Szemforgató, hamis papok – Dustin Lance Black: Under the Banner of Heaven / A mennyország zászlaja alatt

2023. március 5. – írta Kovács Patrik

Ráció és hit, igazságszomj és vallási fanatizmus szülte delíriumos ábrándok: e napjainkban különösen aktuális témák állnak Dustin Lance Black minisorozatának középpontjában, mely valójában egy kisképernyőre írt családregény, de nyomokban detektívthrillert is tartalmaz.

Egy hét a Golgotán – John Michael McDonagh: Calvary / Kálvária

2014. április 15. – írta Sándor Anna

A szimbolikus utalásokban is gazdag Kálvária nemcsak az ír egyház aktuális botrányira reflektál érzékenyen, hanem univerzális tablóban mutat rá a bűn és a megbocsátás természetére.

Az első környezetvédő – Darren Aronofsky: Noah / Noé

2014. március 28. – írta Veres Szilárd

A Noé az utóbbi idők egyik legfurább, legvegyesebb filmje, ami egyszerre minden: gigantikus és ékegyszerű 3D akció-fantasy és mély kamarathriller erős karakterdrámával.

Sorsok, bendzsóra hangszerelve – Felix van Groeningen: The Broken Circle Breakdown / Alabama és Monroe

2013. november 27. – írta Jankovics Márton

Halálos betegségekről nem könnyű hiteles filmet forgatni, egy rákos kisgyerekről meg aztán végképp nem. Ha valaki ugyanis nem otromba happy enddel tagadja le a tragédiát, akkor hajlamos ragacsosan sötét melodrámai szirupba fojtani a cselekményt. Az Alabama és Monroe bravúrja, hogy mindkét lehetséges túlkapást elkerüli, miközben még a zene, a spiritualitás és a bioetika ősi kérdéseiről is elmélkedik egy sort.

„Ez az istentelen igéje…” – Buñuel eretnek „örömhírei”

2013. augusztus 1. – írta Ritter György

Különös dolog, de amikor a Vatikán összeállította a legfontosabb vallási filmek listáját, egy olyan rendező moziját is kiválasztották, aki magát ateistának vallotta és filmjeiben permanensen kigúnyolta, sőt fölöslegesnek kiáltotta ki az egyházat. Luis Buñuel Nazarinja (1958) mégis a „hit” kérdéseinek egyik legkifejezőbb darabja és legnagyobb paradoxonja is a rendező „ateista” evangéliumának.

Így neveld a tigrisedet – Ang Lee: Life of Pi / Pi élete

2012. december 26. – írta Kovács Patrik

Ang Lee pazar kiállítású modern eposza üdítő módon emelkedik ki az álomgyári látványmonstrum-szériából. Nagy érdeme, hogy igazán tág publikumot képes hitelesen megszólítani, és mégsem áll szándékában manipulálni.

Ezt láttuk a 11. TIFF-en – 4. rész: SuperClásico / Bor, tangó, kapufa; Gan-jeung / A Confession; Kshay / Corrode; Klip

2012. június 5. – írta Jakab-Benke Nándor, Nagy Boglárka, Oláh-Badi Levente, Iszlai József

Újabb filmélményeink a TIFF-ről: két dán csetlés-botlásai Buenos Airesben, egy dél-koreai exhóhér vallomásai, egy indiai háziasszony és egy istennőszoborra irányuló, őrült birtoklási vágya, valamint egy szexuálisan túlfűtött tinédzserlány, avagy mennyi baj van szerb szomszédainknál.

Van-e megváltás, és ha igen, miért nincs? – Paddy Considine: Tyrannosaur / Tirannoszaurusz

2012. március 8. – írta Kovács Bea

A düh szüli a magányt, vagy éppen fordítva? A félelem összeköti vagy elválasztja az embereket? Mikor van az a pillanat életünkben, amikor visszafordíthatatlanul átbillen a mérleg, és már soha nem leszünk olyanok, mint amilyenek addig voltunk? Mi a hit? Megválható-e az ember? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget a Tirannoszaurusz másfél órában, látszólagos evidenciák által, de olyannyira felkavaróan, hogy a sablonosság eszünkbe sem jutna a hömpölyögve kibontakozó történetet nézve.

Egy csendes kálvária operája – Xavier Beauvois: Des hommes et des dieux / Emberek és istenek

2011. január 27. – írta Vízkeleti Dániel

A 2010-es Cannes-i Fesztivál nagydíját elnyerő film a felületes szemlélőnek okkal tűnhet úgy, hogy a zsűri mintha az év Arany Pálmáját elnyerő Boonmee bácsi teljességgel apolitikus jellegét igyekezte ellensúlyozni, megtartva ezzel valamennyit az elmúlt évtizedre jellemző fesztiválgyakorlatból, miszerint többnyire provokatív, közéleti témákat boncolgató filmek kaptak helyet a díjazottak listáján.

Szigorúan őrzött életek – Javier Fesser: Camino

2010. április 21. – írta Keresztes Gergő

Egy halálos betegségben szenvedő karaktert meglehetősen provokatív vallási kontextusba belehelyező melodráma felettébb gyanút keltő – és ez alól az sem kivétel, ha a történet alapját valóban megtörtént események képezik. Ezért a hatásvadászat vádját messze elkerülendő, Javier Fesser ízig-vérig látványos mozit álmodott... a címszereplő Camino alakja mégis feledhetetlen.