Tavaly novemberben kezdődött, idén februárban ért véget. Volt, aki kedvenc sorozatát féltette miatta, volt, aki csak az Arany Glóbusz átadójának elmaradásakor figyelt fel rá. Részletek az amerikai forgatókönyvírók legutóbbi sztrájkjáról, az előzményekről és a hatásokról.
A DVD-piac eszement felfutását tapasztalva inkább az a meglepő, hogy a forgatókönyvírók csak most jutottak el odáig, hogy a hihetetlen haszonból legalább egy morzsányi részesedésért nyújtsák a markukat. Van miből kérniük ugyanis. A The New York Times 2004-es tanulmányából kiderül, hogy míg 2004 első negyedévében az amerikai mozibevételek 1,78 milliárd dollárt mutattak fel, az Államok lakosai ugyanezen időszak alatt 4,8 milliárd dollárt költöttek videokazetta és DVD kölcsönzésére-vásárlására!
A statisztikák sokszor nem beszélnek a DVD-piacban rejlő hatalmas lehetőségekről: míg például a Kill Bill 1 mozis bemutatójának első hétvégéjén 22 millió dollárt hozott, a Kill Bill 2 pedig 25 millió dollárt, az első rész DVD-premierje – mely néhány nappal előzte meg a második rész mozi bemutatóját – egyetlen nap alatt 40 millió dollárt termelt. A Disney nem kevesebb, mint 50 millió dollárt költött csak a Némó nyomában DVD-marketingjére: az eredmény 431 millió dollár bevétel a DVD-ből csak az USA-ban, ahol – ne feledjük – ennél 100 millióval kevesebb (339 millió) volt a mozibevétel. A DVD váratlan és hihetetlen ajándék a filmstúdiók számára: sokkal nagyobb potenciál van benne, mint a húsz évvel korábban induló VHS-ben.
2004-ben egy átlagos hollywoodi produkció költségvetése 64 millió dollár volt, marketingköltsége pedig további 39 millió. Ilyen összegek mellett kevés film jutott el már a mozikban profitig, sok csak számokban ért el kasszasikert, ám a hatalmas bevételek mellett nem árt figyelembe venni a befektetett összeg mellett azt a tényt is, hogy a filmek bevételének több mint fele marad a moziknál, így a DVD-bemutató kritikus ponttá vált a költségtervezésben: a profitot számos film csak a lemezeladásoknál tudja realizálni. A régi hollywoodi modell szerint a film belekerülési költségénél háromszor nagyobb összeget kell hoznia mozikban, hogy profitot termeljen. Ám ez a modell a múlté: egy film több bevételt hoz DVD-n, mint moziban, így a költségkalkulációnál a másodlagos (?) piacot is figyelembe kell venni. 2005 végén az Egyesült Államok piacán 53 737 különböző DVD kínálta magát nem számítva a pornófilmeket és a külföldi behozatalt. Más kérdés, hogy már 2004-ben látható volt az a mára már valósággá vált jelenség, hogy a szélessávú internet elterjedése és a gyors letöltés ezt a kánaáni állapotot meg fogja szüntetni. És lám, a letöltések és a feketepiac évről évre hihetetlen összegekkel károsítja a stúdiókat. Érzékeltetésképp egy magyar adat: 2006-ban Magyarországon a feketepiac forgalmazói szinten 102 millió dollárral, kiskereskedelmi szinten 199 millió dollárral károsította a filmpiacot, melyből a magyar filmek vesztesége 9 millió dollár volt.
1960: első menet
1960-ban még nem a DVD-piacról szóltak a követelések: a 20 hétig és 6 napig tartó sztrájkban a forgatókönyvírók szakszervezete (Writers Guild of America) az írók számára igyekezett részesedést kivívni a mozi- és tévéjogok értékesítéséből. A nyolc nagy forgalmazóból eggyel (Universal) sikerült a sztrájk előtt megállapodni, a többiek (Columbia, MGM, Paramount, 20th Century Fox, Disney, Warner Bros. és Allied Artists) hajthatatlannak bizonyultak. A sztrájk 1960. január 16-ától június 10-éig tartott (a tévéhálózatok elleni sztrájk március 19-én kezdődött), a megállapodási szerződést június 12-én írták alá. A megállapodásban a stúdiók az írók nyugdíj- és egészségalapjába 600 000 dollárt fizettek be, valamint 5%-os részesedést kínáltak azon 1960 előtt készült filmjeinek bevételeiből, melyek már televízióban is láthatók voltak. Ez a százalék az 1960 után készült alkotások esetében hasonló feltételek mellett 2% volt. A fizetős tévécsatornákon való sugárzás után nem járt további részesedés. A szerzők minimális heti díjazása 350 dollárra emelkedett és az írók az első két évben 10%-os az azt követő másfél évben 5%-os emelést harcoltak ki. A televízióban dolgozók számára a minimális díjazás 100%-kal növekedett az első két évben, majd újabb 100%-kal az azt követő két évben. Az alacsony költségvetésű félórás show-k 850 dolláros honoráriuma 935 dollárra emelkedett, míg a nagyobb büdzsével dolgozó műsorok írói 1100 dollár helyett 1200 dollárt vághattak zsebre. A tévés szerzők emellett magasabb royaltyt is kaptak a hazai és nemzetközi bemutatók után, valamint megállapodtak egy egészségi és jóléti alap létrehozásáról is.
