Szerelem, szerelem, szerelem… – Joe Wright: Pride and Prejudice / Büszkeség és balítélet

2006. március 20. – írta Varga Anikó

Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényét filmre adaptálni hálás feladat lehet, amennyiben a történet szempontjából benne van az, ami egy jó, a klasszikus keretek között mozgó, nem túl merész és szofisztikált, de nem is túlzottan egyszerűsítő filmhez alapul szolgál. Joe Wright új filmje ilyen: humor, irónia, szerelem, kétségbeesés, boldogtalanság és boldogság egyaránt megtalálható benne.

A filmmágus rendező csodái – Kim Ki-duk: Bin-jip – Lopakodó lelkek

2006. március 20. – írta Ilyés István (Iván)

Heidegger arra tanít bennünket, hogy az életbe való kíméletlen belevetettségünk ellenére mégis volna mód arra, hogy költőien „lakozzon” az ember, hogy ne vétse el az egzisztenciáját, hogy a dolgokat nem csak önmaga felé fordítva, a környezetével való viszonyban éljen. A főszereplő mintha ennek találná meg egy ironikus-poétikus módját.

Egy „politikailag korrekt” szerelem – Ken Loach: Ae Fond Kiss... / Még egy csók

2005. október 15. – írta Bogdan Cătălin

Az etnikai tisztaság legfélelmetesebb ellensége a szexuális vágy. Minden, amit a társadalom szétválaszthat, újra összefonódik a nemi vonzalom egyetlen fuvallatára. Következésképpen elkerülhetetlen, hogy a fajok közti szerelem a multikulturalizmus kitüntetett jelentőségű közvetítője legyen. Emlékezzünk csak vissza a Találd ki, ki jön vacsorára című filmre, amelyben a túlképzett és túlságosan is jólnevelt négert még egy felvilágosult gondolkodású szöszke nagyon toleráns szülei is nehezen fogadnak el. Úgy tűnik, a helyzet évtizedek múlva is változatlan.

Soha többé? – Ken Loach: Ae Fond Kiss... / Még egy csók

2005. október 15. – írta Buzogány Klára

A Még egy csók elnyerte idén az Európai Unió legjobb filmjének járó César-díjat, ezen kívül tavaly besepert egy sereg kitüntetést, köztük egy berlinit, és egy Arany Medve jelöléssel is büszkélkedhet. Nos, aki elköveti azt a végzetes hibát, hogy a film megnézése előtt minderről tájékozódik, a vetítési időnek legalább az első egyharmadában meglehetősen csalódottan fogja bámulni a vásznat. Ken Loach filmjének az első fele ugyanis erőtlen, hollywoodi love story-nak tűnik.

Egy történet öt képben, az elválástól a találkozásig – François Ozon: 5x2

2005. július 15. – írta Ilyés István (Iván)

François Ozon filmjei néhány éve folyamatos sikernek örvendenek az európai fesztiválokon és az artmozi-hálózatokban. A francia rendező nem könnyen skatulyázható be. Nemcsak egyes filmjeiben keveri a műfajokat, de az alkotások egymáshoz képest is elég nagy változatosságot mutatnak. A 8 nő című musical-krimi után egy Bergman-szerű drámát készített, amely a képzelet és a valóság határán egyensúlyoz (Homok alatt), ezután a Swimming Pool című thrillerrel lepte meg a nézőket. Az 5x2 című filmjében pedig a Vízcseppek a forró kövön és az új melodráma vonalát követi anélkül, hogy annak folytatása lenne.

A jövőbe zárt emlékek – Wong Kar-wai: 2046

2005. június 15. – írta Ilyés István (Iván)

A kortárs művészetelmélet tapasztalata szerint egy műalkotás csak kontextusának bonyolult környezetében értelmezhető. Különösen érvényes ez Wong Kar-wai filmjeire, amelyek olyan – formai, tartalmi, filmnyelvi – idézetek, utalások, stílustörések, intertextusok szövedékei, melyek csak a rendező műveinek átfogóbb kontextusában értelmezhetők. Kar-wai képi világának érzékenysége az ázsiai kultúra ihletésén, illetve a médiaforradalom kulturális jelenségeinek szimbiózisán alapul. Filmjeiben kifinomult eleganciával fogalmaz a modern nagyvárosi létforma és az archaikus társadalmi szerkezet egyes elemeinek sajátos, ázsiai szimbiózisáról, amely mögött egy lehetséges jövőkép körvonalai látszanak kirajzolódni.

Egy szerelem nyomain – Jean-Pierre Jeunet: Hosszú jegyesség / Un long dimanche de fiançailles

2005. március 20. – írta Valuska László

A film híre már előbb elékezett hozzánk: minden idők legnagyobb költségvetésű francia filmje, amely ráadásul amerikai koprodukcióban készült. Jean-Pierre Jeunet most Sebastian Japrisot szerelem-történetét adaptálja, természetesen saját olvasatában, ennek következtében a film különböző hangulatokat idéz meg: Amélie, Elveszett gyermekek városa, Delicatessen is megjelenik a Hosszú jegyességben, amelyet rengeteg díjra jelöltek.

Bridget karikatúrája – Beeban Kidron: Bridget Jones: The Edge of Reason / Bridget Jones: Mindjárt megőrülök!

2005. február 15. – írta Gál Andrea

Bridget Jones történetének folytatását érdeklődve várta a könnyed vígjátékokat és angol humort kedvelő közönség, a szinglik tömegéről nem is beszélve, akik hősüket vélték felfedezni az örökösen stabil párkapcsolatot hajszoló harmincas nagyvárosi nőben. A szingli életmód legitimizációja azonban ezúttal elmaradt: Bridget felhőtlen boldogságban él néhány hete Markkal, a két pasi közül, ugye emlékszünk, a rendesebbel, őszintébbel, ügyvédebbel.

Én és a szőke herceg... – Martha Coolidge: The Prince & Me / Én és a hercegem

2004. október 15. – írta Buzogány Klára

Hol volt, hol nem volt... Volt egyszer egy ambiciózus amerikai tinédzserlány, Paige, és a golyóbis másik szeletén egy jóképű dán herceg, Edward. Paige éppen elkezdte az egyetemet, és előre rázza a hideg Shakespeare-től, ahogy Edwardot is a trónörökösre háruló felelősségtől.

Köpcös biztonsági őrből szépfiút, színdarabból filmet – mindenáron?! – Neil LaBute: The Shape of Things / Faragjunk férfit

2004. október 15. – írta Fekete Olga

„Olyan ez a film – nyilatkozta a főszereplő Evelynt alakító Rachel Weisz –, mintha a Jóbarátok egy epizódját néznéd kényelmesen, a pattogatott kukoricáddal, aztán egyszer csak kihúzzák alólad a széket.”