Túldramatizált, erélytelen balsors-sztori – Radu Potcoavă: Vara s-a sfârșit

2017. május 13. – írta Kádár Hanga

Lagymatag hangulatképekkel indít Radu Potcoava új filmje, aztán a vidéki és nagyvárosi fiatalélet különbségeinek kiélezésével reményt ad a nézőnek egy jó filmre, hogy az utolsó félóra messzemenően eltúlzott konfliktusával végül feldühítse.

A pusztítás forgatókönyve – Alex Helfrecht, Jörg Tittel: The White King / A fehér király

2017. március 9. – írta Tóth Menyhért

A fehér király című film nyomokban ugyan tartalmazhat valamit az alapanyagát jelentő Dragomán-regényből, de nem szabad nagyon ráizgulni. Tényleg csak nyomokban...

Elnézést kér, ha katarzist okoz – Barry Jenkins: Moonlight / Holdfény

2017. február 17. – írta Soós Tamás

A Holdfény hasonló erővel csap gyomron, mint a Kaliforniai álom, csak a svungja más.

Az elnyomás elnyomásból születik – Brady Corbet: The Childhood of a Leader / Egy vezér gyermekkora

2016. november 28. – írta Pernecker Dávid

Brady Corbet bemutatkozása nehezen megfogható, nehezen élvezhető, de ha valaki rá tud hangolódni, az talán díjazni fogja ezt a színtiszta európai művészfilmet.

Így szeresd a sárkányodat – David Lowery: Pete’s Dragon / Elliott, a sárkány

2016. augusztus 18. – írta Petz Anna

Az Elliott, a sárkány nemcsak azt bizonyítja, hogy a Disney varázslat még mindig ereje teljében van, hanem azt is, hogy a mozgóképes gyermekmesék komolyabb hangvételű felélesztése egy működőképes recept is lehet.

Nem téveszt ütemet – John Carney: Sing Street

2016. augusztus 17. – írta Dobi Ferenc

Azt már tudjuk a Szerelemre hangszerelve (Begin Again) óta, hogy az Egyszer (Once) nem egyszeri siker volt, de John Carney immáron harmadjára is megcsinálta. A Sing Street után már nem botrányos kijelenteni, hogy az ír rendezőnél nincs jelenleg jobb, aki a románcot és a zenét így tudná ötvözni.

A szabadság trambulinján rézsútosan lát – Richard Linklater: Everybody Wants Some!!

2016. augusztus 12. – írta Keresztes Gergő

Richard Linklater sosem formálta rendezői megoldásait önismétlő védjegyekké. Ehelyett olyan kvázi-sorozatokat alkot, amelyek ezer szállal kötődnek előzményeikhez, miközben markánsan önállóak. Ezzel együtt vált a Sráckor (Boyhood) kiugró sikerét követően kapós márkanévvé a Paramount számára, s készíthette el a kultikus státuszú Tökéletlen idők (Dazed and Confused) spirituális folytatását. Az Everybody Wants Some!! a korlátlan szabadságérzet kiváltságos, felemelő pillanataihoz idézett, eklektikus dicshimnusz.

Mézédes gyerekrege – Alice Rohrwacher: Le meraviglie / Csodák

2015. február 12. – írta Ferenczi Szilárd

Egy fiú filmen látható fejlődésregénye általában nem nyújt iszonyat nagy élményt számomra, hiszen a körülményeket leszámítva eléggé hasonlít az enyémhez. Érteni vélem a csíziót, hiszen a dolog nyomokban engem is tartalmaz. Amikor azonban egy kamaszlányt látok belenyílni a világba, és nő viszi filmre, az borzasztó egzotikus élmény, egy ünnep szinte. Különösen díszesnek és megfejthetőnek, de még cselekményesítettnek sem kell feltétlenül lennie, önmagában költészet. És nyilván hazaviszi Cannes-ból a nagydíjat.

Félmegváltás – Yesim Ustaoglu: Araf / A pokol kapujában

2014. július 2. – írta Verpeléti András

Nem könnyű a megfelelő oldalról megközelíteni a tipikus fesztiválfilmeket filmfesztiválok nélkül, márpedig A pokol kapujában tipikusan fesztiválfilm. Ami ráadásul pont a blockbuster-szezon közepén debütál a magyar filmszínházakban, ez pedig egy nem-műfaji mozi esetében szinte egyet jelent a pénzügyi bukással. Pedig jelen esetben kifejezetten jól járhatunk vele, ha nem csak elsétálunk Yesim Ustaoglu új filmjének plakátja előtt, hanem be is ülünk rá.

Négyszáztizenkét csapás – Richard Linklater: Boyhood / Sráckor

2014. június 16. – írta Jakab-Benke Nándor

A filmtörténetben nem teljesen ismeretlen ötlet az egy téma sok éven keresztül való végigkísérése (főleg dokumentumfilmes kamerával), de Linklater munkája talán a legösszeszedettebb mindegyikük közül.