2016-ban jön az új Bourne-film 2016-ban jön az új Bourne-film

2016-ban jön az új Bourne-film

Matt Damon ismét Jason Bourne bőrébe bújik, és Paul Greengrass rendező irányításával folytatják a sorozatot.

Ben Affleck, Matt Damon barátja egy interjúban jelentette be a hírt a Bourne-filmek folytatásáról, amelyet Damon gyorsan megerősítette – írja a The Hollywood Reporter.

„2016-ban fog a mozi a filmszínházakba kerülni. Paul Greengrass egy újabb filmet fog csinálni” – hangoztatta Damon az E!Friday honlapnak. „Azt vártam, hogy igent mondjon” – tette hozzá.

A Hollywood Reporter szeptemberben adott hírt arról, hogy Damon és Greengrass tárgyal a folytatás elkészítéséről.

Greengrass rendezte a Bourne-trilógia második és harmadik filmjét, a 2004-es Bourne-csapdát és a 2007-es Bourne-ultimátumot.

A sorozat negyedik epizódjának, A Bourne-hagyatéknak a főhősét 2012-ben Jeremy Renner játszotta. Ő nem Jason Bourne szerepét alakította, hanem egy hozzá hasonló szuperügynököt, akinek szintén menekülnie kell. A sztori egy időben játszódik az utolsó Matt Damonnal forgatott Bourne-filmmel, hivatkoznak is a korábbi főhősre, de a film a történet egy másik szálát mutatja be.

A The Hollywood Reporter úgy tudja, azt tervezték, hogy Renner a 2016-os folytatásban is játszik. Frank Marshall producer szeptemberben úgy nyilatkozott, hogy Renner szerepvállalása még mindig napirenden van.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?