1988: második menet
Az 1988-as sztrájk egy héttel nyúlt hosszabbra a 28 évvel korábbinál, s ezzel minden idők leghosszabb írói munkabeszüntetése volt a maga 21 hetével és 6 napjával. A sztrájk március 7-étől augusztus 7-ig tartott, s mind a tévés, mind a mozis írókra kiterjedt – összesen 9000 író vett részt benne! A sztrájkban mindössze a 600 főt számláló hírírók-szerkesztők nem kapcsolódtak be. A fő nézetkülönbséget az egyórás show-műsorok hazai, illetve a tévéműsorok külföldi újrajátszása utáni fizetéscsökkentés, valamint az otthoni filmnézés lehetősége okozta. Az otthoni videózás a nyolcvanas években értelemszerűen a videokazettát jelentette. A stúdiók akkor azzal védekeztek, hogy a videózás kiszámíthatatlan piac, ráadásul a belekerülési költségek (VHS, beta) magasak. A filmeket 40–100 dollár közötti darabáron értékesítették, s a WGA végül elfogadta, hogy az írók az eladott kazetták után 0,3% részesedést kapjanak, 1 milliós eladás felett pedig a szám 0,36%-ra emelkedett.
A mindkét parton egységes munkabeszüntetés elsősorban a napközbeni szappanoperákat és tévéshow-kat érintette, a főműsoridős tévéadások és mozik esetében a sztrájk lassabban fejtette ki hatását. A tévéhálózatok az őszi programjaikat télig visszatartották, és ennek eredményeképp megállapítható nemcsak a tévénéző közönség akkori jelentős csökkenése, hanem annak a mai napig érezhető hatása is.
A Star Trek: The Next Generation szezonzáró epizódja például egy klip-show volt, melyet a korábbi epizódok felvételeiből vágtak össze és a mai napig a legrosszabb Star Trek-részként tartanak számon a rajongók. A Mission: Impossible pedig sorozatként tért vissza a képernyőre – a régi epizódok forgatókönyveit porolták le új stábbal. A szappanoperák a sztrájk alatt is folytatódtak, de tapasztalt írók hiányában sok közülük komoly minőségi csorbát szenvedett. A simlis és a szende számára a sztrájk az utolsó szög volt a koporsóban Bruce Willis sztárrá válása és Cybill Shepherd ikreinek születése mellett; míg például a sikeres Kate&Allie-t a sztrájk miatti nézettségcsökkenés juttatta süllyesztőbe – a nézők egyszerűen megunták a várakozást.
Az augusztus 7-én véget ért sztrájkot lezáró paktum kedvező feltételeket kínált a forgatókönyvíróknak, bár a szövetségen belül nem volt egység: többen a sztrájk folytatását és még kedvezőbb feltételeket szerettek volna. Mindezzel együtt is Hollywood harmadik leghosszabb munkabeszüntetéséről beszélhetünk, ennél csak két zenészsztrájk tartott tovább 1944-ben és 1981-ben.
2007–2008: harmadik menet
Húsz évvel később borult ki ismét a bili az írók közösségében. A 2007–2008-as sztrájkban nem kevesebb, mint 12 000 író vett részt a keleti és nyugati parton: a munkabeszüntetés november 5-étől február 12-éig tartott. A sztrájk következményeképp elmaradt a Golden Globe gála, mindössze egy sajtótájékoztatón jelentették be az eredményeket. Számos tévésorozat leállt, bizonytalan időre szünetel. A sztrájk a 397 producert foglalkoztató Mozi- és Tévéproducerek Szövetsége (Alliance of Motion Picture and Television Producers – AMPTP) ellen irányult, melyek közül a nyolc legnagyobb stúdió a CBS Corporation (CEO: Les Moonves), a Metro-Goldwyn-Mayer (Harry E. Sloan), az NBC-Universal (Jeffrey Zucker), a News Corp/Fox (Peter Chernin), a Paramount Pictures (Brad Grey), a Sony Pictures Entertainment (Michael Lynton), a Walt Disney Company (Robert Iger) és a Warner Brothers (Barry M. Meyer).
