Bár nem ritka felénk sem, hogy egy előadóművész a szintén előadóművész szülők nyomdokaiba lép, jól ismerjük ezt a jelenséget a színháztörténetből is. Ám az mégiscsak kuriózum, hogy egy család tagjai oly sok generáción át töretlenül gyakorolják a színészmesterséget, mint a Latabárok. Ők talán a legismertebb család, akik generációkon át adtak színészeket a magyar színház- és filmművészetnek. Közülük is Latabár Kálmán számított a legismertebb és legfoglalkoztatottabb színésznek.
A Come to Daddy önfeledten és öntörvényűen élteti a kedélyesen provokatív eszképizmust. Mindezt ráadásul szívvel és aggyal teszi. Máshogy nem is működne.
Mit kapunk, ha összegyúrunk egy majdnem elfeledett, 70-es évekbeli, nem túl izgalmas amerikai tévésorozatot a Lost csodaszigetével, túl tágan megfogalmazott válaszaival, és egy fejvakargatóan rosszul megírt, másodkategóriás horrorkomédiával, az egészet pedig nyakon öntjük egy adag valóságshow-szereplő mélységű, de szebb arcú karakterrel? A válasz természetesen: A vágyak szigete, 2020.
Egy egyszerűbb korszak elsuttogott, elbaltázott szerelmi vallomásai és egy csacska hősnő színesre festett világa; rengeteg virág és egy kosárba csomagolt lúd, mint bocsánatkérés – felszínen erre lehet számítani a Jane Austen Emma című regényének legújabb reinkarnációjától, de ahogyan az angol szerelemnél lenni szokás, ez a film is rejt apró meglepetéseket.
Érzékeny dráma, ropogós nevetés, nagy szeretettel megrajzolt szereplők, társadalomkritika – A búcsú finoman egyensúlyoz ellentétek határvonalán, és olvaszt magába felejthetetlen figurákat és jeleneteket.
A Safdie-testvérek mesterművében Adam Sandler fantasztikusan kelti életre az utóbbi évek egyik legösszetettebb és legbizarrabb karakterét. A Csiszolatlan gyémánt minden bizonnyal a legjobb film, ami valaha készült a szerencsejáték-függőségről.
Egy film a szeretet erejéről vidáman heilhitlerező gyerekekkel, idióta Hitlerrel és német Beatles-feldolgozással – megannyi ponton születhetett volna ebből katasztrófa, Taika Waititi viszont ismét bebizonyította, hogy akkor tud kibontakozni igazán, ha nem a Marvelnek kell dolgoznia.
Elia Suleiman új filmjében a rendező alteregója, a szalmakalapos ES újabb abszurd szkeccs-jelenetekben tapasztalja meg a világot, ezúttal azonban elhagyja Palesztinát, és Párizsban, majd New Yorkban keresi a „mennyországot”. Saját „szűrőjétől” azonban nem tud szabadulni, mindenhol harci készültséget lát.
