Apa csak egy van, ha van – Szabó István: Apa – Egy hit naplója (1966)

2018. május 12. – írta Németh Szabolcs Előd

Szabó István második nagyjátékfilmjében, az Apa – Egy hit naplójában saját, frissen fellépő generációjának szemléletét közvetíti a történelmi múltról. A filmet személyesség és líraiság szövi át, illetve az Álmodozások kora után ezzel az alkotásával is közelebb tolja a magyar filmet az Európa-szerte kibontakozó filmes újhullámokhoz.

Elballagott a nekrofil kannibál – Marc Meyers: My Friend Dahmer

2018. március 30. – írta Pernecker Dávid

A My Friend Dahmer kegyetlen felnövéstörténetének szerzői nem sajnáltatják a zavart tinit, akiből minden idők egyik legbrutálisabb sorozatgyilkosa vált.

Szárnybontogatás – Greta Gerwig: Lady Bird

2018. február 22. – írta Dobi Ferenc

A Lady Bird pont olyan, mintha egy kamaszlány csapongó naplóját olvasgatnánk egy érett nő gondos lektorálásában. Szeszélyes, fragmentált, profán, ugyanakkor lényegre törő, céltudatos és kerek – egyben bizonyíték, hogy Greta Gerwig a kamera másik oldalán is magabiztosan mozog.

Tabuszerelem és barackszex – Luca Guadagnino: Call Me by Your Name / Szólíts a neveden

2018. február 5. – írta Tóth Menyhért

A Szólíts a neveden nem melegfilm. Túlságosan beskatulyázó lenne, ha pusztán így hivatkoznánk erre a felnőtté válással járó örömökhöz és fájdalmakhoz egyaránt szóló mozgóképes ódára, amelyben inkább csak a felszínen esik szó a mássággal való megbirkózásról.

Pszichogenezis – Joachim Trier: Thelma

2018. január 18. – írta Dobi Ferenc

Misztikus horror elemekkel tűzdelt coming-of-age film, leszbikus szexfilmbe oltott Biblia-parafrázis, vagy pszichotrauma-thrillerbe csomagolt apa-melodráma? Igazából mindegy is. A lényeg, hogy Joachim Trier és Eskil Vogt már megint valami nagyon bravúros alkotást produkáltak.

Szüzesség meg rendőrállam – Török Ferenc: Moszkva tér (2001)

2017. október 28. – írta Kriston Attila

Megvan még a gimis szerelem? Az a mindent felülíró, elvetemült, szenvedélyes érzés, ami sokszor a valóságunkat is torzítja? Amelynek a végkifejlete jobb esetben ártatlanságunk elvesztése, a felnőtté válásunk folyamatának egyik utolsó lépcsőfoka? Vagy éppen két kis béna kamasz kölcsönös nyöszörgése a nagy szerelmet mímelve valami tó mellett egy sátorban? Meglepő érzékenységgel és egyszerűséggel mutatja ezt meg Török Ferenc filmje, teszi mindezt úgy, hogy közben az 1989-es Magyarországról is egy különlegesen, nosztalgikusan közhelyes képet fest.

Tanácsok tiniknek – Gabriel Sandu: Un pas în urma serafimilor

2017. szeptember 26. – írta Berecki Beáta Hajnalka

„Ha tudsz valamit, ne mondd el. Ha elmondod, ne írd le. Ha leírtad, ne írd alá. Ha aláírtad, ne lepődj meg.” Daniel Sandu debütfilmjéből megtanulhatunk (a történet szemszögéből) néhány, a fentihez hasonló alapigazságot, arról hogy miként lehet tiniként egy korrupt rendszerben létezni. Többek között azt, hogy senkiben sem szabad megbízni, milyen mimikával lehet hitelesen hazudni és milyen lehetőségeink vannak arra, hogy átverjük a rendszert.

Ez még mindig nem Az, amire várunk – Andrés Muschietti: It / Az

2017. szeptember 7. – írta Tóth Menyhért

Az Az 2017-es filmfeldolgozása jóval többet merít Stephen King klasszikusából, mint a 90-es években készült tévés rokona. Ennek ellenére nem jut túl a regénybéli univerzum felszínének kapargatásánál. Igaz, ezt legalább korrekt módra, jó véresen teszi.

„Olyanok vagytok, mint a saját apátok és anyátok!” – Gothár Péter: Megáll az idő (1981)

2017. július 29. – írta Ferenczi Szilárd

A Megáll az idő úgy vált népszerű alkotássá, hogy elsősorban nem cselekménye felejthetetlen, hanem benne egy életkor s a korszak együttesen sűrűsödő életérzése, és szokatlanul szókimondó bátorsága.

Túldramatizált, erélytelen balsors-sztori – Radu Potcoavă: Vara s-a sfârșit

2017. május 13. – írta Kádár Hanga

Lagymatag hangulatképekkel indít Radu Potcoava új filmje, aztán a vidéki és nagyvárosi fiatalélet különbségeinek kiélezésével reményt ad a nézőnek egy jó filmre, hogy az utolsó félóra messzemenően eltúlzott konfliktusával végül feldühítse.