Molotov-koktélbár – Beszélgetés Igor és Ivan Buharovval

2016. június 25. – írta Jakab-Benke Nándor

Az Igor és Ivan Buharov álnéven alkotó képzőművész-zenész-filmes párról fiatalos energiájuk alapján nem is gondolnánk, hogy milyen régóta vannak a pályán. Nemrég jártak Kolozsváron: a 8 évvel ezelőtti Lassú tükör után most új filmjüket, Az itt élő lelkek nagy részét kísérték el a TIFF-re.

Az alkimista „halálai” – Kamondi Zoltán-(de)mitológia

2016. május 10. – írta Ritter György

A rendszerváltás körül színre lépő, mostoha sorsú rendezőgeneráció (Rózsa János, Szabó Ildikó, Szederkényi Júlia, Salamon András) az útkeresés nemzedéke volt. Többek, merítve a kelet-európai filmek meditatív-elvont világából (Andrej Tarkovszkij, Juraj Jakubisko) és a ’80-as évek „új érzékenységéből” (Bódy Gábor, Jeles András), egyfajta profán mitológia felé nyúltak (Enyedi Ildikó, Monory-Mész András, Tóth Tamás). E csapás egyik legjelentősebb képviselője a hirtelen elhunyt Kamondi Zoltán, aki Halj már meg! című mozijának végső munkálatai közben távozott. E film ismerete nélkül is érdemes a velős repertoár vizsgálata.

Francis Ford Coppola kísérleti mozit rendez

2016. április 22. – írta a szerk.

Distant Vision című, öt éve tervezett projektjétől mesélt a legendás filmrendező szerdán a tribecai fesztiválon.

Provocauteur – Igor és Iván Buharov: Az itt élő lelkek nagy része

2016. március 16. – írta Iszlai József

Az orosz álnéven dolgozó Buharov fivérek munkái folyton valami veszélyt hordoznak magukban, hiszen sokszor darabjaira hulló tudatfolyamok – vagy szándékosan falhoz csapott ötletek. Ennek ellenére azt is érzem, hogy a szerzőpáros talán épp ezen veszélyek varázslatával kufárkodik, filmjeikben nem tartok semmitől, de minden valami feszes nyugtalanságban tart. Várom a következő pofont.

Nem forradalmár vagyok, hanem filmkészítő – Beszélgetés Nemes Gyulával

2015. szeptember 9. – írta Margitházi Beja

Szóbuborékokban beszélgető méhek, burleszkhősként csetlő-botló méhész-főhős, alig beszélő színészek, pazar színekben pompázó képek, merész, forradalmi üzenetek – a rövid jellemzés aligha foglalja össze a kilenc évig, cseh, magyar és német koprodukcióban készült film stílusát és tartalmát. Nemes Gyulával a Zero Karlovy Vary-i nemzetközi bemutatója után nem sokkal beszélgettünk.

Biodiverzitás – Nemes Gyula: Zero

2015. szeptember 8. – írta Jakab-Benke Nándor

Nemes Gyula második nagyjátékfilmje tíz év után ugyanazt a játékosságot és kísérletezőkedvet mutatja, mint az Egyetleneim, de merőben más céllal és közegben.

Hosszúra nyúlt búcsú – Jean-Luc Godard: Adieu au langage / Búcsú a nyelvtől

2014. december 16. – írta Verpeléti András

A filmes 3D technológiával és annak létjogosultságával kapcsolatban az egyik legtöbbször feltett kérdés (illetve kritika), hogy az milyen módon emelhető a rongyrázó speciális effektusok szintjéről ténylegesen a filmnyelvbe. Jean-Luc Godard legújabb – de állítólag utolsó – műve pontosan erre tesz kísérletet, és mivel a legtöbb 3D-s mozi nem elsősorban ezt a problémát igyekszik megoldani, talán tényleg itt az ideje, hogy valaki legalább megfogalmazza a kérdéseket.

A bennünk élő alien – Jonathan Glazer: Under The Skin / A felszín alatt

2014. augusztus 21. – írta Soós Tamás

Aki azt hiszi, mutálódott harci teknősök és robotéletre kelő autók a legbizarrabb lények, amit a kortárs mozi fel tud mutatni, az nézze meg A felszín alatt című filmet. A Kubrick-hagyaték örököseként, valamint a Köpök a sírodra kifordításaként is elkönyvelhető sci-fi az év egyik leghangulatosabb és legkülönösebb filmje.

A hétköznapi őrület meséi – Darren Aronofksy-portré 1.

2013. február 25. – írta Kovács Patrik

Meglehet, filmográfiája csupán öt tételt számlál, az idén negyvennégy esztendős Darren Aronofsky a kortárs amerikai függetlenszektor egyik legeredetibb szemléletű rendezője. Filmjei minden esetben egyedi formakinccsel bírnak, tematikus magjuk viszont jórészt azonos: erkölcsi vagy egzisztenciális homályzónában rekedt hősökről, vágy és realitás, idea és test, dicsőség és hübrisz ellentétéről regélnek.

A holtág sodrásában – Apichatpong Weerasethakul: Hotel Mekong / Mekong Hotel

2012. szeptember 28. – írta Jankovics Márton

Vannak filmek, melyeknek a rövidség a fő erényük – az alig egy órás Mekong Hotel minden kétséget kizáróan ezek közé tartozik. Az Arany Pálmát nemrégiben bezsebelő Apichatpong Weerasethakul legújabb alkotása nem több, mint egy hevenyészett mozgóképes vázlat, melyre fel vannak ugyan firkantva a thai mester jól bejáratott motívumai, de csaknem teljes mértékben nélkülözi a korábbi filmek szuggesztív erejét.