Címke: dél-korea

Toldalékok a nyomorhoz – Hvang Donghjok (Hwang Dong-hyuk): Squid Game – Nyerd meg az életed, 2. évad

2025. január 18. – írta

A Squid Game világsikere után nem a folytatás volt a kérdés, hanem hogy még hova fokozható a dél-koreai disztópia kegyetlen brutalitása. Azt már mindenhonnan hallani lehetett, hogy az alkotók a harmadik évaddal szeretnék lezárni a játékok történetét, arra azonban csak a második évad megnézése után döbbenünk rá, hogy csúnyán átvertek: lényegében egyetlen évadot kapunk, feldarabolva és külön sorszámozva. Amíg pedig a júniusra beígért, ilyenformán harmadik évadnak keresztelt záróepizódokra várunk, nincs más választásunk, mint azt vizsgálni, hogy sikerült-e legalább egy gondolattal elmélyíteni a sorozat mondanivalóját.

Tengernyi izgalom – Choi Hang-Yong: The Silent Sea / A nyugalom tengere

2022. február 1. – írta

A talán-nem-is-olyan-távoli jövőben járunk, egyelőre még a Földön. A globális felmelegedés okozta szárazság miatt a víz luxuscikké válik, és még a legkiváltságosabbaknak sem jut belőle elég. Az emberek a pocsolyákból is összegyűjtik a vizet, a gyerekek tengerről legfeljebb álmodozhatnak. Egy ilyen környezetbe helyezett cselekmény ötletes és időszerű gondolatkísérletnek ígérkezik. Kár, hogy a bolygó kiszáradásával egyenesen arányosan apadnak el a történetmesélés kreatív lehetőségei is A nyugalom tengere című dél-koreai minisorozatban.

Tőmondatokban a szegényekről – Hvang Donghjok (Hwang Dong-hyuk): Squid Game – Nyerd meg az életed

2021. október 29. – írta

Mi a közös a szegény emberben és gazdag társában? Egyikük élete sem szórakoztató. S ezért míg az egyik nyomorúságának és szűkölködésének elfelejtésére a porban kezd játszani, a másik kielégíthetetlen telhetetlenségétől menekülve keresi a játék izgalmát. A Netflix szájbarágós társadalomkritikája pörgős, feszült – játékra hív, hogy míg a fogyasztási vágyra redukált emberek viadalát figyeljük, mi magunk is a fogyasztói társadalom termékével legyünk kiszolgálva.

Gengszter úr, a maga szíve sose fáj? – Hoon-jung Park: Night in Paradise / Éjszaka a paradicsomban

2021. május 14. – írta

Mit tehet egy mozidirektor, ha már második filmjével túlságosan magasra helyezte a lécet? Botorság volna centiről centire megismételni a tökéletes mutatványt – Hoon-jung Park soha nem is próbálkozott ilyesmivel, most viszont visszatért rendezői életműve forrásvidékéhez, a gengszterműfajhoz. Az Éjszaka a paradicsomban ugyan nem nevezhető műremeknek, mégis megigéz a képeiből sugárzó büszke, határozott erő.  

16 éves mélyponton a dél-koreai mozik

2020. március 16. – írta

Ahogy az új koronavírussal fertőzöttek száma nő, úgy csökken a mozilátogatók száma is Dél-Koreában is: 16 éve nem zártak ilyen gyenge hévégét a mozik. A forgalmazók egyes filmek újrabemutatásával próbálkoznak.

Kína hivatalosan beszüntetett minden filmforgatást

2020. február 4. – írta

A koronavírus miatt Kína bizonytalan időre leállította az összes film- és televíziós forgatást az ország területén. Azok, akik nem állítják le a munkálatokat, „felelősségre vonhatók” lesznek, bár egyelőre nem tudni, ez pontosan mit jelent.

Gazdahon – Bong Joon-ho: Gisaengchung / Parasite / Élősködők

2019. június 12. – írta

Bong Joon-ho az első koreai rendező, aki elnyerte a cannes-i filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát, és aki elmondhatja magáról, hogy Tarantinónál is zajosabb sikert aratott filmjének közvetlenül az amerikai sztárrendező alkotását követő sajtóvetítésén. Spoilermentes kritikát kért az újságíróktól, spoilermentes kritikát kap hát.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes