Tévés feldolgozás készül a Hűtlenek című svéd filmből Tévés feldolgozás készül a Hűtlenek című svéd filmből

Tévés feldolgozás készül a Hűtlenek című svéd filmből

A 2000-ben bemutatott Hűtlenek (Trolösa) forgatókönyvét Ingmar Bergman írta, rendezője pedig Liv Ullmann volt.

Hat, egyenként 45 perces részből álló televíziós adaptáció készül a Hűtlenek című svéd filmdrámából. A svéd-dán koprodukció rendezője az a Tomas Alfredson, aki egyebek mellett a Suszter, szabó, baka, kémet is jegyzi, a forgatókönyvet a norvég Sara Johnsen írja.

A film egy szerelmi háromszög története: David beleszeret legjobb barátja, Markus feleségébe, a gyönyörű Marianne-be, kalandjuk mindkét család életét felkavarja. A szereplőknek meg kell küzdeniük vággyal, féltékenységgel, árulással, szerelemmel.

Liv Ullmann: Hűtlenek (Trolösa)

„Valamikor 2001 telén felkerestem Ingmar Bergmant és megkérdeztem, hogy feldolgozhatom-e a történetét – idézi Alfredsont az adaptációról elsőként hírt adó The Hollywood Reporter. – Először azt felelte, eléggé »részeg ötletnek« tűnik. Aztán minél hosszabban beszélgettünk róla, annál inkább találta egyszerre »iszonyú izgalmasnak« és »nagyon szarnak«. [...] Most végre elérkezett az idő, hogy tévésorozat készüljön Ingmar Bergman sokkoló szerelmiháromszög-drámájából. Nehezemre esik belátnom, hogy soha nem volt ennél nagyobb feladatom, és ígérem, hogy megemelem a kalapom az előtt, ami volt, és térdet hajtok az előtt, ami lesz.” 

A film a svéd állami televízió és a dán Miso Film produkciós cég együttműködésében készül. Utóbbi vezető producere, Peter Bose úgy gondolja, ez egy „örökérvényű sztori szerelemről és féltékenységről”, és mindmáig élénken emlékszik, milyen „erőteljes benyomást” gyakorolt rá a Liv Ullmann rendezte Hűtlenek a 2000-es Cannes-i Fesztiválon tartott bemutatón.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes