A magyar film őrzésével és felújításával Magyarországon a Magyar Nemzeti Filmarchívum foglalkozik. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban, és hogyan is történik ez tulajdonképpen, errol beszélgettünk Gyürey Verával, az intézmény igazgatójával.
Egy filmfelújítási konferencián vagyunk éppen. A filmfelújítás egyet jelent a Filmarchívum feladatával?
Mindenütt a világon, nemcsak Magyarországon, hanem ahol erre lehetőség van, ott a filmfelújítás mindig az archívumok feladata. Ez az alaptevékenysége a Magyar Nemzeti Filmarchívumnak is: a felújítás, az állománygyarapítás, a film megőrzése, de nemcsak konkrétan a film, hanem a filmmel kapcsolatos egyéb anyagok, dokumentációk, kiadványok őrzése is. A filmfelújítás terén pedig különböző rendezvényeket szervezhetnek az archívumok: vagy egy fesztivál formájában a már felújított filmeket mutatják be a világ különböző archívumai, vagy egy szakmai találkozó formájában, ahol most mi is vagyunk.
A Filmarchívum a feladatait 1957 óta látja el. Előtte egyáltalán nem foglalkozott senki a filmmel?
Nem foglalkozott senki ezzel, de nem csak 1957 előtt. A nyolcvanas éveket megelozően sem érdekelt ez senkit, de ez nemcsak a magyarországi helyzetre jellemző, hanem egyáltalán, a világon nem volt kiemelt szerepe a film felújításának. Jó néhány évtizednek kellett eltelnie, mire kiderült, hogy a filmek technikai állapota ezt szükségessé teszi. Ez a nyolcvanas években vált egyértelművé. Azt nem mondom, hogy korábban nem volt rá példa, vagy hogy akár a Magyar Filmintézetben nem történt szisztematikus és rendszeres filmfelújítás korszerű módszerekkel és eszközökkel. A nyolcvanas években ez a folyamat egyidejűleg robbant Európa szerte, részben az Archívum birtokában lévő állományok technikai állapota miatt.
Addigra kerültek olyan állapotba a filmek, hogy ez szükségessé vált?
Addig is tudták, hogy a filmet gondozni kell, megvoltak erre a módszerek, de ennek nagyon komoly anyagi feltételei vannak. Magyarországon van egy olyan szemlélet, hogy a film egyet jelent kizárólagosan a film gyártásával. A film gyártásával egyidejűleg nem merült fel olyan kérdés, hogy hova kerüljenek ezek a filmek, ki fog rájuk vigyázni, vagy hogy esetleg újítsák is fel őket. Amikor a nyolcvanas évek végén előálltunk ezzel az ötlettel, akkor nagyon sokan a filmesek közül nem vették ezt jó néven, mert úgy ítélték meg, hogy a gyártásra kell minél több pénzt fordítani. Egyértelműnek tartották, hogy ami pénz erre a célra elvonódik, az biztos tőlük megy el. Ez egy nevetséges hozzáállás, mert ha azt mondom, hogy éves szinten minden forrást beleszámítva harminc-negyvenmillió forintot kapunk filmfelújításra, akkor ez még mindig ezreléke sincs annak, amelyet bármely időszakban a filmgyártásra fordítottak. Felesleges volt a gyártóknak azon aggodalma, hogy ha a gyártásra sincs pénz, akkor minek kell felújítani. Ez több mint nevetséges szemlélet.
A gyűjtés milyen módszerekkel történik? Állampolgári kötelezettség a filmek beszolgáltatása?
