Digitálisan restaurálják Fábri Zoltán filmjeit Digitálisan restaurálják Fábri Zoltán filmjeit

Digitálisan restaurálják Fábri Zoltán filmjeit

A Magyar Nemzeti Filmalap és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) együttműködésében megkezdik a háromszoros Kossuth-díjas rendező, Fábri Zoltán filmjeinek digitális felújítását – mondta Zákonyi S. Tamás, a Filmalap Mafilm Igazgatóságának vezetője az M1 aktuális csatorna műsorában szerdán.

A felújított filmek között lesz most már Az ötödik pecsét, a Húsz óra, A Pál utcai fiúk és a Körhinta is – hangsúlyozta. Kiemelte: a régi filmszalagokat fizikailag is rendbe kell hozni, majd különböző technikai eljárásoknak vetik alá a filmanyagot. A végeredmények szépen felújított, újrafényelt, digitális kópiák lesznek.

A filmalap keresi a lehetőséget arra, hogy külföldön is bemutathassa Fábri Zoltán digitálisan felújított filmjeit – fűzte hozzá Zákonyi S. Tamás, aki kitért arra is: szeptember 7-én 100 éves a Filmgyár címmel nagyszabású ünnepséget rendeznek, amelyre mintegy 100 színészt, valamint számos aktív és már nyugdíjas filmest, összesen közel 850 vendéget hívtak meg. Az ünnepségen felavatják Fábri Zoltán emléktábláját is.

A Róna utcai filmgyár alapításakor a nemzetközi mezőny egyik legkorszerűbbje volt, ma a világ hetedik, Európa második legrégebbi stúdiójának számít. Itt forgatták többek között a Hyppolit, a lakájt, A tanítónőt, az Egri csillagokat és A kőszívű ember fiait, de az Állami Áruház híres csónakházi jelenete is a legendás III-IV-es műterem medencéjében készült – idézte fel Zákonyi S. Tamás.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?