„Meghalni ezerszer” – Agnieszka Holland: Zöldhatár / Zielona granica / Green Border

2024. június 14. – írta Buzogány Klára

Agnieszka Holland a közelmúlt eseményeit tematizálja erős politikai állásfoglalást megfogalmazó, tavaly Velencében több díjjal is jutalmazott filmjében: az európai menekültválság egyik fejezetére hívja fel a figyelmet, a fehérorosz-lengyel határon rekedt menekültek abszurdba hajlóan tragikus történetével mesél bátorságról, emberségről, reményről – és mindezek hiányáról, a rasszizmus természetrajzáról.

Egy trauma négy arca – Fran Kranz: Mass

2022. március 8. – írta Polák Zsóka

„Azért akarok többet tudni az ön fiáról, mert megölte az enyémet” – hangzik el a tavalyi filmtermés egyik rejtett gyöngyszeme, a Mass előzetesében, és már ez is előrevetíti, hogy nem lesz könnyű végignézni egy iskolai lövöldözésben érintett négy szülő közös gyónását. Mégis megéri látni.

Kollektív bűnünk, kollektív tragédiánk – Alexander Nanau: colectiv

2020. február 18. – írta Jakab-Benke Nándor

A Colectiv-tragédia hatásairól készült dokumentumfilm elszomorító és dühítő látlelet napjaink Romániájáról; meg-megbicsakló dramaturgiája ellenére átütő élmény.

Istenkeresésben – Gyöngyössy Imre, Kabay Barna: Jób lázadása (1983)

2020. február 14. – írta Gyöngyösi Lilla

Messiás, hol vagy már? – ismételgeti Lackó Gyöngyössy Imre és Kabay Barna szívszorító filmjének a végén. A Jób lázadása ritka példája a magyar filmművészetben a múlttal való szembenézésnek, a visszafordíthatatlanság tragédiájának és a családdá válás szomorú szépségének.

Egy jobb világ? – Susanne Bier: En chance til / A Second Chance / Második esély

2015. augusztus 5. – írta Székely Bíborka

Susanne Bier újra veszteségfilmet forgatott. Ezúttal a bűnügyi és a pszichothriller keverékét, kedvenc forgatókönyvírójával és a Trónok harcás Nikolaj Coster-Waldauval, valamint állandó stábjából Ulrich Thomsennel. Északi noir, párhuzamos családtörténet, kissé hatásvadász fordulatokkal. De, mint Dánia életszínvonala, még így is messze vezeti a mezőnyt.

Hét szereplő szerzőt keres – Paul Haggis: Third Person

2014. július 9. – írta Ferenczi Szilárd

Egy író egy eseményből elvileg millió történetet faraghat, ám ha az illető esemény rá nézvést sorsdöntő pillanat volt, megregényesítése során minduntalan kudarcot vall. A feladat súlya alatt összeroppan a mondat, vég nélkül bújócskáznak a betűk, s a szövegszerkesztő felület csak és kizárólag közhelyes fordulatokban kíván tobzódni, konokul. Tegyük fel, hogy valamikor, nem olyan régen egyetlen félpercig figyelmetlen volt, amivel családjában mély tragédiát okozott. Ezt próbálja kiírni magából, de bármivel kísérletezik, abból nem lesz irodalom. Csupán egy filléres lányregény harsány, gyenge utánzata.

Sorsok, bendzsóra hangszerelve – Felix van Groeningen: The Broken Circle Breakdown / Alabama és Monroe

2013. november 27. – írta Jankovics Márton

Halálos betegségekről nem könnyű hiteles filmet forgatni, egy rákos kisgyerekről meg aztán végképp nem. Ha valaki ugyanis nem otromba happy enddel tagadja le a tragédiát, akkor hajlamos ragacsosan sötét melodrámai szirupba fojtani a cselekményt. Az Alabama és Monroe bravúrja, hogy mindkét lehetséges túlkapást elkerüli, miközben még a zene, a spiritualitás és a bioetika ősi kérdéseiről is elmélkedik egy sort.

„Be van fejezve a nagy mű” – Jankovics Marcell: Az ember tragédiája

2009. október 19. – írta Ritter György

Majdnem 30 év múltán elkészült a magyar animáció egyik nagymesterének előre bejelentett utolsó alkotása, Madách Imre színművének filmváltozata. Így végre számot vethetünk a film első változata alapján, hogy valóban méltó lezárása-e Az ember tragédiája egy termékeny életműnek, vagy csak a legdrágább (több mint 400 milliós) és leghosszabb (179 perc) hazai rajzolt moziként fog bevonulni a magyar filmtörténetbe.

München után – Oscar előtt – Steven Spielberg: Munich / München

2006. március 20. – írta Kárpáti György

Steven Spielberg a nyolcvanas évek közepétől törekedett arra, hogy a kasszasiker blockbusterei mellett komoly rendezései révén a szakma is elismerje. A szakmai elismerés utáni vágyakozás kezdetben nem volt túl gyümölcsöző, miután mind a déli fekete társadalomról szóló Bíborszínt, mind a második világháború távol-keleti frontján játszódó A nap birodalmát mellőzte az Akadémia az Oscar-gálán.

Elveszítve – elveszetten – François Ozon: Sous le sable / A homok alatt

2002. október 15. – írta Sándor Anna

Mesélik, hagy a fiatal francia rendező, François Ozon kisfiúként tanúja volt, amint egy magányos asszony a tengerparton kétségbeesetten a hullámokat figyelte, míg mellette helikopter húzott el, a parti őrség kapkodó embereivel. A nő elveszített valakit. Mesélik, hogy a kisfiú nem tudott szabadulni a nyomasztó élménytől, s évtizedek múltán, feltörő filmesként megörökítette azt. Mesélik, így született A homok alatt (2000) című film, amit azóta nagy sikerrel vetítenek a mozik, szerte a kontinensen.