Ma kezdődik a IV. Nemzetközi Cigány Filmfesztivál Ma kezdődik a IV. Nemzetközi Cigány Filmfesztivál

Ma kezdődik a IV. Nemzetközi Cigány Filmfesztivál

Mintegy 40 filmmel, kerekasztal-beszélgetésekkel és koncertekkel várják a szervezők a ma kezdődő négynapos IV. Nemzetközi Cigány Filmfesztivál közönségét a budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban.

„Mindenki számára fontos, hogy a kisebbségek hogyan szólalnak meg, hogyan szólnak róluk mások, illetve ennek milyen eredményei vannak” – mondta Sopsits Árpád filmrendező, a fesztivál fővédnöke az MTI-nek.

Hozzáfűzte, hogy mindig érdekes a találkozás a kisebbségek jeles alkotóival. A filmekben és a kerekasztal-beszélgetéseken olyan lehetőségek fogalmazódhatnak meg, amelyek segíthetnek a mai problémák megoldásában.

A rendező kiemelte, hogy több, az utóbbi időben készült magyar film és dokumentumfilm is szerepel a műsorban. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a fesztivál programjában sok olyan – számára is meglepetést jelentő – produkció is van, amelyekről korábban nem hallott.

Felidézte, hogy tavaly is részt vett a filmmustrán, és tapasztalatairól szólva hangsúlyozta: úgy érzi, a fesztivál nem kap elég reklámot, így híre nem jut el annyi emberhez, amennyihez kellene. Úgy vélte: miközben nyitott rendezvényről van szó, a kisebbségi közösségen belül marad az esemény. Ám reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendőkben egyre többen látogatják majd.

A fesztivál szervezői idén is a „hogy megértsük egymást" mottót választották. Célul pedig azt tűzték ki, hogy a műsorra tűzött rövidfilmekkel, játék- és dokumentumfilmekkel a magyar és az európai cigánykultúra bemutatása mellett reális képet adjanak a hazai cigányság helyzetéről.

A mustrát az Örökmozgóban 18 órakor Sopsits Árpád nyitja meg. Az első estén a Tamil Naduban élő roma közösségek különleges hangszerét és a hangszerrel kapcsolatos tradíciókat megelevenítő Boom Boom című indiai dokumentumfilmet láthatják a nézők. Az érdeklődőket Oláh Zoltán kiállításával és koncerttel is várják, amelynek fellépői között lesz a Romano Glaszo együttes és a Madách Musical Tánciskola is.

A vasárnap véget érő programban számos dokumentumfilm és rövidfilm mellett nagy sikerű bollywoodi játékfilmet és olyan fesztiváldíjas munkákat is láthat a közönség, mint Fliegauf Bence Csak a szél című filmje és Radu Mihăileanu román rendező Életvonat című alkotása.

A nemzetközi filmválogatás vetítéseivel párhuzamosan az Örökmozgó kávézójában tematikus beszélgetéseket rendeznek meghívott vendégek részvételével. Szó lesz a muzsikus cigányság emlékeiről és a színházi romaábrázolásokról, a záró napon pedig civil szervezetek kapnak lehetőséget a bemutatkozásra.

(MTI)

 

Friss film és sorozat

  • Caravaggio árnyéka

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 119 perc, 2023

    Rendező: Michele Placido

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Friss film és sorozat

  • Caravaggio árnyéka

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 119 perc, 2023

    Rendező: Michele Placido

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott