Tizennégy évvel legutóbbi rendezése után, és hét évvel imádott mestere halála után, Ingmar Bergman múzsája és kedvenc színésznője újra a rendezői székbe ül. Ezúttal egy színházi klasszikust adaptál, mely végső soron mégis színdarab marad, kosztümös dráma minimális kosztümökkel – annál több drámával. Nemi konfliktus, osztályharc, érzelmi zsarolás a konyhában. Amit viszont nem lehet elvitatni tőle, Liv Ullmann remekel a színészvezetésben: keze alatt Jessica Chastain és Colin Farrell életük alakítását hozzák.
Folytatjuk norvég filmtörténetünket, mely Arne Skouennel ért véget valahol a hatvanas években. A következő évtizedek végre meghozzák a már jól megérdemelt nemzetközi sikereket, újabb friss és lendületes rendezőket és filmeket, így végre az is bebizonyosodik, hogy a norvég film bizony képes megállni a saját lábán.
A skandináv népek filmtörténetének utolsó előtti állomásához érkeztünk, amiből azt is megtudjuk, hogyan szövődött össze norvég film és függetlenség sorsa. Kis összefoglalónk az első némáktól a második világháború utáni fellendülésig, avagy Hugo Hermansen első játékfilmjétől Leif Sinding és Arne Skouen realista filmterméséig követi nyomon a norvég mozgókép történetét.
A legutóbb megjelent Bergman-életrajzban (Ingmar Bergman: Dangerous liaisons) többek közt Liv Ullmann, Bibi Andersson és Lena Olin vall fergeteges szerelméről, amely a két éve elhunyt svéd rendezőóriáshoz fűzte.
