Címke: kísérleti film

Susan Sontag és a film

2020. február 5. – írta

Susan Sontag elsősorban teoretikusként ismert, esszéi, valamint fotóról, betegségről, AIDS-ről, háborúról szóló tanulmányai szereztek nemzetközi hírnevet neki. Filozófusként, íróként, tanárként, politikai aktivistaként, színházi és filmrendezőként is tevékenykedett, öt regény, három dráma szerzője. Továbbá négy játékfilm rendezője és forgatókönyvírója is volt, amelyek 1969-1983 között készültek.

Gyerekjáték – Jeles András: Angyali üdvözlet (1984)

2019. szeptember 7. – írta

Jeles András harmadik (bemutatás szerint második) nagyjátékfilmjében nem kortárs társadalmi nihilizmust (A kis Valentino, Álombrigád), hanem lételméleti világdrámát rendezett: a Madách-féle Az ember tragédiáját tízévesekkel ültette vászonra. Ám experimentalizmusán és az álom motívumának felhasználásán nem változtatott, miképpen üzenete komorságán sem.

Meghalt Jonas Mekas kísérleti filmes

2019. január 24. – írta

96 évesen elhunyt a litvániai származású Jonas Mekas, aki a második világháború után az Egyesült Államokban letelepedve az avantgárd film megkerülhetetlen alakja lett, és részt vett a Film Culture folyóirat, valamint a New York-i független és avantgárd filmes kutatóközpont, az Anthology Film Archives szervezet elődjének megalapításában.

Kiállítvány – Julian Rosefeldt: Manifesto / Manifesztum

2018. február 1. – írta

Karl Marxtól Dziga Vertovig, a vorticizmustól a pop-artig körülbelül ötven híres kiáltványt kelt életre Julian Rosefeldt német művész Cate Blanchett tolmácsolásában. Figyelemreméltó kísérlet, de a múzeumok folyosóira száműzött avantgárd film nem ezzel az alkotással fogja visszahódítani magának a mozit.

„Kezedbe venni a Bruce Willist, és szétroncsolni” – Beszélgetés Lichter Péterrel

2017. május 11. – írta

Költőnek készült, kísérleti filmes lett belőle. Az ELTE-n tanít, a Prizmába ír, és nemzetközileg elismert kísérleti filmeket forgat. Legutóbb például a Fagyott májust, amiben 70 percen keresztül bandukolhatunk a rendszerváltás és az apokalipszis utáni magyar erdőben. Lichter Péter arról is mesélt a Filmtettnek, hány Whopper menü árából jön ki egy kísérleti film, mit csinálna vele a kísérleti filmes szubkultúra, ha megrendezné a Valami Amerika 4-et, és mi lett volna, ha Reisz Gáborral együtt ő is az SzFE-re jár, Enyedi Ildikó osztályába.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes