Röhrig Géza a Saul fia sikerén jött első tengerentúli filmje, a Porrá központi konfliktusát újfent egy holttest eltemetése szolgáltatja.
Így, koronavírus-járvány idején leginkább két nagyobb csoportra oszlik a karanténállapot miatt a moziból kiszoruló, de filmeket ettől még továbbra is fogyasztani vágyó közönség. Vannak, akik egymás után pörgetik a különböző vírusos tematikájú filmeket, és külön élvezik, ha párhuzamot vonhatnak egy zombiapokalipszisről tudósító mozi fordulatai (mint például Danny Boyle 28 nappal később című alkotása, vagy ennek folytatása, a 28 héttel később) és a valós történések között. És vannak a többiek, akiknek a hírportálok és a közösségi médiában megosztott tartalmak napi szintű követése épp elég horrorélményt visz az életükbe, tehát a filmnézésre szánt időben inkább próbálnának kicsit megfeledkezni arról a kétségbeejtő állapotról, ami jelenleg a nagyvilágban uralkodik. Nos, a Porrá mindkét csoport házimozija lehet…
Az elsőé azért, mert a fő témája a halál, egy számunkra fontos személy elvesztése és az utána maradt űr feldolgozása, a másik csoportnak viszont amiatt ajánlhatjuk nyugodt szívvel, mert a gyász megélését groteszk, emiatt pedig sokszor rendkívül nevettető helyzetek által mutatja be, rengeteg szívvel és pozitív energiával felvértezve. Az elsőfilmes indie-rendező, Shawn Snyder egyfajta terápiának is szánta a Porrá megírását és leforgatását, amelyet az elkészülte után rákban elhunyt édesanyja emlékének dedikált. Nekünk, magyaroknak pedig külön kuriózum lehet a film amiatt is, hogy az egyik főszerepben nem mást láthatunk, mint az Oscar-díjat nyert Saul fia színészét, Röhrig Gézát.
Ő játssza Shmuelt, a zsidó kántort, akinek történetébe nem sokkal azután nyerhetünk betekintést, hogy eltemette a rák által korán elragadott feleségét, majd pedig egyedül maradt két fiával. Shmuelt álmában halott neje oszló holtteste kezdi kísérteni, mivel pedig nem hagyják nyugodni ezek a sokszor meglehetősen bizarr víziók, elhatározza, hogy utánajár, milyen gyorsan bomlik le egy test a földben. Attól fél ugyanis, hogy amíg elvesztett szerelmének porhüvelye nem hamvad el teljesen, a lelke sem nyugodhat békében. Kutatásához egy mezei biológiaprofesszort (Matthew Broderick) hív segítségül, akinek eleinte annak ellenére is kifejezetten terhes Shmuel állandó fel-felbukkanása, hogy az órái iránt az érdeklődés legparányibb szikráját sem mutató tanítványain kívül nemigen vannak társas kapcsolatai. Végül azonban Albert professzor kötélnek áll, ezzel pedig kezdetét veszi a teljesen agyament biológia- és kémiaóra, amely során puszta kézzel megfojtott disznók bomlásának tanulmányozásától kezdve egy knoxville-béli hullafarmon tett látogatáson át egészen az egykori feleség kihantolásáig sok mindennel találkozhatunk.
Shmuel és Albert hóbortos hétvégéjét klasszikus buddy movie-ként kell tehát elképzelni – azzal a csavarral, hogy ezúttal elég hamar rájövünk, hogy a furcsa pár közti különbség korántsem ég és föld, mint ahogy azt egyébként hasonló esetekben megszokhattuk. Shmuel autisztikus tüneteket mutató személyiségétől nem áll túl távol az antiszociális, megkeseredett és igencsak lepukkant külsejű Albert karaktere. Mindketten menekülnek a külvilágtól, csak míg egyikük a zsidó vallásgyakorlás ortodox ágazatának szabályaiba kapaszkodik a túlélésért, a másik inkább otthonába visszavonulva marihuánát pöfékel, hogy tompítsa a valóságot. Miközben Shmuelt lépten-nyomon – Albert maga is – rabbinak nézik hagyományőrző öltözködése miatt, Albertet ugyancsak egy sztereotípia alapján hiszi Shmuel tudós doktornak, holott csak egy lúzer főiskolai tanár, akinek az írásvetítő összetörésével kell elérnie, hogy a hallgatói legalább egy pillanat erejéig odafigyeljenek az óráján. A vérbeli kívülállóság mellett pedig még a feleségeik elvesztése is közös pontként figyelhető meg a Porrá című film főszereplőinél – Albertnek ugyan feltételezhetően él még az exneje, de a férfi számára mégis olyan már, mintha halott lenne.
A rendező és a forgatókönyvet vele együtt jegyző Jason Begue karakterábrázolása mély, emberi és hiteles, leginkább azonban a Röhrig és Broderick közt lévő bitang erős kémia viszi el a hátán a filmet. A most is zseniális és érzékeny alakítást nyújtó Röhrignek A porrá az első amerikai szerepe, míg tehát ő a tengerentúli karrierjét igyekszik egyengetni, a valaha sokkal szebb napokat (lásd: Meglógtam a Ferrarival) látott Matthew Broderick hamvaiból feltámadó főnixként tölti meg élettel Albert figuráját. Rég volt már arra példa, hogy Broderick mozis főszerephez juthatott volna, így alighanem saját, kissé félresiklott pályafutásából is sokat merített a Porrá kiégett és kérlelhetetlenül életunt, mákos hajú professzorához.
Shawn Snyder filmje tehát majdnem minden szempontból remek. Többnyire kiváló érzékkel tartja magát a térdcsapkodós vígjátékok és a komolyabb hangvételű drámák közti keresztmetszetben – igaz, ez a kettősség könnyen lehet zavarba ejtő, emiatt pedig olykor azt érezhetjük közben, hogy nem lenne rossz, ha inkább tisztán elbillenne a cselekmény az egyik vagy a másik irányba. Ám mivel a jelenlegi helyzetben sokunk küszködhet hasonló tanácstalansággal a jövővel kapcsolatban, mint Shmuel, egyszersmind pedig Alberthez illő rezignáltság és nehezen kiölhető cinizmus is rátelepedhet az emberre, a Porrá nagyon is ideális választás lehet ahhoz, hogy könnyebben elfogadjuk: minden rosszban – akár még a karanténhelyzetben is – akadhat valami jó. Míg Shmuel és Albert egymás különleges barátságára tesz szert a nehéz időkben, a filmőrültek kipipálhatják azokat a közelmúltbéli függetlenfilmes alkotásokat, amelyek tájainkon amúgy is elkerülték volna a mozis forgalmazást.
