Farkasok és bárányok – Mike Nichols-portré

2015. április 13. – írta Csiger Ádám

A tavaly 83 évesen elhunyt Mike Nichols figyelemreméltó és sokszínű rendezői életművet hagyott maga után, amit többek közt egy-egy Oscar-, Grammy-, Emmy- és Tony-díj is bizonyít.

Tiritarka film noir magyar módra – Török Ferenc: Senki szigete

2014. október 16. – írta Buzogány Klára

Friss, fiatalos, pörgős és vagány filmmel rukkolt elő Török Ferenc tegnap a Magyar Filmhéten. A Senki szigete könnyed romantikus vígjáték tarka-barka film noirral és rengeteg játékossággal fűszerezve – bármilyen paradoxonként is hathat ez a szókapcsolat.

Férfitánc – Frédéric Fonteyne: Tango libre – Szabad a tánc

2013. április 1. – írta Ritter György

Ha azt mondjuk, hogy a tánc felszabadít, az legalább akkora közhely, mint az, amikor az argentinokról híresztelik, hogy elfojtott sanyarú sorsukat, viharos történelmüket csak a tangó segítségével tudják felszabadítani. Éppen ezért nehéz újat mondani e dél-amerikai táncról. A ritkán rendező belga, Frédéric Fonteyne (Gilles asszonya, 2004) a Tango Librében mégis megpróbálta. Hiába.

A király latolgatása – Roger Michell: Hyde Park on Hudson / A király látogatása

2013. január 22. – írta Kovács Bea

Az utóbbi években a történelmi-életrajzi vonatkozású filmek gyakran bizonyulnak Oscar-esélyesnek. Milk, Frost/Nixon, The Hurt Locker, The King's Speech, Moneyball, My Week with Marilyn – az elmúlt négy évben több jelölést és/vagy díjat is begyűjtöttek, az idei Lincoln pedig 12 kategóriában indul a szobrocskáért. Előzeteséből ítélve A király látogatása is hasonló kaliberű produkciónak ígérkezett, ám a másfél órából kiderült, hogy Roger Michell új filmje labdába sem rúghat a hasonló lélegzetvételű alkotásokkal szemben.

Jóleső patina – Nikolaj Arcel: En kongelig affære / Egy veszedelmes viszony

2012. november 27. – írta Farkas Péter

Nagy népszerűségnek örvendenek mostanság a kosztümös drámák, a kortárs skandináv filmművészetet mégsem ez az irányvonal határozta meg az elmúlt tizenöt évben. Főleg a dán darabokat nem, melyek a hétköznapi tragédiák elszenvedőinek váltak egyik legfőbb szószólóivá. Jó látni, hogy más műfajban is példaértékű műveket készítenek.

Filozófus a felvevőgéppel – Terrence Malick-portré 1.

2012. augusztus 7. – írta Kovács Patrik

Noha Terrence Malick az Új-Hollywoodot megalapító mozi-fenegyerekekkel egy időben kezdte pályáját, már életműve hajnalán olyan páratlanul egyedi szerzői magánuniverzumot épített fel, mely bizonyos tekintetben a korszak klasszicizáló törekvéseinek ellenpólusát képezte.

Ártatlan viszonyok – Declan Donnellan, Nick Ormerod: Bel Ami – A szépfiú

2012. július 5. – írta Soós Tamás

Már Ejzenstein is megmondta: Maupassant-t adaptálni, ha nem is fáklyásmenet, de mininum magaslabda, hiszen a francia író filmszerű stílusa, montázsszerű mondatai egyenesen a vászonra kívánkoznak. Maupassant második regénye, A szépfiú ráadásul témájában nem is lehetne manapság aktuálisabb: főhőse Georges Duroy, aki kinézetével, vagy ha úgy tetszik, imidzsével csinál magának karriert.

Romantikus, akció, vígjáték. Sem. – McG: This Means War / Kémes hármas

2012. február 28. – írta Pernecker Dávid

Nyilvánvaló, hogy valami nincs helyén az igazságszolgáltatási rendszerben, hisz egyik Charlie angyalai-epizódért sem ítélték el – emberiség elleni vétkekért – Joseph McGinty Nicholt. Így tehát nem véletlen az szkepszis, mellyel a kritikus beül egy újdonsült McG-alkotásra. A csapda az, hogy a Kémes hármas fabulája – annak ellenére, hogy szinte tapintható a szalvéta, melyre felskiccelték – nem ígér rossz filmet.

A szépség és a szörnyetegek – Álex de la Iglesia: Balada triste de trompeta / Egy őrült szerelem balladája

2011. július 8. – írta Papp Attila Zsolt

Cseppet sem meglepő, hogy Álex de la Iglesia kapta a velencei filmfesztivál rendezői díját, már csak azért sem, mert Quentin Tarantino volt a zsűri elnöke. Balada triste de trompeta (lefordítva: Szomorú ballada trombitára) című filmjére ugyanis, akárcsak anno az Oldboyra, kis túlzással rá lehetne ragasztani a „tarantinósabb Tarantinónál” címkét, ám ez egyáltalán nem jelent epigonizmust: összetéveszthetetlenül spanyol alkotásról van szó.
 

Búcsúfilm – Alain Corneau: Crime d'amour / Szerelmi bűnök

2010. december 16. – írta Ruprech Dániel

Pár héttel a Szerelmi bűnök francia premierje után elhunyt Alain Corneau, a film rendezője. A bűnügyi film mesterének utolsó mozija, bár gyengén veszi kezdetét, egészen szórakoztató krimiként végződik, miközben feleleveníti régebbi filmjeinek hangulatát is.