…és Erdélyről, Huszárikról, Illésről, Kendéről, Somlóról, Krúdy-kultuszról, hatalmi izgulásról, népi kultúráról, az első Hannibal Lecterről, na meg a Jancsó-operatőrök zsenialitásáról.
…és Fábriról, Bódyról, Latinovitsról, Őzéről, Kendéről, Madarasról, Oroszlánról, filmszínészetről. Meg arról, hogy ha nem vigyázunk, kimaradunk a saját filmtörténetünkből.
Legyen az dokumentum- vagy játékfilmen, sportolói cameóval vagy focizó színésszel, egzisztencialista drámán vagy romkomon keresztül, a foci szerves része a magyar filmnek a második világháború óta.
Fábri Zoltán 1966-ban készült rendhagyó holokausztfilmje, az Utószezon felújított változatát tűzi műsorára a szeptember 2-án kezdődő 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál.
Fábri Zoltán őszikéinek egyik lesikerültebb ciklusa a szabolcsi szegényparaszti Fábián család nemzedékeiről mesélő filmkettőse. Az apa első világháború utáni tragédiája (Fábián Bálint találkozása Istennel, 1981), s a fiú második világégés alatti rezignált vendégmunkás-története közül utóbbit forgatta le előbb a direktor. A Magyarok gyártásra beadott egyoldalas szinopszisa szerint a film szereplői „alacsony tudatszintű emberek, de természetes ösztöneik, ősi igazságérzetük… állásfoglalásra készteti őket, a döntő helyzetekben az áldozatok mellé állnak.”
Fábri a Horthy-rendszerről forgatott szatírát, hogy a Rákosi-korszakot állítsa pellengérre. A politikai rendszereken átívelő Hannibál tanár úr ma máshogy aktuális.