Egymástól elhidegült idős házaspár forgolódik az ágyban. Gondok vannak a fűtéssel – csakúgy mint a kapcsolatukkal. Nina 6 éve nem beszél Ionnal, a fiuk pedig annyira haragszik rá, hogy nem is látogat haza Kanadából. A családból senki nem áll szóba vele, ezért aztán amikor a Honvédelmi Minisztérium értesíti, hogy kitüntetésben részesül II. világháborús bátor cselekedeteiért, eldönti: eljött az idő, hogy visszanyerje szerettei megbecsülését.

Nem emlékszik, hogy bármilyen hősies tettet hajtott volna végre a csatatéren és hiába keresi elő az asszonykájának írt korabeli szerelmes leveleket és beszámolókat, hiába gyárt elméleteket, hogy mikor is hajthatta végre az ominózus cselekedetet, semmi nem bizonyítja, hogy kiérdemelte volna a kitüntetést. A II. világháborús éremrend viszont egyeseknek tekintélyt parancsol – és a váratlan siker büszkeséget és bátorságot önt Ion I. Ionba ahhoz, hogy reménytelensége dacára megpróbálja megoldani élete gondjait.

Miközben a román újhullám többi alkotója sikert sikerre halmoz és folyamatosan gyártja a filmeket, Peter Călin Netzerről majdnem megfeledkeztünk. A 2003-ban forgatott Maria című első nagyjátékfilmje nagy sikernek örvendett Locarnóban abban az évben, de utána eltűnt a közönség elől. Érdemrend (Medalia de onoare) című új filmje kellemes meglepetés: változatosnak számít a sok minimalista és realista román szerzői film után (talán az egyetlen képi elem, ami erre a „korszakra” utal, a kézi kamera folyamatos használata), de a rendező első filmjéhez, a Mariához képest is újdonság: könnyedebb hangnemben készült, a szereplő tragédiája kevésbé nyilvánvaló, és az ironikus szófordulatok meg helyzetek abszurd, sírva nevetős jeleneteket eredményeznek.

Nem könnyű szerep a 75 éves zugivó, kirekesztett családapa szerepe, különösen, hogy alig van olyan jelenet a filmben, amelynek nem Ion I. Ion a főszereplője. A választott név azt sugallja, hogy egy „akárki” a szereplő, a János román megfelelője a lehető legközönségesebb név, ugyanakkor a családnévként való ismétlése (János J. János) enyhén abszurd jellemzője a szereplőnek: így válik majdnem mesebeli figurává. A világ körülötte forog, minden arról szól, hogy hogyan bánnak vele és hogy ő hogyan próbálja megjátszani, hogy van még benne méltóság és akarat. Ez az, amit a feleségével már nem tud elhitetni, másokat meg nem is igazán érdekel, hogy mi történik velük. Már csak a tömbház körül háborúsdit játszó gyerekeknek és az egyre ritkább ivócimboráknak tud érdekes dolgokat mesélni – és él is az alkalommal, akárhányszor csak teheti.

Victor Rebengiuc 77 évesen, hitelesen, bicsaklások nélkül játssza végig a filmet; hihető, megható, magával ragadó – az a színész, akire számíthat az a rendező, aki klasszikus hangvételű elbeszélő filmet készít. De ez elmondható az egész színészgárdáról: Peter Călin Netzer új filmjében csupa neves érdemes művész szerepel. Radu Beligan, Ion Lucian, Camelia Zorlescu – és még az sem elhanyagolható, hogy feltűnik benn Ion Iliescu, a volt államelnök is, ami egyrészt hitelesebbé és átélhetőbbé teszi a történetet a romániai nézők számára, másrészt felkelti az érdeklődést a film iránt. Kár, hogy a romániai mozitermek folyamatosan csökkenő száma miatt épp a hazai nézők közül láthatják majd kevesen az Érdemrendet – jó alkalom lett volna arra, hogy a mozivászon visszahódítsa a közönség egy részét.