Daniel Craig lesz a Millennium trilógia amerikai változatának főszereplője Daniel Craig lesz a Millennium trilógia amerikai változatának főszereplője

Daniel Craig lesz a Millennium trilógia amerikai változatának főszereplője

Bizonyossá vált az eddigi pletyka: James Bond legújabb megformálója, Daniel Craig lesz „Mikael Blomkvist”, azaz a A tetovált lány című svéd thriller David Fincher rendezésében megvalósuló amerikai remake-jének férfi főszereplője. (EST.hu)

A színész ezzel a 007-es filmek mellett egy újabb franchise-ba vág bele, hiszen Stieg Larsson kultikus regénytrilógiája, a Millennium alapján nemcsak egy, hanem három filmet is forgattak – ezek közül az első A tetovált lány. A 42 éves sztár természetesen nemcsak a nyitódarabban, hanem a további, a későbbiekben szintén újraforgatandó részekben is eljátssza az oknyomozó újságíró szerepét.

Korábbi bizonytalankodásának oka az volt, hogy félt olyan sok időre lekötni magát, amit három film forgatása jelent. Craignek azonban minden bizonnyal lesznek szabad kapacitásai a közeljövőben, hiszen az MGM katasztrofális anyagi helyzete miatt továbbra is bizonytalan az eredetileg a 2011/2012-es szezonra tervezett 23. Bond-film sorsa.

Hogy Craig oldalán ki játssza majd a kulcsfontosságú női főszerepet, azaz magát a tetovált lányt, továbbra sem lehet tudni. Korábban a nagyobb sztárok (Carey Mulligan, Ellen Page) mellett öt viszonylag ismeretlen színésznőről lehetett hallani. Egyelőre viszont csak annyi biztos, hogy időközben felröppent Natalie Portman neve is, ő azonban határozottan cáfolta, hogy benne lenne az amerikai A tetovált lányban.

A filmet 2011. december 21-én mutatják be az amerikai mozik.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • The End

    Színes fantasy, filmdráma, musical, 148 perc, 2024

    Rendező: Joshua Oppenheimer

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • The Breakthrough

    Színes bűnügyi, krimi, thriller, 140 perc, 2025

    Rendező: Lisa Siwe

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?