A Látható és láthatatlan képek címen megrendezett konferencia a filmművészet egy sajátos problémája: a transzcendens megjelenítése, és e problémát műveiben sajátosan megoldó kortárs lengyel filmrendező, Krzysztof Zanussi életműve és személyes jelenléte köré szerveződött.
Az elhangzott előadások és a beszélgetések elméleti kontextust teremtettek az egy nappal később sorra kerülő, a Faludi Ferenc Akadémia által Áldozat tematikával meghirdetett 9. amatőrfilm-szemle számára, amelynek zsűrielnöki tisztét Zanussi töltötte be.
A konferencia szorosan kapcsolódott egy korábbi rendezvényhez is, ahhoz a jó hangulatú kerekasztal-beszélgetéshez, amelyet Film, kereszténység, Európa témakörben szerveztek ez év március elsején a Lengyel Napok nevet viselő összművészeti fesztiválon a Merlin Színházban. Meghívott vendégként ekkor is jelen volt Zanussi és Jelenits István, akik Zalán Vincével és Pörös Gézával beszélgettek, többek között arról, hogy vajon létezik-e keresztény film. Mind egyetértettek abban, hogy a keresztény film nem tematika, hanem szemléletmód kérdése. (Fellini Országútonja került elő példaként, ahol Gelsomina történetében nem esik szó az egyházról, Fellini mégis az áldozathozatalként való értelmezés mellett teszi le a voksot.) A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkarán megrendezett konferencia a kerekasztal-beszélgetésen felvetődött kérdések továbbgondolására adott lehetőséget, ugyanakkor szakszerű fogalmi apparátust kínált a filmművészet sajátos nyelvét használó, az úgynevezett transzcendentális film kategóriájába tartozó művekről való beszédhez.
A konferencia alfája és ómegája természetesen Zanussi volt. Az első előadó, Pörös Géza, a Duna Televízió kulturális igazgatója az ő munkásságáról beszélt, és Zanussi diplomafilmjének (Kisvárosi halál) a megtekintésével zárult a rendezvény, de ő maga is előadott. Jelenits István Alain Cavalier Szent Terézről készült filmjét (Thérèse története) elemezte. Ezután következett Kovács Ákos előadása, amely Fellini istenképének, illetve annak a megragadására tett kísérletet, hogyan jelenítette meg a rendező filmvásznon saját hittapasztalatait. A küszködés folyamatát ragadta meg Fellininél, hiszen a legintimebb élmény, a vallásos tapasztalat legmélyebb formája nem adható át, ereje nem ragadható meg maradéktalanul. Johan Huizingát parafrazálva: amint egy misztikus tapasztalat képpé válik, megszűnik misztikus tapasztalat lenni. Fellini hittapasztalatát a szfinx és a bohóc figurája által jelenítette meg filmjeiben – mondta Kovács Ákos, de ennek a gondolatnak a kifejtésére az idő előrehaladta miatt sajnos már nem maradt ideje.
A művész, mint vátesz
Az ebédszünet után következett a konferencia súlypontja, Zanussi előadása. A konferencia hallgatósága erre az alkalomra megduplázódott, és felbukkantak a filmesek is. Hit és művészet címen Zanussi nem hagyományos értelemben vett tudományos előadást tartott, hanem saját tapasztalatairól beszélt a tőle megszokott arisztokratikus kiegyensúlyozottsággal.
Elmondta, hogyan éli meg filmrendezőként hit és kereszténység ambivalens kapcsolatát. A művészi nyelvvel való találkozás keserű – mondta –, mert a kereszténység elfordult a művészettől. Beszélt a kereszténység és a művészet között kibontakozó konfliktusról, melyet kiábrándultság követett, ezért a hívők ma már nem várnak semmit a művészettől; az irodalommal ugyan néha dialógust folytatnak, a filmet és a színházat azonban elutasítják. Keresztény művészként nehéz hermészi feladatot kell ellátni, ő például a pápa kulturális tanácsadójaként kellemetlenkedik, rendszeresen rákérdez a püspök urakra, hogy milyen könyvet olvastak, milyen filmet láttak legutóbb. Ahol nincsenek éhes emberek, ott nem jó a konyha – állapította meg. Ezután még személyesebb síkra terelte a beszéd fonalát. Elmondta, hogy sokan megkérdezik tőle, hívő létére miért készít filmeket. Tulajdonképpen logikus a kérdés, hiszen ha az ember megtalálta, amit keres, nem keres többé. A művész megoszthatja a keresését, de a találást nem. Akik igazán megtalálták Istent, és leírták tapasztalatukat, azt igazán nem lehet érteni, gondoljunk Keresztes Szent János műveire. A misztikus tapasztalatot nem lehet átadni. Keresés az életem – fogalmazta meg Zanussi, és annak taglalásával folytatta, hogyan lehet valaki hívő anélkül, hogy feladná a keresést.