Az WGA háromévente tárgyalja meg az AMPTP-vel az új alapszerződéseket, s a sarokszámokat. 2007-ben patthelyzet alakult ki, ezért lépett sztrájkba a szervezet. A nézetkülönbségek között a DVD-értékesítésből származó részesedés, az animáció feletti hatáskör, a valóság-show írók és az új médiákból fakadó kompenzáció (például internet) szerepeltek. A költséghatékonyságnak köszönhetően, illetve a DVD 1996-os megjelenése után a VHS-piac lényegében lassú leépülésbe kezdett, s 2001-től már a DVD dominált a piacon. A részesedés mértéke viszont nem változott. A WGA az addigi 0,3% helyett 0,6%-ra tartott igényt minden eladott DVD árából. Az AMPTP érvelése szerint viszont a növekvő kockázat és a marketingköltségeket a DVD-bevételek képesek ellensúlyozni, s ezt a 0,3%-ot tartják helyesnek más digitális médiák esetében is. A sztrájk kezdete előtti napon a növelésre vonatkozó követelést a WGA visszavonta ugyan, ám a megállapodás elmaradt.
A sztrájk fokozatosan terjedt szét, mint afféle lassan működésbe lépő vírus, mely az idő előrehaladtával egyre kártékonyabbá válik, s egyre látványosabb károkat okoz. Előbb csak az írókat rendszeresen foglalkoztató talk show-k álltak le, majd a téli szünetre leálló sorozatok sem tértek vissza. A nagy csatornák ismétlésekre kényszerültek, a forgatások megálltak, vagy – néhány esetben – el sem kezdődtek.
A DVD-részesedésen túl a WGA egyik legfontosabb támadása az „új médiák” megjelenéseire irányult: okulva a DVD térnyeréséből, előre szerették volna kivívni részesedésüket a jövőbeni potenciális technikai lehetőségekből (IPTV, internetes letöltések, streaming, okos telefon). Az AMPTP ugyanazzal utasította el a követelést, mint 1988-ban: bizonytalan, még kiforratlan lehetőségek után nem becsülhetők a bevételek, korai még részesedésről beszélni. Emellett a streamelhető sorozatepizódokat marketingeszköznek nevezve nem tartották ezeket olya médiumnak, melyre az írók jövedelmi igényt nyújthatnak be.
A tárgyalásokban fordulópontot jelentett az elmaradt Arany Glóbusz átadása, melynek bojkottjához a színészek is csatlakoztak, s a producerek számára világossá vált, hogy muszáj engedniük. A WGA ráadásul különszerződéseket kötött kisebb stúdiókkal (pl. Lions Gate, Marvel Studios), melyeket ugyan igyekeztek jelentéktelennek minősíteni, de meg nem történtté már nem lehetett nyilvánítani.
A megállapodásra végül február 8-án került sor, a szervezetek 10-én fogadták el a kínált feltételeket, s a munkabeszüntetés felfüggesztését a szavazók 92,5%-os arányban fogadták el. A három évre szóló szerződés értelmében az írókat ezentúl az új médiák megjelenései után is illeti garantált jogdíj. Az animáció és reality show témáit pedig már január közepén elvetette a WGA.
A sztrájk 14 hétig és 2 napig tartott, a veszteségeket illetően pedig meglehetősen megoszlanak a vélemények: azzal mindenki egyetért, hogy a sztrájk több százmillió dolláros veszteségeket jelent a filmiparnak, de 380 millió és 2,1 milliárd dollár között számtalan összeg röpköd a levegőben. A károk a filmiparon túlmutatnak: Los Angeles gazdaságának mintegy 1,5 milliárd dollárjába került a munkabeszüntetés.
A sztrájk miatti kihagyást követően Jay Leno és Conan O’Brien show-inak nézettsége csökkent, David Letterman nézettsége változatlan, a The Colbert Report pedig növelte nézettségét, bár utóbbi esetben szerepet játszik a politikai humor, mely az elnökválasztás évében nagy fegyvert jelent. Zűrös év vár a sorozatokra: a Hősök harmadik szériájának forgatását például ideiglenesen elhalasztották. A Kemény zsaruk jobban járt: a legújabb széria tulajdonképpen teljesen elkészült a sztrájk kezdete előtt, így a teljes széria a tervek szerint kerülhet adásba.
A tanulság a három sztrájkból egyértelműen levonható: a technikai változások újabb profitszerzési lehetőségekkel kecsegtetik a stúdiókat, melyekre, ha későn reagálva is, de az írók is felfigyelnek. Kizárni őket valóban igazságtalanság, különösképpen, ha tudjuk, az írók lényegesen kevésbé vannak megfizetve, mint a színészek-színésznők, vagy a rendezők, miközben a film sikere, vagy tévésorozat nézettsége nagyban múlik munkájukon. A filmnézési szokások változását viszont nem lehet nem észrevenni, így csak a moziból várni a profitot ma már felelőtlenség lenne. A megfelelő részesedésre viszont igazságos formulákra van szükség, s nagyobb rugalmasságra a stúdiók részéről. Azon stúdiók részéről, amelyek legkésőbb hollywoodi letelepedésük óta a lehetséges legnagyobb profitok megszerzésére törekednek. Ennek ismeretében és a technikai lehetőségek utolsó két évtizedben történő hihetetlen mértékű fejlődése alapján nem kell nagy jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy sejtsük: a csata eldőlt, a háborúnak azonban közel sincs vége. Folyt. köv.?
.jpg)