Törvényileg ez egyáltalán nincs szabályozva. A Filmintézet háttérintézményként működött a rendszerváltás előtt, és csak 1991-ben nyilvánították közgyűjteménnyé, azóta rendelkezik alapító okirattal, amely törvényileg szabályozza működését, és azóta részesül a központi költségvetésből. De a köteles példány rendelet is csak 1998 márciusától fogva létezik, ami azt szabályozza, hogy az állami támogatással készült filmekből, illetve a Magyarországon bemutatott és forgalmazásra kerülő külföldi filmekből egy-egy példánynak az átadása kötelező, természetesen nem vetítési, csak megőrzési joggal. (Ezen a területen egyébként egy joghézag miatt viták vannak, elsősorban a külföldi filmek körül.) De ha valaki talál egy filmet, mint ahogyan ez elő szokott fordulni, akkor azt azért általában az Archívumnak ajánlják fel. Ez nem térítés nélkül folyik, természetesen fizetünk ezért. Egy némafilmet, a Mire megvénülünk-et egy kollegám találta meg egy péceli házban. A film nem biztonsági anyagra készült, hanem a robbanásveszélyes nitroanyagra. Megvásároltuk, holott nagyon rossz állapotban volt, és egy vagyont költöttünk arra, hogy biztonságira átmentsük. A film ráadásul töredékben van, és nem teljes, de a régi némafilmek esetében elég ritka, ha teljes kópiát találunk. De azok a némafilmek, amelyek végül is állományba kerültek az elmúlt tizenöt év folyamán, azok Amszterdamból, Moszkvából, Londonból, Bécsből vagy Belgrádból kerültek elő. És ezek sem voltak ingyen, ezeket is tetemes költséggel lehetett felújítani.
A köteles példány rendelet előtti időkből származó filmekre visszamenőlegesen nincs törvényi szabályozás?
Nincs. Ha valaki akarja, átadja, ha nem akarja, megtartja. Ilyenfajta beszolgáltatási kötelezettség semmilyen területen nem lehetséges. Ha valaki őriz egy kéziratot, mondjuk Arany Jánostól, akkor nincs beszolgáltatási kötelezettsége, ha akarja, elhallgatja, ha akarja, felajánlja a Petőfi Irodalmi Múzeumnak árverésre. Ez a különbség a film esetében, mert míg a kézirat eredetiséget jelent, a film esetében nem az eredeti negatívot ajánlják fel, hanem egy arról készült pozitív kópiát. A magyar némafilmeknek az eredeti negatívja nincs meg, másolatokat, pozitív kópiákat sikerült begyujteni. Az értékük számunkra nagyon fontos és egyedi. Ez egy eredeti kézirat esetében olyan érték, ami akár árverésre is bocsátható. Nem tudom elképzelni, hogy mi történne, ha egy roncs állapotú nitrofilmet árverésre bocsátanánk.
A Filmarchívum gyűjtési kötelezettsége milyen filmekre terjed ki?
A nemzeti gyűjtemények feladatát alapító okirat határozza meg, a Magyar Nemzeti Filmarchívum ennek értelmében gyűjti a magyar játékfilm, dokumentumfilm, híradós, animációs filmeket, és gondoskodik ezek megőrzésérol, rendszeres felújításáról. Ez egy állami archívum feladata. A filmarchívum mellett sokféle más archívum létezik a civil szférában, a nemzeti gyűjtőkör részét nem képező filmkockák gyűjtése rájuk marad. A rendszerváltás előtt például minden minisztérium gyártott speciális tárgyú, szakirányú filmeket. Ezek a raktáraikban voltak, ismeretterjesztésre használták fel ezeket. A rendszerváltással azonban minden megváltozott, és úgy gondolták, hogy meg akarnak szabadulni ezektől az anyagoktól. Azt mondták, vagy vegye át a nemzeti filmarchívum, vagy megsemmisítik. Ez gyűjteményi szempontból megkérdőjelezhető álláspont: egy gyűjtemény értékét alapvetően lerontja, ha szeméttelepnek használják, és minden kacatot beszórnak. Egy másik példa: minden művelodési háznak volt filmállománya, például oktatófilmek raktáron – ezek a filmek elkészültek, és senki sem használta őket. Aztán persze ezektől a filmállományoktól is szabadulni akartak, mert egy tehertétel volt számukra. De egy még csak heterogénnek sem nevezhető állomány, egy össze-vissza behányt filmhalom sehol a világon nem képezné a nemzeti gyűjtőkör részét. (Rendkívül rossz technikai állapotú filmekről beszélünk most.)
