Oscar-díjas rendező forgat filmet Jean-Luc Godard-ról Oscar-díjas rendező forgat filmet Jean-Luc Godard-ról

Oscar-díjas rendező forgat filmet Jean-Luc Godard-ról

Michel Hazanavicius, az öt Oscar-díjjal jutalmazott A némafilmes rendezője forgat filmet a francia új hullám vezéralakjáról.

A The Guardian szerint a Redoubtable produkciós előkészületei már elkezdődtek. A szerelmesfilm Anne Wiazemsky Un an après című memoárja nyomán készül. A színésznő a könyvben a Godard iránti szerelméről és házasságukról is vall. Wiazemsky 17 évesen ismerte meg Godard-t. A színésznő és a rendező A kínai lány című film 1967-es forgatásán szeretett egymásba, házasságuk több mint 10 évig tartott, ezalatt együtt dolgoztak a Weekend című játékfilmen és Az ördöggel cimborál című dokumentumfilmen.

A rendezőt Louis Garrel (Álmodozók) alakítja, Wiazemskyt pedig Stacy Martin (A nimfomániás) játssza. A film a pár történetét találkozásuktól a 60-as évek végéig követi.

„Nem kifejezetten vígjáték lesz, de könnyed és szeretetteljes stílusban beszél Godard-ról” – mondta a filmről Vincent Maraval, a Wild Bunch eladási igazgatója, aki a nemsokára keződődő, épp Godard előtt tisztelgő cannes-i filmfesztiválon mutatja be a produkciót a potenciális vásárlóknak.

Hazanavicius A némafilmes elsöprő sikere után 2014-ben A keresés című háborús filmmel jelentkezett, amely azonban nem nyerte el sem a nézők, sem a kritikusok tetszését.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?