Nagyjátékfilmek és erdélyi alkotások a Filmtettfeszten Nagyjátékfilmek és erdélyi alkotások a Filmtettfeszten

Nagyjátékfilmek és erdélyi alkotások a Filmtettfeszten

Friss magyar nagyjátékfilmek, nemzetközi díjakat nyert rövidek, kiváló egészestés dokumentumfilmek, közönségtalálkozók és egyéb kísérőprogramok várják a 24. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle közönségét éppen három hét múlva, október 2. és 6. között Kolozsváron és további 16 erdélyi és partiumi településen.

A 24. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle nyitófilmje nagyjából egyidős a Filmtettel: a Moszkva tér 2000-ben forgott, bemutatója 2001-ben volt, restaurálása a közelmúltban zajlott. A mára kultikussá vált, rendszerváltós vígjáték forgatókönyvét Török Ferenc írta, s ő is rendezte a filmet, amelynek története 1989 tavaszán játszódik, amikor egy érettségi előtt álló gimnazista a 18. születésnapját ünnepli. Barátaival a címbeli Moszkván találkoznak, aztán buliról bulira járnak. A ballagást később kaotikus érettségi követi.

A Moszkva teret október 2-án, szerdán, közvetlenül az este 8-kor kezdődő megnyitóünnepség végén lehet megnézni a kolozsvári Győzelem moziban. A vetítés után a film rendezője, Török Ferenc mesél majd a film forgatásának körülményeiről akkori és későbbi fogadtatásáról. A belépés ingyenes.

Szüzesség meg rendőrállam – Török Ferenc: Moszkva tér (2001)

2017. október 28.

Megvan még a gimis szerelem? Az a mindent felülíró, elvetemült, szenvedélyes érzés, ami sokszor a valóságunkat is torzítja? Amelynek a végkifejlete jobb esetben ártatlanságunk elvesztése, a felnőtté válásunk folyamatának egyik utolsó lépcsőfoka? Vagy éppen két kis béna kamasz kölcsönös nyöszörgése a nagy szerelmet mímelve valami tó mellett egy sátorban? Meglepő érzékenységgel és egyszerűséggel mutatja ezt meg Török Ferenc filmje, teszi mindezt úgy, hogy közben az 1989-es Magyarországról is egy különlegesen, nosztalgikusan közhelyes képet fest.

Olvasd tovább  

A közelmúlt magyar játékfilmjeit olyan alkotások képviselik, mint a Locarnóban három díjjal elismert Fekete pont (r. Szimler Bálint), a Velencében bemutatott Január 2. (r. Szilágyi Zsófia) – mindkettőnek a Filmtettfeszten lesz a romániai premierje –, a Junior Prima-díjas Boross Martin Nyersanyag című első nagyjátékfilmje, a Mesterjátszma című, '56-os témájú thriller, és a Fazakas-Köbli alkotópáros legújabb filmje, a Ma este gyilkolunk című krimi-vígjáték szintén hazai premierként, fontosabb szerepeiben olyan színészlegendákkal, mint Kern András, Koltai Róbert, Pogány Judit, Bodrogi Gyula, Jordán Tamás – és még sorolhatnánk, hiszen: „Mindenki gyanús, aki él. Az is, aki halott.”  

Mondanám, de nem merem – Szimler Bálint: Fekete pont

2024. szeptember 7.

Szimler Bálint első nagyjátékfilmjének legnagyobb kérdése, hogy lehet-e még újat mondani a kortárs iskolamozis dömpingben, valamint hogy kaphat-e új erőre a magyar film társadalomtudatos vonulata? A válaszok annak ellenére sem egyértelműek, hogy a Fekete pont sok tekintetben remek mű.

Olvasd tovább  

A Romániában korábban már bemutatott, most újranézhető vagy bepótolható alkotások között is van olyan, amelynek az ősbemutatója a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon volt: a Magyarázat mindenre (r. Reisz Gábor) című filmdráma tavaly elnyerte az Orizzonti szekció fődíját. Függetlenfilmként, szűkös költségvetéssel készült, éles és bátor hangú, optimista végkicsengésű társadalomkritika.

