A lengyel forgatókönyvírók is sztrájkolnak A lengyel forgatókönyvírók is sztrájkolnak

A lengyel forgatókönyvírók is sztrájkolnak

A varsói miniszterelnöki hivatal előtt sztrájkoltak tegnap a Lengyel Forgatókönyvírói Céh és a Lengyel Filmkészítők Egyesülete Forgatókönyvírói Körének tagjai.

A demonstrálók célja az, hogy Lengyelországban törvénybe iktassanak egy szerzői jogi alapú járulékot, ami filmjeik online forgalmazása nyomán illetné meg a forgatókönyvírókat: 1,5%-os részesedést követelnek az online filmforgalmazásból Lengyelországban befolyó, évi összesen 562 millió euróból, amelyből jelenleg semmilyen formában nem részesülnek. 

A június 14-i megmozdulás résztvevői ugyanakkor kiálltak amerikai kollégáik mellett, akik május óta sztrájkolnak.

Az Európai Unió két évet adott a tagállamoknak, hogy update-eljék a szerzői jogi törvényeiket, és Lengyelország éppen pénzügyi szankciót kockáztat, amiért ezt elmulasztotta – írja a Film New Europe.

A portál szerint bár tegnap nem sikerült találkozóra hívniuk Mateusz Morawiecki miniszterelnököt és más hivatalosság sem állt szóba velük, a lengyel forgatókönyvírók kitartanak a követeléseik mellett. Ráadásul más szakmai szervezetek – köztük a Lengyel Filmkészítők Egyesülete és az Audiovizuális Művek Szerzőinek és Producereinek Egyesülete – is szolidáritásukról biztosították a sztrájkolókat, ami a teljes filmipart átfogó megmozdulás lehetőségét sejtteti.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?