Címke: tévésorozat

Kulináris titkok – sorozatban – Született feleségek

2007. április 15. – írta ,

A 2004-ben útjára indított ABC-sorozat Emmy és Golden Globe díjak nyertese. Jelenleg ötvenkét ország tévécsatornája sugározza. Idén februárban közölték, hogy Marc Cherry rendezőt és kulcsszereplőit a hetedik évad befejezéséig szerződtették. Hogy miként felel meg a stáb a hosszú távú kihívásnak még nem tudni, az ellenben bizonyos, hogy a műfajban az eddigi két és fél szériával érdemlegeset alkottak. Mivel és hogyan etetik ők a tévékészülék elé ülő háziasszonyokat? Ezúttal a sürgés-forgás a szappanopera-készítő konyhára is kiterjed.

Tri-er-helyzet – Lars von Trier: A Birodalom

2007. április 15. – írta

1994-ben Lars von Trier a dán televíziótól kapott megbízást a négyrészes A Birodalom leforgatására, hazájában osztatlan siker fogadta, így 3 év múlva még 4 résszel egészült ki az opusz. A 2000-ben beígért folytatás már nem valósult meg. Mi sem bizonyítja jobban máig tartó hatását, minthogy 2004-ben Stephen King készítette el a széria remake-ét Kingdom Hospital címen, melyet a horrormester írt és rendezett. A Birodalom egyaránt mérföldkő a trieri életműben és a tévésorozatok történetében, na és "a Jó és a Rossz közötti évezredes küzdelemben".

Soha nem látott Róma – Kosztümös történelmi sorozat az HBO-n

2007. április 15. – írta

Az ókori Róma történelmét már nagyon sokan nagyon sokféle módon feldolgozták: a szépirodalomtól, a képzőművészeten, a színházon és persze a mozivásznon át, egészen a számítógépes játékokig lépten-nyomon ezzel az idealizált jelenséggel, a Róma nevű metropolisszal találkozunk. Ezek után jogosan kérdezhetjük, hogy tud egyáltalán újat nyújtani egy szintén Rómában játszódó, Róma történelmét felelevenítő, a római szokásokat és hitvilágot bemutató kosztümös történelmi sorozat? És nagy meglepetésünkre, ha figyelmesen végigkísérjük az egyszerűen csak Rómának (Rome) titulált sorozat két évadjának részeit, a kérdésre határozott igennel válaszolhatunk.

Esti MASH-e

2007. április 15. – írta

A M*A*S*H tévésorozatot a 20th Centrury Fox készítette a CBS tévéadó számára. 1972 szeptemberében dobbantott, és a kezdeti mérsékelt sikerek után egyre többen kezdték nézni...

Út a vörös szoba mélyére – Twin Peaks

2007. április 15. – írta

Az „ikercsúcsokról" elnevezett kisváros története különleges helyet foglal el a tévésorozatok között. 1990-ben, a Twin Peaks indulásának évében a művész- és függetlenfilmes világ David Lynch-et elsősorban a Radírfej és a Kék bársony alkotójaként tartotta számon, olyan rendezőként, aki egy igen eredeti, radikális mozgóképes narratíva megalkotásának ígéretét hordozza műveiben.

Az atyadetektív – Derrick, a táskás szemű moralista

2007. április 15. – írta

A hagyományos, „klasszikus” televíziós nyomozótípus egyik legismertebb és legnépszerűbb képviselője. Afféle többgenerációs detektív, örököreg bútordarab, heti beszédtéma, archimédeszi pont változó mindennapjainkban 1974 óta. Tipikusan német és mégis univerzális, transzkulturális. Szilárd, kikezdhetetetlen identitását a különféle korszakok, társadalmi-politikai (v)iszonyok, interaktív (vész)helyzetek, szerepvariánsok és -teljesítmények során is megőrizte.

Get LOST – Sorozat a rejtelmes szigeten

2007. április 15. – írta

A Lost alattomosan támad. Eleinte úgy gondoltad, leülsz egy kis esti lazításra a tévé elé egy bögre kakaóval, aztán két év múlva is azon kapod magad, hogy még mindig mérgelődsz: mi a csoda lesz a Lost vége, mi van azon a szigeten, miként működik a gyilkos füst, kik „a többiek", és hogy kerültek oda? Ennél is bosszantóbb az a pillanat, amelyikben megtudod, hogy már készül a negyedik évad is, tehát hiába néztél végig hármat ahhoz, hogy valamiféle biztos megoldáshoz juss.

Egy sorozatjunkie nyara – Krigler Gábor, forgatókönyvíró

2006. augusztus 15. – írta

Krigler Gábor négy évig dolgozott a legnépszerűbb magyar szappanopera, a Barátok közt történetírójaként, majd 2004-ben jelent meg (folyt.köv) Hogyan írjunk tévésorozatot című szakkönyve a televíziós írás alapjairól. Jelenleg több helyen is oktat forgatókönyvírást, két nagyjátékfilm-és egy sorozatterve előkészítés alatt van.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes