Ezt írtuk a filmről:

Fellini zeneszerzője voltam – Nino Rota-portré

„A Cinecittà előtt észrevettem egy vicces kis embert aki a rossz helyen várakozott a villamosra. Szétszórtan hederített az egészre. Olyan érzésem volt hogy… vele kell várnom… biztos voltam benne, hogy a villamos megáll a szokásos helyén és futnunk kéne utána, és egyaránt biztos voltam benne, hogy megáll ott is, ahol mi várakoztunk… A legnagyobb meglepetésemre a villamos pont előttünk állt meg.” Federico Fellini így emlékezett első, még véletlen találkozására Nino Rotával. Az idén 105 éve született zeneszerző leginkább Fellini zeneszerzőjeként ismert, de hozzá kötődik A keresztapa legendás – és meglepő botrányt kavaró – zenéje is.

„Csak élet legyen benne” – Federico Fellini-portré 2.

Az Országúton sikerét követően Fellini még egyszer visszatér a melodrámai szerkesztésmódhoz (Cabiria éjszakái), majd Az édes élettel végleg maga mögött hagyja a poszt-neorealizmust. Az édes élet és a Nyolc és fél modernista mesterré avatják a rendezőt, aki karrierjének csúcsára jut.

„Csak élet legyen benne” – Federico Fellini-portré 1.

„Nem érdekel, hogy a film jó-e vagy rossz, csak élet legyen benne” – így összegezte művészete lényegét legnagyobb alkotása, a Nyolc és fél előkészületei közben az európai modernizmus összetéveszthetetlen stílusú mestere, az idén húsz esztendeje elhunyt Federico Fellini, aki a poszt-neorealizmus jegyében kezdte rendezői pályáját. Korai, az ötvenes évek során készített filmjei ennek megfelelően még főként vidéki miliőben játszódtak, egyszerű hősöket vonultattak fel, ám ugyanakkor – és ennyiben már ellenszegültek a neorealista normáknak – a fokozott társadalmi és politikai érdeklődés helyett elmélyült és invenciózus lélekrajzok jellemezték őket.

Basta, Dino! – Dino De Laurentiis-portré

A Conan-filmek producere, a tavaly – szinte pontosan egy éve – elhunyt Dino De Laurentiis a szórakoztatóipar utolsó bölénye volt. Hatszáz (!) filmje közül nemcsak nagy sikereit fogják tanítani a producerszakokon, hanem kolosszális bukásait és két nagy cégcsődjét is – amiket sorra túlélt.

Az olasz film története – A hatvanas évek filmművészete (2.)

„Az ideológiák kimentek a divatból, de a fecsegés tovább folyik. Csak azt nem lehet többé tudni, miről beszélnek. Az emberek tovább mennek, de már senki nem tudja, milyen irányba.” (Pier Paolo Pasolini: Madarak és ragadozómadarak, 1966)

Látható és láthatatlan képek, avagy konferencia Zanussiról, Zanussival – Tudományos konferencia – Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkara, Piliscsaba, 2004. október 8.

A Látható és láthatatlan képek címen megrendezett konferencia a filmművészet egy sajátos problémája: a transzcendens megjelenítése, és e problémát műveiben sajátosan megoldó kortárs lengyel filmrendező, Krzysztof Zanussi életműve és személyes jelenléte köré szerveződött.

Úton lenni, céltalanul – Federico Fellini: La Strada / Országúton, 1954

Az Akadémia által 1947–1955 között rapszodikusan, Special vagy Honorary Awards névvel, verseny nélkül, tiszteletből osztogatott idegen nyelvű Oscar az 1957-es ceremónián vált igazi versennyé, és akkor kapta mai hivatalos nevét is (Academy Award for Best Foreign Language Film, azaz A legjobb idegen nyelvű film díja). Az első nagy nyertes Federico Fellini Országútonja volt.