Ezért van az, hogy nem nevezi magát hívőnek, inkább azt mondja, hogy sosem érezte azt, hogy Isten ne létezne. Zanussi azért tartja nyomasztónak az üdvbizonyosságot, mivel az, mint a magabiztosság általában, bezárttá teszi az embert. Mára már az is tény, hogy a keresztény tematika elriasztja a nézőket, szinte szabályszerű, hogy minél több pap, szerzetes, templom szerepel egy filmben, annál nagyobb az esélye annak, hogy kevesen nézzék meg. Emiatt csodálatra méltó Mel Gibson elszántsága, hogy megrendezze a Passiót, amelynek elkészülte elé a katolikusok gördítették a legtöbb akadályt. A katolikusok védekező állásba hátráltak, holott az evangélium nem defenzív, hanem offenzív. A mai embernek meg kell tanulnia különbséget tenni a jó és a rossz, a szép és a rút, az igazság és a hamisság között. Amennyiben nem különítjük el a jót a rossztól, nem lehet drámai történéseket sem megjeleníteni, példa erre az európai dramaturgia, amely az utóbbi 15-20 évben a relativizmusba süllyedt, és a tolerancia címszava alatt az ellenséget egyszerűen betegnek titulálja, holott nevén kellene nevezni a barbárságot, a neveletlenséget, az elbirkulást. A művész feladata megéreztetni ennek a veszélyét, ha ezt nem teszi, nem szereti az embereket. A művész feladata segítő kezet nyújtani, megmutatni az embereknek a sorsukat, fejezte be a művész váteszként értelmezett szerepéről való felfogásának kifejtését Zanussi.
A plazától Tarkovszkijig
Gelencsér Gábor azzal indított, hogy a film története igazolja: a vallásos tematika csak rosszat tesz ennek a Paul Schröder által transzcendentálisnak nevezett stílusnak. Ennek a stílusnak a lehetőségei nem a vallásos tematikában vannak. Bemutatta Schröder négyes felosztását, amely elkülöníti a vallásos és nem vallásos, ezen belül pedig az eszközökben gazdag és eszközökben szegény filmet. Gelencsér szerint a vallásos, szegény eszközökkel dolgozó filmek azért izgalmasak, mert éppen minimalizmusukkal nyitják meg a kaput a spiritualitás felé, mint például Dreyer Szent Johannája. Pasolini Máté evangéliuma című filmje azon jelenetének a megkomponáltságát elemezte, amelyben az angyal megnyilatkozik Józsefnek. Itt a csoda bekövetkezését, az angyallal való találkozást csak nyelvi eszközökkel jelzik. A rendező nem alkalmaz trükköt, így a néző megrendül, nem pedig a trükk létrehozásának a hogyanját kezdi el firtatni. Bergman Tükör által homályosan című filmje, amely közvetett módon tematizálja a vallásosságot, vagy Robert Bresson Zsebtolvaj című alkotása a nem vallásos, eszközökben szegény film példájaként hangzott el.
Oláh Miklós rendkívül lírai nyelvezetű előadásában filmelméleti munkákkal és Pasolini-versekkel támasztotta alá a Mester sajátos elképzeléseit a műalkotásként megtervezett életről, a művészetről mint önmegváltásról, valamint a halálról mint montázsról.
Dér András színházrendezői és filmrendezői tapasztalatairól beszélt. Személyes élmény elmesélésével indított. Elmondta, hogy milyen nehéz manapság vallásos tematikájú művet színpadra vagy akár mozivászonra vinni. Claudel Angyali üdvözlet című műve színpadi adaptációjának elkészítése elé egyházi és világi részről egyaránt akadályokat gördítettek. Tarantino Ponyvaregényét, melyben egy megtéréstörténetet vél felfedezni, Bresson filmjeit, Fellini Országútonját és Tarkovszkij Andrej Rubljov című filmjét helyezte egymás mellé, mint keresztény alkotásokat. Azzal zárta előadását, hogy a mai alkotóknak a hangos plazakultúrából kell eljutniuk Tarkovszkij Andrej Rubljov-jáig. A konferencia befejezéseképpen levetítették Zanussi 1966-ban készült vizsgafilmjét. Ezt megelőzően azonban még anekdotákat hallhattunk a film címadásának és a forgatásnak a körülményeiről. Az eredeti A provinciális halála címet a filmfőiskolán csak azért engedélyezték, mert provinciális, tehát kisvárosi halálként értelmezték. A bencés kolostorban, a forgatás helyszínén pedig az atyák kommunista propagandát sejtettek a filmezés mögött, ezért egy domonkos kolostorban volt kénytelen befejezni a munkát.
A filmnézést követően Zanussi a közönség kérdéseire válaszolt, melyek között voltak egészen a szakmai jellegűek, de felszólaltak azok a résztvevők is, akik csalódtak a rendező legújabb filmjeiben, és számon kérték rajtuk az általuk morális következetlenségnek tartott rendezői megoldásokat. Kevesebbet kellene a Szentlélekre hagyni, és annál többet kellene dolgozni - mondta ki a zárszót az energikus Zanussi.
