Don Luis bűnös élete – Luis Buñuel-portré II.

2013. július 30. – írta Jakab-Benke Nándor

Ott hagytuk abba, hogy Buñuel családostól Amerikába repül szerencsét próbálni. Nos, nem volt az olyan egyszerű, mint a hollywoodi filmekben. Inkább a szerencse tette próbára Buñuelt.

Az aragóniai kutya – Luis Buñuel-portré I.

2013. július 29. – írta Jakab-Benke Nándor

Száztizenhárom éve született és harminc éve halt meg Don Luis Buñuel Portolés, a nagy filmkészítő. Bénító, nehéz feladat egy ilyen személyiségről írni, olyannyira ijesztő, mint amikor A burzsoáziában a főhősök vacsora helyett a színpadon találják magukat, közönséggel, fényekkel, és ott a zsibbasztó valóság, hogy „nem tudom a szöveget”. Azért megpróbálom.

Egykoron makulátlan elme volt – Michel Gondry: L'écume des jours / Tajtékos napok

2013. május 30. – írta Kovács Patrik

Amikor az ember azt hinné, hogy idén a franciák már nem tudnak rálicitálni a Holy Motors öncélúan tomboló szürrealizmusára, akkor Michel Gondry bebizonyítja, hogy igenis rá tudnak. A Tajtékos napok nem más, mint egy kétórás vizuális ötletbörze, de még annak is érdektelen.

Ne óvakodj a szent motortól – Leos Carax: Holy Motors

2012. december 13. – írta Jakab-Benke Nándor

A botrányosan ritkán jelentkező, excentrikus francia filmes, Leos Carax (polgári nevén Alex Oscar) 13 évvel legutóbbi alkotása után ismét megmutatkozik, de nem egy filmmel, hanem egyenesen tizeneggyel, amiket a szürrealizmus felé kacsingató koncepción kívül egy zseniális színész köt össze.

Fél évszázad szerelmei – Christophe Honoré: Les bien-aimés / Szerelem nélkül soha

2012. július 3. – írta Péter Árpád

Két generáció életeseményei, ugyanazokkal a dallamokkal aláfestve, ugyanazon tűsarkú cipők kopogásával ritmizálva, és azonos párkapcsolati mintákkal terhelve – ha egy mondatban akarnák összefoglalni Christophe Honoré 2011-es, Szerelem nélkül soha című filmjének cselekményét és meghatározó motívumait, kénytelenek lennénk ezzel az alpári egyszerűségű mondattal összefoglalni beszámolónkat. Ugyanis ebben a filmben semmi nem történik, ami elérné a hollywoodi tömbházaprító(értsd: blockbuster) megaprodukciók által mesterségesen (és esztétikai szempontból fölöslegesen) felturbózott ingerszintet.

A barbár messiás – Ken Russell-portré 2.

2012. május 23. – írta Csiger Ádám

Russell aranykora viszonylag gyorsan, mintegy hat év alatt lezárult, évi egy sikerfilmet eredményezve. Az egyaránt 1975-ben bemutatott Tommy rockoperája és a Lisztománia tébolyult biopicje bármelyik korábbi filmjével felveszik a versenyt, ám a nagyközönség innentől ráunt Russell fokozási és botrányokozási kényszerére, miközben a brit filmipar is válságba került. Hanyatlása látványos volt, de egyre elborultabb, szélsőségesebb munkái talán még kanonizált remekműveinél is izgalmasabbak.

A barbár messiás – Ken Russell-portré 1.

2012. május 21. – írta Csiger Ádám

„Botrányhős, provokatőr, ördög, enfant terrible, az angol Fellini” – így dicsérték a tavaly novemberben 84 évesen elhunyt Ken Russellt. Jogos, de mintha kissé alábecsülnénk a legendás direktort, akinek (film)művészete mindenképpen többet foglal magában a fenti kétes méltatásnál.

Imbolygó haláltánc – Lars von Trier: Melancholia / Melankólia

2011. október 13. – írta Csoma Emőke

A depresszió makacs és valójában kezelhetetlen dolog. Nemcsak a szenvedő alany életét keseríti meg, hanem igazából mindenkiét, aki kapcsolatban áll vele – ezért az ember a legrosszabb ellenségének sem kívánja, hogy ilyen állapotba kerüljön. Ám mégis van valaki, akinek soha nem szabadna kigyógyulnia belőle. Ez pedig Lars von Trier.

Reinkarnációs változatok majomjelmezre – Apichatpong Weerasethakul: Lung Boonmee Raluek Chat / Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire

2010. december 7. – írta Vízkeleti Dániel

A 2010-es Cannes-i Filmfesztiválon az Arany Pálmát Apichatpong Weerasethakul Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire című munkája kapta. Különösebb értékelő visszhang nem követte a díjkiosztót, talán mert a rendező munkái nem ismertek annyira, és azok világát egy szakadék választja el az európai filmekéitől. Persze a zsűri döntésére teljes joggal bólinthattak rá a szakavatottak: a Boonmee bácsi egyedülálló és mágikus – de mindenképp jelentkezzen, aki érti.

„A számítógépes animáció olyan, mint a halva született gyermek.” – Beszélgetés Jan Švankmajerrel

2010. november 10. – írta Plájás Erzsébet

A javában zajló 12. Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztiválon (nov. 4–11.), az előző évekhez képest újdonság a délelőtti kerekasztal-beszélgetés. A színvonalas filmfesztivál egyik díszmeghívottja Jan Švankmajer cseh szürrealista rendező, aki művészi egyediségéért életműdíjat vehet át. A rendező összes eddigi nagyjátékfilmjét levetítik a Focus – Profiles szekcióban, a szombat délelőtti közvetlen hangvételű beszélgetéseken pedig bárki kérdezhetett a mestertől.