Klasszikus filmmaraton kezdődik holnap Budapesten Klasszikus filmmaraton kezdődik holnap Budapesten

Klasszikus filmmaraton kezdődik holnap Budapesten

Fábri Zoltán restaurált Körhintája nyitja a november 2-án kezdődő, 5-éig tartó Budapesti Klasszikus Film Maratont.

Holnap este 8 órakor kezdődik az Uránia Nemzeti Filmszínházban a vetítéssorozat ünnepélyes megnyitója, a nyitófilm pedig a nemrég restaurált Körhinta lesz. Fábri Zoltán filmje az 1956-os cannes-i filmfesztiválon versenyzett az Arany Pálmáért. François Truffaut – még a Cahiers du Cinema ifjú filmkritikusaként – ezt az alkotást tartotta a nagydíjra érdemesnek, és a főszerepet alakító Törőcsik Marinak adta volna a legjobb női alakítás díját.

A november 3-i program reggel 9-kor indul, a magyar és külföldi programokat és vetítéseket magába foglaló szakmai nap helyszíne a Budapesti Francia Intézet.

November 3. és 5. között a Corvin moziban lesznek nyilvános vetítések: műsoron többek közt a Szaffi című rajzfilm, Török Ferenc Moszkva tér című, digitálisan restaurált filmjének vetítése az alkotók jelenlétében, a szintén Fábri Zoltán rendezte A Pál utcai fiúk, Radványi Géza Valahol Európában című filmje, a záróesemény pedig Fritz Lang teljes körűen restaurált Metropolisának vetítése lesz november 5-én, 20 órától a mozi Korda-termében.

A jegyek 800 forintba kerülnek, négy jegy kedvezményes ára: 2000 Ft, diák- és nyugdíjasjegy: 400 Ft.

Részletes program itt.

A rendezvény szervezője a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum.

 

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards