Folytatjuk napi beszámolónkat a megnézni vagy kikerülni érdemes filmekről a 12. TIFF-en.

Park Hoon-jung: Shin-Sae-Gye / New World

[Szupernóva] Akik szerették annak idején a hongkongi Szigorúan piszkos ügyek-trilógiát (vagy akár Martin Scorsese remake-jét, A téglát), azok bátran üljenek be a New World című dél-koreai filmre – az alaptörténet ugyanis hasonló, központi eleme a „beépített rendőr” motívuma. A bűnszövetkezet fogalma viszont kissé átértelmeződik: a szervezett bűnözés nem az alvilág része többé, sőt nagyon is felvilági jelenség, amennyiben mamutvállalatok égbeszökő irodaházaiba költözött. Ebben a filmben csak a rendőrök borostásak és ziláltak, akik kopott felöltőben, holtfáradtan szívják cigarettájukat (mint az egyre „öregfiúsabbá” váló Choi Min-sik) – a bűnözők (igazi üzletemberek lévén) kifogástalanul elegánsak és simára borotváltak, akiknek még a hajuk sem igen kuszálódik össze egy-egy kiadósabb akció során.

Ezek a vállalatok ugyanolyan zárt hierarchikus rendszerként működnek, mint a maffia, s céljaikat és módszerüket tekintve lényegében azonosak is azzal – ha mindenképpen társadalomkritikai mondandót szeretnénk tulajdonítani ennek a kiváló műfaji filmnek, ilyen irányban tapogatózhatunk. A Goldmoon nevű tröszt mindenható – és a sokadik ügyészségi vizsgálatot is, „bizonyítékok hiányában”, megúszó – főnöke egy igencsak gyanús autóbalesetben tragikus hirtelenséggel elhalálozik, a szervezetben pedig megindul a hajsza az utódlásért. A rendőrség, hogy némiképp ellenőrzés alatt tartsa a folyamatot, fokozottan aktiválja évek óta beépült, kisfőnöki rangra jutott emberét, ám a szálak egyre jobban összekuszálódnak, a szerepek közti határok egyre képlékenyebbek. És közben dúl a koreai filmekből olyannyira ismerős erőszakorgia, melynek fényében a film címe („Új világ”) fájdalmasan ironikus színezetet kap. A rendkívül szövevényes koreai bűntörténet képes a legmeghökkentőbb fordulatokkal szolgálni az utolsó képkockákig – kisebb összeget mernék tenni arra, hogy nem kell sokáig várnunk a hollywoodi feldolgozására. (pazs)

Még vetítik: június 4., kedd, Monostor Open Air, 22.00 (Operațiunea "New World")

Baltasar Kormákur: Djúpið / The Deep / Dermesztő mélység

[Főtér] Izland idei Oscarra küldött filmje egy 1984-es igaz történetet adaptál vászonra, amikoris egy halász hajótörés után a 4-5 Celsius hőmérsékletű északi vizeken úszik pár órán keresztül, majd még pár órát a láván, és hazaér. Ilyen hőmérsékletben az ember normálisan nem bírja pár percnél többet (kollegái félóra múlva már rég feladták, megfagytak), ő viszont lubickolás után még kimászik a szigetre, feltöri egy befagyott fürdőkád jegét, hogy édesvízhez jusson, majd hazavánszorog. Egyszerre lesz nemzeti hős és természeti csoda, a helyi kórház orvosa elviszi hősünket Londonba, hogy megnézzék, hogy bírta ki. Jobb híján a hájára fogják, ami fókaszerűen óvja a megfagyástól.

Baltasar Kormákur rendező Izland egyik legsikeresebb exportterméke, nemrég amerikai karrierbe is kezdett, de nagyon jól tette, hogy nem hagyta abba a szigetországi filmek gyártását. Mert ami ennek a filmnek az első felében látható, az valami iszonyatosan jó. Már a halászbárkás jelenetek is nagyon életszagúak, de később a Pi életének pár tengeren töltött hete egy túlszaturált giccs amellett a 8-9 óra mellett, amit ez a hajótörtött kibír, Ólafur Darri Ólafsson színész pedig minden tapsot megérdemel, még akkor is, ha műhóval és medencében forgatták kálváriáját. Márpedig a nyílt vizen vették fel (ebből az interjúból kiderül). A film második fele kissé leül, amikor hősünk megpróbálja összeszedni életét és szembenézni a víz alatt maradt kollegákkal, de Djúpið-ot mindenképpen érdemes megnézni. Néha a hős azért lesz hős, mert az akar lenni (Kancsendzönga), de néha meg azért, mert muszáj... (jbn)

