Csehországban forgatja A három testőrt a BBC Csehországban forgatja A három testőrt a BBC

Csehországban forgatja A három testőrt a BBC

Csehországi helyszíneken forgatja A három testőr című új, tízrészes filmsorozatát a BBC brit közszolgálati televízió. Az Alexandre Dumas francia író világhírű regényéből készülő alkotás munkálatait márciusban kezdik meg.

A forgatást a BBC Worldwide és a cseh Czech Anglo Productions társaság közösen végzi – közölte Václav Mottl, a Czech Anglo Productions producere és ügyvivője.

„A három testőr új változatának költségvetését nincs módomban közölni. Annyit azonban elárulhatok, hogy a BBC Worldwide rajtunk keresztül az idén több mint 230 millió koronát költ el Csehországban” – mondta Mottl az E15 című cseh gazdasági napilapnak. 

A munkát hat hónapra tervezik, különböző helyszíneken. A BBC állítólag további két sorozatot is Csehországban akar forgatni, és az összköltségek ezzel mintegy 700 millió koronára emelkednének.

A BBC egyrészt a filmezésre kitűnően alkalmas műemlékek miatt választotta Csehországot, és sokat nyomott a latban, hogy a cseh állam a forgatás költségeinek 20%-át támogatásként visszatéríti az alkotóknak. Ez a támogatási rendszer 2010 óta működik, azzal a céllal, hogy újra az országba csalogassa a külföldi filmeseket.

A külföldi, elsősorban az amerikai filmesek, korábban milliárdokat költöttek el Csehországban, de az utóbbi időben érdeklődésük Magyarország és néhány más ország felé irányult, ahol előnyösebb, jobb feltételekkel dolgozhattak.

„Értesüléseim szerint ha nem létezne ez a támogatás, akkor ez a projekt is Magyarországon, Németországban vagy Horvátországban kötött volna ki, ahol segítik a külföldi filmeseket” – mondta Mottl. Megjegyezte, hogy a környező országokban a forgatás valamivel drágább, de a külföldi filmesek a költségek 15–25%-át visszakapják.

A brit filmesek különböző kastélyokban (Dobrís, Krivoklát, Svihov, Zvíkov, Hluboká), valamint Prága történelmi belvárosában forgatnak. Főhadiszállásuk a Doksany kolostorban lesz, amelynek belső termeit és hatalmas parkját 17. századi Franciaországgá alakítják át. A francia királyi palota belső termeit Kromerízben és az austerlitzi kastélyban rendezik be.

Tavaly az orosz állami televízió forgatta csehországi helyszíneken saját, nyolcrészes sorozatát, A három testőrt, amelyet tavasszal mutatnak be.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu