Lesz még Conan Schwarzeneggerből Lesz még Conan Schwarzeneggerből

Lesz még Conan Schwarzeneggerből

Arnold Schwarzeneggert felkérték, hogy játssza el újra karrierje egyik leghíresebb szerepét, a barbár Conant – jelentette be az 1980-as években készült Conan-filmek folytatását gyártó a Universal Pictures.

„Mindig is szerettem a Conan karaktert, és megtiszteltetés, hogy újra felkértek a szerep eljátszására” – nyilatkozta a 65 éves színész a készülő The Legend of Conan kapcsán, éppen 30 évvel azután, hogy a film eredetije beindította az egykori testépítő bajnok mozis karrierjét.

A két Conan-film – Conan, a barbár (Conan, The Barbarian, 1982) és a Conan, a pusztító (Conan The Destroyer, 1984) összesen több mint 70 millió dolláros mozibevételt gyűjtött be az Egyesült Államokban. 2011-ben készült egy azonos című remake is a Conan, a barbárból, Jason Momoával (Trónok harca) a főszerepben, ami azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és mindössze 21 milliót dollárt kasszírozott ugyanott – írja a Reuters.

A Conan-filmekről a Filmtetten

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?