egyetem gyártásában készült vizsgafilmek közül kettőhöz volt szerencsém – egyik sem árult el túl sok jót az intézmény falain belül folyó oktatásról, pedig a képzési folyamat két végéről érkeztek az alkotók. A harmadéves Nagy Dénes vizsgafilmjéről, a 2003 novemberéről éppen 2004 novemberében írtam ezen lap hasábjain az Áldozat filmszemle kapcsán, hogy a „fődíjjal (meghívás az A-kategóriás, Krakkói filmfesztiválra) kitüntetett 2003 novemberét (Nagy Dénes) éreztem a legkevésbé filmszerűnek, a film adta lehetőségekkel a legkevésbé sem élt.” A lavórban furcsa pózban üldögélő lány közelijére narrált filozófia a Filmszemle szellemi közegében sem hengerelt le, ahogyan Mundruczó Kornél Cannes-i filmfesztivált megjárt Kis apokrif No.2.-je sem ütött akkorát, mint az elvárható volt. Noha a sorozat kezdő darabjánál befogadhatóbb, ezért élvezhetőbb narratív történet lett a halászok között játszódó második apokrif történet, de a helyszínpróbának készült diplomafilm nem éri el a korábbi Mundruczó munkák színvonalát.
A tavalyi Tamaráért ünnepelt Hajdu Szabolcs idén kísérleti filmmel jelentkezett. A Hétköznapi enciklopédia tulajdonképpen sorozatnak készül, a széria első darabját láthatta a filmszemle közönsége. A legnagyobb jóindulattal is ujjgyakorlatnak minősíthető ötperces darab nem több egy kamerasvenkkel ötvözött színészi performansznál, éppen ezért kisfilmként való megvalósulása lóg a levegőben.
Mészáros Péter az évek során gyakorlott kisfilmrendezővé nőtte ki magát, ám a pár percben megvalósítható ötletei szemlátomást fogytán vannak. Az Eső után tőmondatára egy Hajnóczy-adaptáció következett (Ki a macska?), az idei szemle versenyprogramjában pedig két új etűddel jelentkezett. Hazánk európai uniós csatlkozását absztraháló A disznó útja még fel tud mutatni erényeket, ám a legújabb Kyrie már határozottan önismétlésnek hat, és elődeinél jóval kevésbé kerek, ám annál kimódoltabb. Ennek ellenére az Arany Pálma után továbbra is terem Mészáros Péter számára a babér – ok tehát nem lesz arra, hogy kilépjen ezekből a lefutott körökből. és másba vágja fejszéjét.
A másik Mészáros szintén rövidfilm-gurunak tekinthető – amióta a reklám mellett játékfilmben is utazik, nem volt olyan filmszemle, hogy Ujj Mészáros Károly üres kézzel távozott volna. Talán nem véletlen, hogy idén ez is megtörtént: az Ők minden képi stilizáltsága ellenére sem tud kiemelkedő darabja lenni az életműnek.
Nőnem
A filmszemle posványosodó állóvizében csak néhány kisfilm tudott valami biztatóan újat mutatni. Játékfilmekkel ellentétben a kisfilmek közül nem is egy megpróbálkozott azzal a lehetetlennek tűnő feladattal, hogy történetet meséljen nekünk. Közéjük tartozott mindenképpen Bartos Péter Ólomidő című munkája, amelyben a Kecskés Karina által megformált főhős a szinglik prototípusa – egyedül és kövéren fog meghalni egy albérletben. És tényleg. Csuja Imre legalábbis eljön érte, és Wim Wenders utalásoktól sem mentes, különös dolgok történnek... de itt megtörik a film íve – ám így is ígéretes próbálkozásnak tűnik.
Szintén női sorsot dolgozott fel Báthory Orsolya Antik című munkájában, ami a szó betű szerinti értelmében kis film, sem minőségben, sem kerekségben nem marad el egy korrektül összerakott filmtől, csak éppen huszonnyolc perces. A film erényei minden bizonnyal a forgatókönyv megírtságának és a két főszereplő (Pálfi Kata és Elek Feri) alakításának is köszönhetőek.
