Az utóbbi években borzalmas dolog történt Wes Andersonnal: túlnyerte magát. Modoros, élére vasalt hipszter stílusa és filmjeinek elegáns, de üres képi világa nemhogy közkinccsé vált, egyenesen AI által generált mémmé silányult. A rendező a túltengő forma és a díszes semmitmondás zsákutcájából ezúttal négy rövidfilmmel keresi a kiutat.
Coming-of-age, felnőtté válás: mostanában egyre több rendező készít (akár erősen önéletrajzi ihletéssel is) filmet gyerekekről, kamaszokról, a felnövés kapuján kopogó fiatal felnőttekről. Olyannyira, hogy lassan külön alműfaj lesz ezekből a filmekből.
Kitűzték „az élet értelméről való költői értekezésként” jellemzett Asteroid City bemutatódátumát: június 16-án érkezik néhány amerikai moziba, és 23-ától terítik szélesebben.
Kérdezz meg egy csapat filmkritikust a kedvenc filmrendezőjéről, és máris a kezedben foghatsz egy tanulmánykötetet. Jelen esetben a Tízahuszonegybőlt, amiben az új évezred filmrendezői közül a Filmtekercs szerzői által legjelentősebbnek tartottak portréi kapnak helyet.
Anderson nem Az elnök emberei vagy a Spotlight mintájára készült, újságírókról szóló drámát alkotott: A Francia Kiadás sokkal közelebb áll George Clooney Jó estét, jó szerencsét! című filmjéhez vagy a 20-as évek Párizsába nosztalgikus kirándulást tevő Éjfél Párizsban című Woody Allen-filmhez.
