Csupán néhány nap van már hátra a díjkiosztóig, íme kiknek drukkolhatunk: a versenyfilmek második csoportja – vasárnap még bepótolhatók.

Michiel ten Horn: De Ontmaagding van Eva van End / The Deflowering of Eva van End

A van End család látszólag teljesen szokványos: már-már túlságosan is önfeláldozó anya, az ezüstlakodalommal bíbelődő apa, a komplexusos duci kislány (vagyis a címszereplő), a balhés kamasz, meg a magát túl komolyan vevő, éppen ezért gyakran komikussá váló, éppen költözni készülő legnagyobb fiú. Látszólag minden a legnagyobb rendjén van a családban, egészen addig, míg Eva hazahoz egy Veit nevű, tenyérbemászóan tökéletesnek tűnő német cserediákot, aki felszínre hozza a család tagjainak felszín mögött megbúvó problémáit és komplexusait, alaposan felforgatva a család életét.

Michiel ten Horn filmjét leginkább a Család kicsi kincse (Little Miss Sunshine) kissé morbidabb, „európaibb”, kissé Todd Solondz-os testvérfilmjének lehetne nevezni, főleg a hasonlóan színes és érdekes karakterek, meg a diszfunkionalitására apránként ráébredő, majd a film bizarr világán belül nagyon is funkcionálissá váló család motívuma miatt. Ugyanakkor megvan ahhoz a saját, egyéni hangja, hogy ne lehessen ripoffnak nevezni. Az aranyosan groteszk fekete-komédia, ami legtöbbször borzasztva nevettet, de amikor időnként elkomolyodik, akkor viszont elég mély gyomrosokat is bevisz, kínos témákat is feszegetve, de ügyelve rá, hogy ne essen át az ízléstelenség határán. Aki vevő a kattant, bizarr humorú filmekre, annak mindenképpen ajánlott, mert egy kifejezetten szórakoztató, műfaján belül kiemelkedő dramedy. (vsz)

Még vetítik: június 9., Cinema City, 17:00 (Deflorarea Evei van End)

Mikael Marcimain: Call Girl

A tévésorozatokon edződött svéd rendező filmje hangulatában – és részben témáját illetően is – Lukas Moodysson vagy Todd Solondz munkáira emlékeztet, egyes jelenetei az Alvó szépséget, mások az Őfelsége pincére voltamot idézik. Sok újat nem hoz a történet révén, vizuális stílusában sem különösebben egyedi, lehetett volna rövidebbre és feszesebb ritmusúra is vágni, de néhány igazán figyelemre méltó színészi alakítás látható benne.

Bárhol, bármikor megtörténhetne, ezúttal mégis Svédországból jön a sztori. Valamikor a 70-es években, a parlamenti választások előtt hatalmas szexbotrány van kitörőfélben a fővárosban: egy talpraesett kerítőnő, Dagmar Glans „call girl”-szolgálatát mondhatni az ország teljes hatalmi rétege igénybe veszi. Jómódú üzletemberek, a család szentségéről és a női egyenjogúságról papoló politikusok, vénülő, töttyedt „úriemberek” rendelnek telefonon prostituáltakat, akik diszkréten és jó pénzért végzik a dolgukat. A profi hálózat ráadásul kiskorúakat is foglalkoztat: a szociális otthonban élő két lány – egy szőke és egy barna, mint az épp karrierjük fénypontján levő ABBA-lányok – története apropóján bontakozik ki a társadalmi dráma.

A kemény társadalomkritika rendőrkrimi formáját ölti: az erkölcsrendészet kopói figyelik Dagmart, köztük egy fiatal rendőrtiszt – a kérdés csak az, vajon győzhet-e az Igazság a Hatalommal szemben. Mert ha igen, akkor akár le is lehet fújni a választásokat... (bk)

Még vetítik: június 9., Florin Piersic (Republica) mozi, 15:00 (Dama de companie)

Iveta Grofova: Až do města Aš / Made in Ash

Elég sok olyan film van, amik darabjaiban jók, de ami összeáll belőlük, az valamiért nem akar működni. Sokkal ritkább az olyan film, amelynek minden összetevője jelentős mértékben sántít ugyan, de a végeredménynek mégiscsak van valamiféle nézhető bája, ilyen a Aschban készült is. A történet nem is lehetne szokványosabban káeurópai: Dorotka, a nem feltétlenül csúnya, de szegényesen élő szlovák lány leérettségizik, pár rövid snittben megismerjük nyomorúságos helyzetét (egy ágyban alszik az egész család stb.), majd kilátások híján dolgozni megy a nagy testvérhez, Csehországba, annak is legnyugatibb pontjába, Ašba (régebbi német nevén Asch). Itt egy varrodában kap kulimunkát, de még azt sem tudja sokáig megtartani, mert rossz társaságba keveredik, meg a szorgalomtól sem duzzad álmos arca.