Hímnem
Pasifilmek sorát Simonyi Balázs Kő, papír, ollója nyitotta. Simonyi deklaráltan gerillafilmes: nem vár a sült galambra – csinálja ami eszébe jut és amit a körülményekhez képest lehet. A Kő, papír, olló esetében a körülmények maradtak felül, mert a szépen fotografált történet még éppen hogy csak beindul, már el is sül – nyersanyag híján.
Gyermekkorunk emlékeiből építkezik Csáki László Fluxus című kisfilmje. Paul Auster Timbuktu című regényéből készült adaptációtöredék a hetvenes évek Magyarországára helyezi azt a kisfiút, akinek leginkább egy kétes eredetű folyadék körül forog az élete, valamint hogy miért a szülei mondják-e meg „merre hány ki-beb*szott méter”. Kellemes retro hangulat árad a film minden kockájából: iskolaköpeny, kakaó és fejes vonalzó – garantált bizsergés testnek és léleknek egyaránt.
Férfiember a javából a Szerencsés ember főhőse is. Keményffy Tamás operatőr a reklámfilmezés területéről kacsingat a játékfilmek rendezése felé – bemutatkozásképpen egy híres magyar író novelláját dolgozta fel kisjátékfilmjében1. A Szerencsés ember iskolapéldája annak, amikor két operatőr van egy filmben: a végeredmény kétségkívül gyönyörű, ám a sztori építkezése már hagy maga után kívánnivalót, de a novella adaptációja a sok bajszos ember okozta kisebb bukfencek után kikerekedik.
A szemle egyik legnagyobb dobása számomra a Szász Attila rendezte Most látszom, most nem látszom volt – a filmszemle talán egyetlen stílustörés nélküli, kerek egész kis darabja. A producerből újságíróvá majd ezúton rendezővé avanzsált Szász Attila nem kevesebbre vállalkozott, minthogy egy magyar kisthrillert alkosson, ezért nem szégyelli a műfaji elemeket felhasználni. A szituáció minimalista: papa-mama-gyerek szépen fényképezett steril világában rózsától rózsáig ível a sztori. A film tempója sem borítja meg műfaji kereteket, jó nagy csavarral a végén kifordul minden – miközben zene, látvány, mozgás koherens marad. Semmiféle magyar utóíze nincs a kisfilmnek, egész egyszerűen hat a nézőjére.
Fesztiválkedvencek
A nagyközönségnek a Zárás című kisfilmjével bemutatkozott Kenyeres Bálint idei nagy vállalkozása a Before Dawn volt. Az egyetlen hosszú beállításra komponált kisfilm a fesztivál abszolút kedvence volt: magyarok-külföldiek egyaránt kedvelték, a végső értékelés a kisfilm kategória különdíját hozta meg Kenyeres számára. Fesztiváldíjas kisfilmjeink (Szél, Eső után) sorába tökéletesen illeszkedik a Before Dawn – nem vállal sokat, de azt profin hozza: az ügyesen szervezett, és profin fényképezett sztori azzal is kitűnik a magyar film a mezőnyéből, hogy igen régóta nem láthattunk ilyen nagy durranást a magyar filmben – még ha csak tizenhárom percben is.
A másik kedvenc a fődíjjal jutalmazott kisérleti film, Kardos Sándor Résfilmje volt. Kardos Sándor a film formanyelvével játszik el: a kép ontológiai konkrétságával való játékra épülnek a célfotó kamerával készült felvételek – amelyek már önmagukban is üdítő látványt nyújtanak. A narrált szövegből építkező történet azonban rátelepszik a képekre és azok viszont a történetre – külön-külön gyönyörű és érdekes lenne tartalom és forma is, ám ebben a szerkezetben egy csöppet egymás rovására mennek.
A 36. Magyar Filmszemle nem kecsegetette túl sok kellemes élménnyel látogatóit – mindez természetesen a kisjátékfilmekre is igaz. Kedves és kevésbé kedves ujjgyakorlatok tengerében azonban akadt néhány frissebb áramlatokról tanúskodó mű is, amiért talán érdemes lehet jövőre is kihajózni.
1 Jogi problémák miatt az író nevét nem lehet a filmmel kapcsolatban megemlíteni.
