Címke: lakatos róbert

Támogatást nyert a CNC-től Lakatos Róbert dokumentumfilm-terve

2018. május 15. – írta

Közzétette a 2017 végén leadott filmtervek bírálatát a Román Filmközpont (CNC): 17 nagyjátékfilm, 10 debütfilm, 20 rövidfilm, hét animációs film és 15 dokumentumfilm kapott gyártási támogatást. Lakatos Róbert kolozsvári filmrendező terve 650 000 lejt nyert a pályázaton.

Erdély mozgóképes öröksége – Negyedik rész: Janovics hagyatéka

2016. július 4. – írta

A több mint százéves kolozsvári filmkészítés kezdeteiről szóló sorozatunkban szó esett Janovics Jenőről és munkásságáról, a korabeli mozikról, sőt, száz évvel ezelőtt némafilmek beállításait is megpróbáltuk rekonstruálni. Ideje szétnéznünk a jelenben is: kolozsvári vagy Kolozsvárhoz kötődő filmkészítők vallanak arról, hogy alkotóként mit jelent számukra ez a szellemi örökség, és hogy mennyit lehet ebből a mába átmenteni.

Lakatos Róbert és Felméri Cecília projektje vezeti a CNC animációs pályázatának nyerteslistáját

2014. április 10. – írta

A román Országos Filmközpont tegnap tette közzé 2013-ban meghirdetett egyetlen pályázatának eredményeit. A fikciós nagyjátékfilmek kategóriájában Cristian Mungiu a nyertes, az egészestés és rövid animációs filmtervek közül pedig a Draculato(u)r címűt találta a legígéretesebbnek a döntőbizottság. Az animációs dokumentumfilm Lakatos Róbert és Felméri Cecília közös projektje.

Tervek, remények, kamerás szemüvegek – Éves közgyűlését tartotta meg az Erdélyi Magyar Filmszövetség

2013. február 18. – írta

A két éve alapított szervezet célja érdekképviseletet biztosítani az erdélyi magyar filmkészítőknek, elősegíteni munkájuk minden fázisát, kezdve az anyagi keretek előteremtésével, a forgatáson keresztül a forgalmazás és bemutatásig. Az éves közgyűlést sajtótájékoztató követte, amelyben beszámoltak eddigi eredményeikről, vázolták a további terveiket, valamint díjat nyújtottak át három tiszteletbeli tagjuknak, Buglya Sándor filmrendezőnek, valamint Durst György és Muhi András producereknek.

Megfigyelés alatt – Bemutatták Lakatos Róbert és Bálint Arthur kisjátékfilmjét

2013. február 8. – írta

Valami egészen szokatlan dolog történt 2013. február 7-én este fél 10 körül a kolozsvári Bulgakov kávéház füstben fuldokló csukott teraszán: megszületett az erdélyi magyar közönségfilm. Harmincegy perc alatt, mindjobban erőre kapva, az öt tévéképernyőt önfeledten bámuló közönség szeme láttára lábra állt, kissé megrázta magát és lőn. Kérném itt bejátszani Richard Strauss Imígyen szóla Zarathustra nevű szimfonikus költeményét.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor