Szinte megcsinálták a Nem vénnek való vidék kínai verzióját Szinte megcsinálták a Nem vénnek való vidék kínai verzióját

Szinte megcsinálták a Nem vénnek való vidék kínai verzióját

Zhang Yimou rendezte volna, aki A nagy falat is jegyzi, de a projektet félre kellett tennie.

A Nem vénnek való vidék (No Country for Old Men) című, négy Oscar-díjas amerikai thriller kínai verzióját készítette elő, de nem gyűlt össze a forgatáshoz szükséges költségvetés.

Nem ez lett volna az első Coen-film, amelynek Zhang Yimou elkészíti a kínai remake-jét. „Szerettem a Nem vénnek való vidéket – nyilatkozta Zhang Yimou egy interjúban. – De nagy kihívás megtalálni a megfelelő színészeket ezekre a szerepekre. És persze [a kínai támogatók] azt mondták nekem, hogy túl drága lenne, keress valami régebbit. Így jutottunk el a Véresen egyszerűhöz (Blood Simple).” Az 1984-ben bemutatott amerikai bűnügyi dráma 2009-ben született újjá kínai nyelven, San qiang pai an jing qi címmel (a nemzetközi forgalmazásban A Simple Noodle Story vagy A Woman, a Gun and a Noodle Shop címmel szerepelt).

Február közepén, két nappal a minden idők legnagyobb költségvetésű kínai-amerikai koprodukciójaként (és bukásaként) elhíresült A nagy fal bemutatója után a pekingi rendező arról beszélt, hogy egy nagyon személyes projektbe, egy kínai történelmi drámába kezd, ezt követi majd a Coen-remake, amelyen 100 forító dolgozott.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?