Még vetítik: június 4., kedd, Florin Piersic / Republica mozi, 13.15 (În larg)

David Lambert: Hors les murs / Beyond the Walls

[This is the End] Paulo és Illir bármelyik európai nagyváros átlagos zenetehetségű és alacsony ambíciójú lakói, parányi keresettel, kevés céllal. Szerelmük is teljesen hétköznapi, embernek való. Egy pillanat alatt fellángol, ég irgalmatlanul, mígnem valahonnan előtör egy fal, és a még lobogó tűz borzasztó égési sebeket okoz a falon innen rekedt fél lelkén. Talán kissé túlhalmoztam a metaforákat, de elég, ha megjegyzünk ennyit: ez esetben a fal valódi és hőseink melegek. Boldog és felhőtlen a szerelem tehát kettejük között, amikor is Illirt a karhatalom lecsukja, ő pedig egy gyenge percében elmarja Paulót, aki ettől összeroppan, később pedig hasztalan próbálják régi szenvedélyüket feltámasztani.

Az első nagyjátékfilmes belga forgatókönyvíró és rendező, David Lambert több szinten is jelesre vizsgázik az egyenesen Cannesból hozott kamaradrámával. Története átlagos, nyilván, viszont kulcsmozzanatait példás képi bravúrral építi fel, a potenciálisan magas tréfaértékű helyzetekben pedig kisfiús bájjal szórakoztat. E hatást aligha tudná elérni, ha nem kezelné oly precízen a kamerát és a színészeket, hiszen – különösen a film első felében – legtöbb jelenetét egyetlen hosszú, beközelítő vagy kihátráló beállításban meséli. Két fő karakterét remek fiatal színészekre bízta. Guillaume Gouix imitt szendén szemező, amott viszont már rejtélyesen veszélyes Illir szerepében, s a madárcsontú Matila Malliarakis alakította Paulo szinte észrevétlenül változik a szemünk láttára érzelmileg érett férfivá a kezdetben kutyakölyök-jellemű asztmás naívkából. (fsz)

Még vetítik: június 2., szombat, Cinema City (Iulius Mall), 14.94 (Dincolo de ziduri)

Olivier Assayas: Après mai / Something in the Air / Május után

[3x3 Assayas] Olivier Assayas három filmje is megtekinthető az idei TIFF-en: a Május után mellett a Carlos és a Nyári időszámítás (L’heure d’été) is. Az alkotó a Cahiers du cinéma-nál kezdte a pályafutását filmkritikusként, de sikeres és nemzetközileg közkedvelt francia rendezővé vált, aki rendszeresen új címekkel szerepel a filmfesztiválokon és a mozikban egyaránt.

A Május után a hetvenes évek legelején játszódik, érettségi és egyetemi felvételi előtt álló tinédzserek körében. A fiatalok fogékonynak bizonyulnak a forradalmi politikai újdonságokra, tüntetnek, szórólapokat, propaganda-anyagokat gyártanak és – politikai meggyőződésük részeként – szabad szerelemben élnek. Miután egy lázadó hangulatú éjszakán túlzásokba esnek és túl erőszakosakká válnak, a nyár idejére szétszóródnak Francia- és Olaszországban, hogy a rendőrség megfeledkezzék róluk.

A film állítólag részben önéletrajzú ihletésű, de talán épp ez a veszte Assayasnak, aki rendszerint közönségbarát filmeket készített. A Május után nehezen indul el és a nem árt utánaolvasni a franciaországi hatvanas évekbeli tüntetéseknek és trendeknek ha valaki elejétől fogva érteni szeretné a filmet és annak a hippi-kommunista szereplőit. (nb)

Még vetítik: június 4., kedd, Cinema City Polus (volt Odeon), 19.45 (S-a întâmplat în mai)