Vagyis zsugorodott állapotban vannak? Mit jelent pontosan ez a fogalom?
Ez egy technikai állapotot jelent, amikor olyan rossz a celluloid minősége, hogy már csak speciális eljárásokkal lehet felújítani, nem lehet beletenni egy kopírgépbe, mert az nem viszi át. Ilyenkor mindenféle más eljárást kell alkalmazni.
Az ilyen filmek felújításra és restaurálásra szorulnak?
A felújítás és a restaurálás között különbséget kell tenni. A felújítás azt jelenti, hogy megvan egy adott film negatívja, de nincs róla jó minoségű pozitív kópia, és egyszerűen kell csinálni egy új pozitív kópiát. Ez persze általában nem szokott elsőre sikerülni. Restaurálásról pedig a Ludas Matyi esetében beszélhetünk, amikor magán a negatívon is filmkockánkénti manuális eljárás vált szükségessé ahhoz, hogy ezt a filmet meg lehessen menteni. De ennek természetesen a költsége is óriási.
A Filmarchívumnak jelentős tétele van nitrofilmekbol is. Mit takar pontosan a nitrofilm kifejezés?
A nitrofilmen lévő anyagokról készül egy biztonsági dubnegatív, és arról készül egy biztonsági kópia. A magyar anyag esetében azonban a nitroanyagot is megőrizzük, ez a nemzetközi gyakorlatban általában így működik. A nitrofilm speciális raktárakat, folyamatos ellenőrzést igényel, hiszen ezek robbanásveszélyesek. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden nitrofilm felrobban, csak megfelelő körülmények között kell tárolni.
Az Archívumnak vannak egyébként tárolási problémái?
Tárolási problémái minden gyűjteménynek vannak. Az előbb elhangzott egy előadás, a kanadai STIL Design ismertette a fémdobozok hátrányait: megfelelő hőmérsékletet és fokozott odafigyelést igényelnek. De Európa szerte ilyen típusú dobozban őrzik meg a filmeket; a tengerentúlon már divatba jött a műanyag doboz, nem lehet még tudni, hogy valóban a legideálisabb-e erre a célra. De egy teljes gyűjtemény cseréje alumíniumról műanyagra dobozonként 2-3 dollárba kerülne. A Nemzeti Filmarchívum esetében hatvannégyezer tételről beszélünk. Ki lehet számolni, hogy mibe kerülne.
Az Archívum anyaga ki számára hozzáférhető?
Az Országos Széchenyi Könyvtárban a Történeti Interjúk Tárával együttműködve hoztuk létre a Mozgóképkincs Megismertetéséért Alapítványt annak érdekében, hogy a gyűjtemények könyvtári használat formájában hozzáférhetővé váljanak. A magyar anyag hozzáférhetővé vált: elektronikán megtekinthető. Az Örökmozgóban, a Filmarchívum mozijában egy év alatt levetítjük a filmtörténet legjelentősebb alkotásait. De az Archívumban is van lehetőség vetítésre: oktatási célra, tanulmányírók, szakdolgozók, kutatók számára hozzáférhetőek a filmek. Ez természetesen nem kölcsönzést jelent, hanem helyszíni hozzáférést. Csak meg kell fizetni az árát: egy óra videovetítés jelenleg háromszáz forint. Ez kibírható összeg.
Az Archívum rendelkezik katalógussal a tulajdonában lévő filmekről?
A számítógépes adatbázis kiépítése folyamatban van, de ez egy borzasztó nagy munka. A magyar anyag játékfilmes része készen van. A híradók esetében ez a munka most folyik – több tízezer tételről beszélünk, a külföldi filmes állomány pedig várhatóan a jövő év végére fog befejeződni.
.jpg)