„Nagyon inspiratív ez a légkör, akkor is, ha fojtogató” – Interjú Reisz Gáborral, a Magyarázat mindenre rendezőjével

2023. október 23.

A Magyarázat mindenre rendezőjével a magyarországi premier előtt beszélgettünk többek között a filmet megelőző elutasításokról, a low-budget forgatás nehézségeiről és felszabadító hatásáról, a színészekkel történő improvizációkból kiinduló munkamódszerekről, a fiatalok szabadságvágyáról – no meg Kolozsvárról.

Olvasd tovább  

Az Elfogy a levegő sem csupán azért figyelemre méltó, mert tavaly sikerrel szerepelt több nagy nemzetközi filmfesztiválon (torontói ősbemutatója után díjazták Varsóban, Arrasban, Thesszalonikiben és Mannheimban): rendezője, Moldovai Katalin és színészi gárdájának java része erdélyi, ráadásul egy Tordán megtörtént eset szolgál története kiindulópontjaként.

A programot három vígjáték egészíti ki: a humor (ön)iróniával és társadalomkritikával árnyalódik a Kálmán-napban (r. Hajdu Szabolcs), családi drámába van oltva a Lefkovicsék gyászolnak-ban (r. Breier Ádám) és romantikával keveredik a Cicaverzumban (r. Szeleczki Rozália).

A Filmtettfeszt helyi versenyprogramjában fiatal erdélyi alkotók mérettetnek meg egymással: a Filmgalopp szekció 12 filmje idén sapientiás és BBTE-s filmszakosok vizsgamunkáiból állt össze. A két blokkban műsorra kerülő válogatáson kívül a program egy további erdélyi rövidfilmes blokkot is magába foglal; utóbbi Lázár-Prezsmer Endre, Tompa Eszter, Benkő Claudia és Magyari Zsolt, valamint Visky Sámuel egy-egy közelmúltban készült rövidfilmjéből áll össze.

A Filmtettfeszt szokás szerint Kolozsvár központtal, összesen 17 erdélyi és partiumi településen zajlik október elején. Új a helyszínek között Szentegyháza – részletek itt.

A belépés szokás szerint ingyenes a Filmtettfeszt szinte minden vetítési helyszínén. A filmeket eredeti nyelven, román felirattal lehet megnézni felújított mozikban vagy kultúrközpontok vetítőtermeiben. 

A Filmtettfeszt 24. kiadásának teljes programja elérhetővé válik a következő hetekben a fesztivál hivatalos honlapján.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Miroirs No. 3

    Színes filmdráma, 86 perc, 2025

    Rendező: Christian Petzold

  • Arco - Fiú a jövőből

    Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025

    Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux

  • A svéd kapcsolat

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 102 perc, 2026

    Rendező: Thérèse Ahlbeck, Marcus Olsson

  • Kész dráma

    Színes filmdráma, romantikus, vígjáték, 98 perc, 2026

    Rendező: Kristoffer Borgli

  • DTF St. Louis

    Színes tévésorozat, vígjáték, 350 perc, 2026

    Rendező: Steve Conrad

  • Lee Cronin: A múmia

    Színes horror, 133 perc, 2026

    Rendező: Lee Cronin

erdélyi filmtár

Szavazó

Mit vársz az idei cannes-i fesztiválról?

Szavazó

Mit vársz az idei cannes-i fesztiválról?

Friss film és sorozat

  • Miroirs No. 3

    Színes filmdráma, 86 perc, 2025

    Rendező: Christian Petzold

  • Arco - Fiú a jövőből

    Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025

    Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux

  • A svéd kapcsolat

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 102 perc, 2026

    Rendező: Thérèse Ahlbeck, Marcus Olsson

  • Kész dráma

    Színes filmdráma, romantikus, vígjáték, 98 perc, 2026

    Rendező: Kristoffer Borgli

  • DTF St. Louis

    Színes tévésorozat, vígjáték, 350 perc, 2026

    Rendező: Steve Conrad

  • Lee Cronin: A múmia

    Színes horror, 133 perc, 2026

    Rendező: Lee Cronin