Kína hivatalosan beszüntetett minden filmforgatást Kína hivatalosan beszüntetett minden filmforgatást

Kína hivatalosan beszüntetett minden filmforgatást

A koronavírus miatt Kína bizonytalan időre leállította az összes film- és televíziós forgatást az ország területén. Azok, akik nem állítják le a munkálatokat, „felelősségre vonhatók” lesznek, bár egyelőre nem tudni, ez pontosan mit jelent.

A hivatalos intézkedés nagyjából egy héttel követi a Hengdian World Studios, és egy nappal egy másik stúdióóriás, a Qingdao „önkéntes” leállását. 

A szakmában dolgozóknak joguk van megtagadni, hogy részt vegyenek a forgatásokon a járvány miatt veszélyesnek nyilványított időszakban, és feljelenthetik a tilalom ellenére is folytatódó forgatásokat.

A kínai elemzőkre hivatkozó Variety szerint a világ második legnagyobb filmpiacán várhatóan drasztikusan visszaesik az idén elkészülő filmek és tévésorozatok száma. Azok a produkciók vannak a legrosszabb helyzetben, amelyek forgatása szempontjából a tavasz kulcsfontosságú lett volna. Idén és jövőre „tartalomhiány” következhet be – fogalmazott a járvány epicentrumában levő Wuhan egyik helyi lapja.

A kínai filmipar válságát jelzi az is, hogy a tőzsdén hétfő reggel hatalmasat zuhantak a szórakoztatóipari részvényárak.

Az elemzők korábban arra számítottak, hogy a kínai box office összértéke meg fogja haladni az 1 milliárd dollárt a kínai újév (idén január 25.) időszakában, de még nem lehet tudni, hogy valójában mennyivel lett kisebb ez az összeg.

A legnagyobb kínai mozihálózatok már január végén bezártak.

Több, kasszasiker-gyanús film bemutatóját is elhalasztották, vagy várhatóan el fogják halasztani a következő napokban, ezek közt kínai és külföldi produkciók is vannak (például a Dolittle, az 1917 vagy a Jojo Rabbit). Olyan alkotás is volt (a nagy sikerű, Enter The Fat Dragon című, 1978-as kínai vígjáték remake-je), amit mozibemutató helyett egyenesen online mutattak be. A halasztás egyrészt újabb marketingköltségeket róhat az egyes produkciókra, másrészt viszont az Oscar-gála utáni időszakban könnyebb lesz reklámozni egy-egy olyan filmet, amelyik már elnyerte a szobrocskát – latolgatja a Variety.

Nem csak a potenciális kínai moziközönség zárkózik önkéntes karanténba: a dél-koreai mozibevételek is jelentős visszaesést mutatnak. Az elmúlt hétvégi (péntek-vasárnap) országos box-office 70%-os mozibevételi visszaesést mutat az egy héttel korábbihoz képest, bár ennek nem csak a fertőzéstől való félelem lehet az oka, hanem hogy filmbemutató is kevesebb volt. Promóciós és sajtóeseményeket mondtak le vagy halasztottak el, a Netflix például online sajtókonferencián promózta My Holo Love című koreai sorozatát.

Kínában vasárnapig több, mint 17 200-an fertőződtek meg a rendkívül gyorsan terjedő koronavírussal, a kínai halálos áldozatok száma pedig meghaladta már a 360-at (ez a szám nagyobb, mint a SARS halálos áldozataié, ők összesen 349-en voltak). Dél-Koreában mostanig 15 koronavírus-fertőzést regisztráltak, haláleset még nem volt.

 

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins