Tom Hardy

Tom Hardy

Filmjei a Filmtetten

Venom: Az utolsó menet

Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 110 perc, 2024
Szereplő, Producer

A saját fajtársai rátalálnak Venomra, megérkeznek a Földre, és nincs bennük kímélet; az egész bolygót könnyedén elpusztíthatják.

Elolvasom a kritikát

Motorosok

Színes bűnügyi, filmdráma, 116 perc, 2024
Szereplő

Az 60-as években alapul meg a „Vandálok” nevű motorsklub az amerikai Középnyugaton, Marlon Brando A vad című filmjének hatására.

Elolvasom a kritikát

Venom 2.: Vérontó

Színes akciófilm, vígjáték, képregényfilm, 2021
Forgatókönyvíró, Szereplő

„Ha egyszer kiszabadulok innen, lesz egy kis vérontás” – mondta egy titokzatos fegyenc Eddie Brocknak, aki a testében élősködő gonosz Venommal együtt kénytelen élni. És kezdi megszeretni, hogy egy szupererős szörny lapul benne. Rá is szorul: mert mostantól nemcsak magával kell szembenéznie, hanem egy nála is erősebb, gonoszabb lénnyel, akit nem akar senki rövid pórázon tartani. Jön Vérontó, hogy ígérete szerint pusztítson a [...]

Elolvasom a kritikát

Venom

Színes akciófilm, horror, sci-fi, képregényfilm, 112 perc, 2018
Szereplő

Az űrből jön, és csak akkor létezik, ha egy másik lényen élősködhet. Gazdateste Eddie Brock, fotós, de ő maga hidegfejű szadista, aki a világ létét fenyegeti, ám néha mégis kiáll az ártatlanokért. Pókember egyik különleges erejű, veszélyes és kiismerhetetlen ellenfele maga sem tudja, hogy a fény vagy a sötétség oldalán áll-e: különleges betegsége (mely egyben az emberek f [...]

Elolvasom a kritikát

Star Wars: Az utolsó Jedik

Színes akciófilm, kalandfilm, fantasy, 150 perc, 2017
Szereplő

Az Első Rend fölénye végső pusztulással fenyeget az Ellenállás számára. Leia Organa tábornok még mindig bízik abban, hogy testvére, Luke Skywalker, a száműzetésbe vonult Jedi, meggyőzhető arról, hogy remetelétét hátrahagyva fordulatot hozzon a küzdelembe. Eközben a galaxis ifjú hősei az idővel versenyt futva és az ellenség elsöprő erejével dacolva küzdenek a remény fenntartásáért.

Kapcsolódó cikkek:

Dunkirk

Színes akciófilm, filmdráma, történelmi, 107 perc, 2017
Szereplő

A belga, brit és francia szövetségi csapatokat bekerítik a németek a második világháború idején. Vajon sikerül evakuálni a katonákat, mielőtt túl késő lenne?

Kapcsolódó cikkek:

A visszatérő

Színes kalandfilm, filmdráma, thriller, 156 perc, 2015
Szereplő

Az 1820-as években a prémvadász Hugh Glass a bosszú ösvényére lép, hogy elégtételt vegyen azokon, akik sorsára hagyták egy medvetámadás után.

Elolvasom a kritikát

Legenda

Színes életrajzi, thriller, krimi, 131 perc, 2015
Szereplő

A '60-as évek veszélyekkel teli Londonjába a rettegett alvilági testvérek, a Kray ikrek uralmuk alá hajtják a várost.

Elolvasom a kritikát

Mad Max: A harag útja

Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 120 perc, 2015
Szereplő

A bolygó legtávolibb vidékén, végeláthatatlan sivatagban küzd a meggyötört emberiség az alapvető szükségleteinek kielégítéséért. Akad két renegát, akik talán ismét rendet hozhatnak ebbe az őrült világba: a családja halálát követően lelki békét kereső Max a szavak helyett a tettekben hisz, a szintén harcedzett Furiosa pedig túlélése kulcsát abban látja, hogy [...]

Kapcsolódó cikkek:

A 44. gyermek

Színes filmdráma, thriller, 137 perc, 2015
Szereplő

A sztálini Szovjetunióban egy kegyvesztett ügynöknek fel kell göngyölítenie egy gyermekgyilkosság-sorozatot egy olyan országban, ahol ilyen bűnözés állítólag nem létezik. Az állam hallani sem akar egy lehetséges sorozatgyilkosról, ezért az ügynököt lefokozzák és száműzik, ám ő elhatározza, hogy felesége segítségével folytatja a nyomozást.

Elolvasom a kritikát

Tom Hardy

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins