Előrehozták az Oppenheimer londoni premierjét a színészsztrájk miatt Előrehozták az Oppenheimer londoni premierjét a színészsztrájk miatt

Előrehozták az Oppenheimer londoni premierjét a színészsztrájk miatt

A tervezettnél egy órával korábban kezdődik ma délután az Oppenheimer londoni díszbemutatója, hogy a színészek a sztrájk kezdete előtt még részt vehessenek rajta.

A Universal helyi idő szerint ma délután 5:45 helyett 4:45-kor indítja a vörös szőnyeges eseményt, hogy Cillian Murphy, Robert Downey Jr. Matt Damon, Emily Blunt, Florence Pugh és a többiek felvonulhassanak a filmet promózandó szokásos pózolásra és interjúkra anélkül, hogy megszegnék a küszöbön álló színészsztrájk szabályait.

A színészcéh (SAG-AFTRA) vezetőségének ugyan még meg kell szavaznia és be kell jelentenie a sztrájkot, de a Universal szemmel láthatóan nem kockáztat az új Nolan-film díszbemutatója kapcsán, a döntést ugyanis várhatóan a vörös szőnyeges esemény idején fogják bejelenteni.

Az amerikai színészcéh június elejétől fontolgatja a sztrájkot, bár akkor végül beleegyeztek a tárgyalások meghosszabbításába. Másodszor nem akarnak hosszabbítani. Ha most elkezdődik a színészsztrájk, azzal a céh több mint 160 000 tagja fog csatlakozni a forgatókönyvírók májusban kezdődött tiltakozásához, amelyet európai forgatókönyvírók is támogatnak.

Az Oppenheimer ősbemutatója július 10-én, Párizsban volt, rendes moziforgalmazása július 19-20-án kezdődik világszerte.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat