Szakszervezetbe rendeződnének a Marvel VFX-művészei Szakszervezetbe rendeződnének a Marvel VFX-művészei

Szakszervezetbe rendeződnének a Marvel VFX-művészei

A Marvel Stúdió vizuális effektusokkal foglalkozó csapata szavazást indít a témában augusztus 21-én.

A szavazás szeptember 11-én zárul, a voksokat egy nappal később fogják megszámolni – írja a Variety. A portál szerint a Marvel több mint 50 fős VFX-csapatának többsége már jelezte, hogy szeretne érdekképviseletet a Színpadi Dolgozók Nemzetközi Szövetségében (International Alliance of Theatrical Stage Employees, IATSE).

A szakszervezetbe rendeződést azzal indokolják, hogy „közel fél évszázad alatt, a vizuális effektusok területén dolgozóktól megtagadtatott ugyanaz a védelem és ugyanazok az előnyök, amelyekre alkotó- és csapattársaik támaszkodhattak a hollywoodi filmipar kezdetei óta – idézi a Variety. – Ez a történelmi jelentőségű első lépés, hogy a VFX-dolgozók közösen fellépve követeljék az általuk végzett munka megbecsülését.”

A VFX-alkotók döntésének az időzítése nem tűnik véletlenszerűnek: ez a nyár Hollywoodban a forgatókönyvírók és a színészek szakszervezeteinek a sztrájkjáról szól. Az év elején arról írtak a helyi lapok, hogy a Marvel 20%-kal kevesebbet fizet a VFX-csapatának, mint más stúdiók.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?