A néző itt már sejti, hogy a következő, lefelé vezető lépcsőfok a prostitúció, de a történet itt válik ambivalenssé: feltűnik a színen Johann, a német, aki házasember ugyan, de új nőt keres magának, s hajlandónak tűnik akár végleg magával vinni Dorotkát. A lány vacillál egy darabig, de aztán beletörődik a sorsába, hogy egy sokkal idősebb és rondább pasasé lesz – csak azért, mert a határ rossz felén született. Az egyszerű, sablonos történetet alacsony büdzsével forgatták le, de vannak benne ötletes megoldások: a városfőtéri webcam-, vagy az ellopott telefon-footage beillesztése mindenképpen feldobja a filmet, ahogyan a lassan ötvenéves cseh újhullámra utaló amatőr színészek önfeledt játéka is. Nem lesz nagy meglepetés, de már csak azért is érdemes megnézni, mert a nyelven kívül nincs sok különbség a filmben bemutatott miliő és például egy erdélyi város világa között, sok hasonló sors kering közvetlen környezetünkben is. (jbn)

Még vetítik: június 9., Győzelem mozi, 17:30 (Fabricat la As)

Eliza Hittman: It Felt Like Love

Kamasznak lenni nem könnyű, főleg, ha az ember nőnemű, és a kisvárosi vakáció sehogy sem akar eltelni – ezt már több filmben is végigkövethettük, talán a legjobban a szintén TIFF-es My Summer of Love-ban. Az elsőfilmes Eliza Hittman viszont vélhetőleg lemaradt erről a műről, ugyanis saját bevallása szerint hiánypótlónak szánta tabu-döntögető alkotását a tinédzserek szexuális ébredéséről. A film főszereplője a 14 éves Lila, aki épp most kezdi megtapasztalni a vágy titokzatos erejét, fokozva a szebb, fejlettebb barátnőjének állandó bepasizása és egy vonzó (tetkós!) rosszfiú színre lépése által. Lila életében nincsen semmi rendkívüli, csak tengődik a fülledt nyári uborkaszezonban, története is teljesen átlagos, nincs katarzis, sőt még a feljődéstörténetekben lényeges a-ból a b-be jutás is elmarad.

Az ártatlanul erotikus légkör híven ábrázolja a lány bimbózó nőiességét, környezete legtöbbször testközelben, nagyközeliben kerül a filmvászonra. Ennek ellenére a főszereplő még egy csókhoz sem jut hozzá, habár mindent elkövet, hogy megrendezze a lehetőséget ehhez – saját szemszögéből sajnos sikertelenül, míg a legtöbb felnőtt néző szerint hihetetlen szerencsével úszva meg a veszélyes szexuális és érzelmi traumákat. A film egészen olyan, mint a kor, amelyet leír: néha ügyetlen, néha túlfűtött, de naiv világlátásában mindenképp megható. (bb)

Még vetítik: június 9., Cinema City Polus – 6, 15:00

Michael Noer: Nordvest

Michael Noer második játékfilmjének bűnözői környezete egy huszonéves rabló köré épül, aki egy első lehetőség adtán felmászik Nordvest alvilági ranglétráján, majd tizenéves testvére beavatásával teszi tönkre saját megélhetésüket ebben a nem túl újszerű, de határozott és ízléssel fabrikált dán filmben. A cselekmény hőse amolyan Pusher-mintát követ, aki a közismert refni hangulatot nem kevés sikerrel tudja egy erősebb lélektani oldalra emelni.

Gustav Dyekjaer Giese alakítása a főszereplőt (Casper) határozottan a film fénypontjába helyezi, míg rendezője azzal bizonyít, hogy képes a már régen bevált műfaji szabályokkal hatásosan operálni. A fiatal bűnözőben kavargó félelmet a színészi játékából fakadó csend teszi látványossá, melyet több jelenetben is kacérságával vagy hamiskásan magára öltött férfiassággal próbál leplezni. A lelkében zajló ellentmondások teszik Casper balladáját érdekfeszítő folyamattá, mialatt a rendező folyamatosan próbálja ezt ellenpontozni a gengszterfilmek macsó és dekadens szellemiségével. A szereposztásnak és a magabiztos történetmesélőnek köszönhetően élmény végignézni ezt a filmet, annak ellenére, hogy a látottak megszokott formája és bátortalansága fogja megakadályozni az idei fődíj elnyerésében. (ij)

Még vetítik: június 9., Diákművelődési Ház, 21:00 (Nord-vest)