Ha valaki pár szereplővel készít filmet egyetlen helyszínen, akkor számolnia kell azzal, hogy meglepő fordulatok és remek alakítások hiányában mozija unalomba fullad. A Brooklyn láttán kizárólag azon morfondírozik a néző, hogy mi mindent lehetett volna jobban megcsinálni ebben az érdektelenségbe fulladó darabban.

A Brooklyn egy szituációs játék, ha úgy tetszik kamaradráma, 3 fő- és két mellékszereplőre hangszerelve. Az egyik központi figura Tom (Haumann Máté), a kezdő, töketlen zsaru, aki véletlenül belefut egy olyan szituációba, amit egyáltalán nem tud kezelni. A másik főszereplő a rosszfiú, Zoltán (Szűcs Artúr), aki épp az utcán sétálgat, amikor valamiért kiszúrja őt a rend éber őre, és üldözni kezdi. A fogócska egy üres iskolaépületbe vezet, ahol Zoltán meglátja történetünk harmadik fő figuráját, a Jessica névre hallgató szépségesen szép takarító leányzót (Valentin Titánia) és pisztolyt szorítva a fejéhez túszul ejti. Ezen a mozzanaton Tom lepődik meg a legjobban, ő is pisztolyt ránt és ebben az akciófilmekből ismert klisés túszhelyzetben próbál meg helytállni.

Ezt követően végeláthatatlan beszélgetés veszi kezdetét a szereplők között, mely során sok minden kiderül hőseinkről, és szép lassan eljutunk a befejezésig, amit természetesen nem árulok el – legyen elég annyi, hogy meglepő fordulatra kell számítani. Szóval ennyi a sztori, ami csak látszólag kevés, egy jó forgatókönyvíró kezében fordulatok tömkelegének biztosítana táptalajt. Ez ebben a filmben sajnos nem jött össze, pedig egy ilyen típusú mozinak egyetlen tétje van: hogy a rendező a saját maga szabta szűk korlátok ellenére mennyire tudja fenntartani a feszültséget és adagolni a meglepetéseket.

A legnagyobb gond az, hogy már az alapszituáció olyan nevetséges, hogy lehetetlen komolyan venni, és hiába derül ki a végén, hogy a rendező szépen félrevezetett minket, addigra minden érdeklődésünket elveszítjük a sztori iránt. Persze lehetne mondani, hogy vannak olyan direktorok, akik szánt szándékkal altatják el a nézőket, hogy amikor a komoly döntést meg kell hozni, akkor a bamba befogadó hatványozottan érezze a választás súlyát. De mielőtt csendben kiejtenénk mondjuk Bresson nevét, gyorsan jelentsük ki, hogy itt mindössze arról van szó, hogy rossz a történet felépítése.

Először kiderül, hogy Zoltán azért ejtette túszul kétségbeesve a takarítócsajt, mert fél, hogy rávarrják a vizes lepedőt, amiért lefeküdt egy 16 éves kislánnyal. Vicc. Később kiderül, hogy ez csak kamu volt, igazából egy összeesküvés áldozata és a kormány akarja kinyírni, amiért feltalált valamit, ami nagy cégeket tenne tönkre. Vicc. Persze ez is kamu, nem is ez a lényeg, hanem hogy a groteszk, érthetetlen és nevetséges fordulatok maximum zavarba hozzák a nézőt, de nem hökkentik meg, és mire eljön az igazság pillanata, a befogadó már csak mosolyog egyet és arra gondol, hogy jó lenne végre vécére menni a stáblista lefutása után. Hiába jó a végső poén, és hiába jönnek új szereplők is a képbe a finálé előtt, mindez már nem tudja elfeledtetni a majd' másfél óra töketlenkedést.

A Brooklynból pont az hiányzik, ami olyan lebilincselővé tette mondjuk Hitchcock A kötél című alapvetését, vagy A fülke című izgalmas thrillert. Ehhez jönnek még az emlékezetesnek nem nevezhető alakítások, a rosszul megírt dialógusok, az erőltetett poénok (Clint Westwood, hahaha), vagy a harmatgyenge, Tarantinóra hajazó nyitány a kocsiban kajákról dumáló zsarukkal. Arról nem is beszélve, hogy Martin Csaba rendező a Nyugat felé próbál kacsingatni azzal, hogy filmjében végig angolul beszélnek, de ez is kimondottan rosszat tett az alakításoknak, a szöveg pont olyan papírízű, mintha magyarul hallanánk. A Brooklyn némi smink után 30-40 perces kisjátékfilmnek tökéletes lenne, de nagyjátékfilmként nem működik.