Moll ifjúság – Nicholas Hytner: The Choral / A kórus

2026. április 27. – írta Siklódi Lehel

A kórus a címéhez méltóan a zene piedesztálra emelésével, ám különösebb kockázatvállalás nélkül mesél háború és művészet civilizatorikus konfliktusáról.

Az ártatlanság nyomában – Gianfilippo Pedote, Giliano Carli: Soldato Peter / Pán – A belső sziget

2024. december 18. – írta Kiss Tamás

Az olasz-magyar koprodukcióban készült Pán – A belső sziget festményanimációs betétekkel gazdagított kísérleti filmként kuriózumértékű műalkotás. Úgy emel szót az emberiség háborús természete ellen, hogy közben arról az első világháborúban elhunyt frontkatonáról is megemlékezik, kinek neve hallatán teljesen más alakra asszociálunk. A fiatal bakát Pán Péternek hívták.

Emberszabásúak a szélesvásznon – Remake-be szabva: Majmok bolygója (1968, 2001, 2011)

2020. február 22. – írta Szabó R. Ádám

Minden remake esetében feltevődik a kérdés: tényleg szükség volt erre? Nem sok „újraértelmezés” képes az eredetije főlé nőni, de van olyan eset is, amikor ez sikerül. Persze nem árt hozzá néhány próbálkozás, de néha Hollywood is képes értelmesen adaptálni, sőt újraadaptálni. Ezen kevés pozitív példa egyike A majmok bolygója-széria, amelynek újkori inkarnációi sokszor feledtetni tudják elődeik hibáit, továbbgondolják, nem pedig megismétlik azok mondanivalóját.

A bűntudat ötven árnyalata – François Ozon: Frantz

2017. május 18. – írta Rácz Viktória

A legszívszorítóbb emberi drámák még mindig a háborúhoz köthetők, valószínűleg ezért nem tudják a filmrendezők elengedni a világháborús történeteket. François Ozon egy 1932-es filmet, Ernst Lubitsch Broken Lullaby című alkotását dolgozta fel, az eredmény pedig egy szép, de felejthető történet lett a háborút túlélők csillapíthatatlan bűntudatáról.

Emberanyag – Az I. világháború „filmhősei”

2014. november 14. – írta Ritter György

Ha az I. világháborúval foglalkozó fikciós filmeket hirtelen kellene felsorolnunk, akkor olyan szerzők nevei jutnának eszünkbe, mint Kubrick (A dicsőség ösvényei, 1957), David Lean (Arábiai Lawrence, 1962) és Lewis Milestone (Nyugaton a helyzet változatlan, 1930). Közülük is csak a legutóbbi filmje készült a II. világháború előtt. Olybá tűnik, a háborús mozi zsánerének archetípusai a második világégés után és annak hatására alakultak ki, pedig pont ellenkezőleg.

Hirosima gyermeke – Sindó Kaneto-portré 2.

2012. július 12. – írta Csiger Ádám

Sindó Kaneto A kopár szigettel ért a csúcsra, de a továbbiakban sem adta alább, jobb filmjeinek többségét csak ezután készítette. Bár az Onibabával kezdve egyre kommerszebb munkák kerültek ki a keze alól, számos filmje értelmezhető A kopár sziget továbbgondolási kísérleteként is, amit felülmúlnia ugyan nem sikerült, de szerzőisége, ars poeticája tovább fejlődött.

Neil Young megint megmondja – Neil Young: CSNY Déjá vu

2008. június 2. – írta Jakab-Benke Nándor

Vének, mackósak-löttyedtek, tépettek, mint a háttérben lobogó békejelvény, és közelről egyáltalán nem olyan legendásak. Szex, drogok és rock’n’roll helyett a mára 64 év átlagéletkorú Crosby-Stills-Nash-Young kvartettnek csak a politika maradt a rock’n’roll mellett. De legalább azt jól csinálják.

Gumilövedék – Sam Mendes: Jarhead / Bőrnyakúak

2006. február 15. – írta Molnár Péter

Az Amerikai szépséget és A kárhozat útját követően Sam Mendes a háborús filmek műfajában próbálkozik. Új filmjében, a Bőrnyakúakban azonban ne számítsunk hősökre, vakmerő és felejthetetlen tettekre, végső győzelmi jelenetekre: a történet arról szól, hogyan unatkozza át egy tengerészgyalogos alakulat az 1990-es öbölháborút.

Cinikusok háborúja – David O. Russell: Three Kings / Sivatagi cápák

2000. június 15. – írta Horvát Zsolt

A film olyan nyugodt tempóval kezdődik, hogy még véletlenül se derüljön ki: az éppen ábrázolt sivatagban háború dúl, vagy legalábbis dúlt. (A ritmus később úgy megváltozik, hogy szinte húsba vág. A jól megrendezett, profin adagolt csatajelenetek provokatívak, a videoklipjelleg bélyeget nyom, majd kezet fog az alternatívval – valljuk be, ez rettentően jól megy ehhez a mozihoz.)