Címke: moszkva tér

Magyar klasszikusokkal érkezik a Filmtettfeszt

2024. szeptember 23. – írta

Az október 2-6. között tartandó erdélyi magyar filmszemle idén is folyatja klasszikusokat felvonultató sorozatát, amelyben ezúttal Enyedi Ildikó Simon mágusához, Rabmadár-filmkoncerthez és Török Ferenc Moszkva teréhez lesz szerencséje a látogatóknak.

Nagyjátékfilmek és erdélyi alkotások a Filmtettfeszten

2024. szeptember 12. – írta

Friss magyar nagyjátékfilmek, nemzetközi díjakat nyert rövidek, kiváló egészestés dokumentumfilmek, közönségtalálkozók és egyéb kísérőprogramok várják a 24. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle közönségét éppen három hét múlva, október 2. és 6. között Kolozsváron és további 16 erdélyi és partiumi településen.

„Nyugaton most egyszerre érdekes a magyar film és a magyar politika” – Interjú Török Ferenccel az 1945 utóéletéről

2018. szeptember 19. – írta

Az 1945 szép csendben meghódította a világot. Oscarra végül nem ment, de egy éve vetítik Amerikában, és Michael Moore is fődíjjal tüntette ki. Török Ferenc a külföldi sikerek kapcsán mesélt Moore-ról, Oscar-esélyekről, és az emberarcúvá vált Istenről, Bruno Ganzról. Elárulta: következő filmjével a Moszkva tér öniróniáját szeretné újra megtalálni.

Szüzesség meg rendőrállam – Török Ferenc: Moszkva tér (2001)

2017. október 28. – írta

Megvan még a gimis szerelem? Az a mindent felülíró, elvetemült, szenvedélyes érzés, ami sokszor a valóságunkat is torzítja? Amelynek a végkifejlete jobb esetben ártatlanságunk elvesztése, a felnőtté válásunk folyamatának egyik utolsó lépcsőfoka? Vagy éppen két kis béna kamasz kölcsönös nyöszörgése a nagy szerelmet mímelve valami tó mellett egy sátorban? Meglepő érzékenységgel és egyszerűséggel mutatja ezt meg Török Ferenc filmje, teszi mindezt úgy, hogy közben az 1989-es Magyarországról is egy különlegesen, nosztalgikusan közhelyes képet fest.

Élre hajtott életek – Szabó Simon: Papírrepülők

2009. február 7. – írta

Szabó Simon igazi életművész, amióta a nagyszájú Rojálként berobbant a Moszkva téri (r. Török Ferenc, 2001) grundra, a színészet és a muzsikálás mellett a filmvilágot is bekebelezi. A nagy indulás után 8 évvel úgy gondolta, hogy első(nagyjáték)filmes rendezőként saját Moszkva tér-változatával debütál. A végeredmény kissé haloványabb lett az eredetinél, ennek ellenére izgalmas generációs panoráma.

A három testőr – Beszélgetés Török Ferenc filmrendezővel

2005. január 15. – írta

Török Ferenc első nagyjátékfilmje, a sikert hozó Moszkva tér után Magyarország kultikus tájegységein, az Alföldön, majd Balatonon folytatta országjáró turnéját. A hajdani, nem túl ambiciózus antihős Petyához képest a Szezon három karcagi pincérét szétveti a tetterő, így maguk mögött hagyják a cukorgyárat. Guli Laci (Nagy Zsolt), Virág Gyula (Nagy Ervin) és Nyéki Peti (Kokics Péter) azonban már nem merik Párizs felé vetni vigyázó szemeiket – noha Virágot egyenesen Mundruczó Kornél rendezi a pornóvizsgán. Török Ferenccel a (bízzunk benne) három évenként nagyjátékfilmet rendező direktor lelki állapotáról, a remény fogalmáról, és egy biztonságos katapultról is beszélgettünk.

Friss film és sorozat

  • Miroirs No. 3

    Színes filmdráma, 86 perc, 2025

    Rendező: Christian Petzold

  • Arco - Fiú a jövőből

    Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025

    Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux

  • Kész dráma

    Színes filmdráma, romantikus, vígjáték, 98 perc, 2026

    Rendező: Kristoffer Borgli

  • DTF St. Louis

    Színes tévésorozat, vígjáték, 350 perc, 2026

    Rendező: Steve Conrad

  • Lee Cronin: A múmia

    Színes horror, 133 perc, 2026

    Rendező: Lee Cronin

erdélyi filmtár

Szavazó

Mit vársz az idei cannes-i fesztiválról?

Szavazó

Mit vársz az idei cannes-i fesztiválról?

Friss film és sorozat

  • Miroirs No. 3

    Színes filmdráma, 86 perc, 2025

    Rendező: Christian Petzold

  • Arco - Fiú a jövőből

    Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025

    Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux

  • Kész dráma

    Színes filmdráma, romantikus, vígjáték, 98 perc, 2026

    Rendező: Kristoffer Borgli

  • DTF St. Louis

    Színes tévésorozat, vígjáték, 350 perc, 2026

    Rendező: Steve Conrad

  • Lee Cronin: A múmia

    Színes horror, 133 perc, 2026

    Rendező: Lee Cronin