A szomszéd fogszabályzója mindig szebben csillog – Dawn Luebbe - Jocelyn DeBoer: Greener Grass

2019. november 29. – írta Pernecker Dávid

Jocelyn DeBoer és Dawn Luebbe nem akármilyen filmje a szélsőségességig erőltetett felebaráti és jószomszédi szeretet mögött láthatatlanul forrongó versengés és egyetemes emberi irigység abszurd és felkavaróan szatirikus kritikája.

Utazás Lynch koponyája körül – David Lynch és Kristine McKenna: Aminek álmodom

2019. április 22. – írta Papp Attila Zsolt

Az Aminek álmodom mindazoknak ajánlható, akiket egy kicsit is érdekel az elmúlt közel fél évszázad egyik legkülönösebb filmművészének élete és gondolkodásmódja, aki kíváncsi rá, miben áll a „Lynch-rejtély”. Ez a sajátos műfajú könyv azonban nem annyira David Lynch műveihez, mint inkább a jelleméhez visz közelebb.

Ezt láttuk a 17. TIFF-en 5. – Giant; Dovlatov; Figaros Wolves; Love and Bullets

2018. május 30. – írta Jakab-Benke Nándor, Ferenczi Szilárd, Németh Szabolcs Előd, Tóth Gödri Iringó

Ma óriásos nap van: egy óriási trip Németországból, egy olasz film az óriási főtéri vásznon, egy orosz költőóriás hányattatott sorsa – és egy szó szerinti óriás Baszkföldről.

Bogaras csehek – Jan Švankmajer: Hmyz / Insect

2018. február 21. – írta Nagy Boglárka

Jan Švankmajer cseh rendező 5-8 évente lepi meg a közönségét egy-egy új animált szürrealista nagyjátékfilmmel. A Hmyz (Bogár) az utolsó a sorban, és annak a fesztiválnak tartotta fenn a világpremier jogát, ami műsorra tűzte az összes filmjét: a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválnak.

Férc(film)művek – A filmtörténet zsenijeinek közreműködése ismeretlen fércművekben

2017. augusztus 18. – írta Ritter György

Ismeri valaki Tarkovszkij üzbég krimijét vagy Bergman kémfilmjét? Netalán hallott-e arról, hogy Antonioni csatát dirigált egy szégyentelenül pocsék peplumban, amelynek legnagyobb értéke Anita Ekberg dekoltázsának látványa? Az archívumok mélyén meglepően ócska módon összefércelt alkotásokat lehet fellelni, amelyekben a filmművészet legnagyobb alkotóinak nem felismerhető kézjegyeit őrzik.

Az önazonosság fiktív voltáról – Portré David Lynchről

2017. május 23. – írta Virginás Andrea

A kortárs amerikai film egyik olyan alkotójáról lesz szó a továbbiakban, aki elegánsan beleőszült látomásaiba, amelyek viszont mit sem veszítettek intenzitásukból és erejükből az alkotói pálya bő ötven éve alatt. A látomás szó, minden ezoterikus és anyagfeletti asszociációjával egyetemben, akárhányadik racionális újranézés kapcsán felmerül David Lynch alkotásai esetén: sem a történetek, sem a karakterek, sőt a használt művészi konvenciórendszerek sem bizonyulnak elégségesnek ahhoz, hogy megkössék és keretbe kényszerítsék a látottakat.

Vagánykodó, de nem vagány – Dési András György, Móray Gábor: Az éjszakám a nappalod

2015. november 26. – írta Petz Anna

Ugyan a kortárs magyar kultfilm posztjára pályázik Dési András György és Móray Gábor Az éjszakám a nappalodja, elsőfilmes gyermekbetegségei miatt csupán egy „egyszer nézős” thriller lett.

Funny Games NL – Alex van Warmerdam: Borgman

2014. április 23. – írta Verpeléti András

Az elmúlt években olyan erős volt a skandináv roham, hogy szinte teljesen elnyomta a többi nyugat-európai ország filmművészetét. A hollandus Alex van Warmerdam neve például nagyon is ismerős lehet azoknak, akik beleolvastak a tavalyi cannes-i szemle versenyprogramjába, vagy akik még emlékeznek az Ábel vagy az Északiak kalapács finomságú humorára. Hollandia egyik legizgalmasabb kortárs filmesének legújabb rendezése ezúttal sem okoz csalódást: egyszerre vicces és groteszk, ijesztő és társadalomkritikus – akár Michael Haneke és Terry Gilliam szerelemgyereke is lehetne.

Kurtizánok Buñuel módra – Viridiana, Céléstine, Belle és Tristana

2013. augusztus 2. – írta Virginás Andrea

A buñueli filmfolyam 1960-as évtizede a meg-megtorpanó, nem lineáris – azaz nem csúcsra avagy nem örvénybe vezető – pályát bejáró nők felől is leírható. Bár anakronisztikus és képzavaros is ilyet írni, de ezek a nők akár egy szárnyasoltár tábláinak a főszereplői is lehetnének, avagy egy szeriális (s épp ezért végnélküli) képfolyam labirintusában bolyongva is találkozhatnának egymással.

A fantom szabadsága – Luis Buñuel-portré III.

2013. július 31. – írta Jakab-Benke Nándor

Buñuel az ötvenes években már bejáratott névnek számított Mexikóban: a közönség is szerette, s egyre több filmje jutott ki neves fesztiválokra. Az igazi díjeső és siker azonban szinte hatvanéves koráig váratott magára. Buñuel-portrénk utolsó része.